Endümion


Igazából, nem tudok valami sokat mondani. Ez a történet valahonnan nagyon mélyről tört fel, és nem ajánlom olyanoknak, akik angst-ellenesek. (Bár azok jó eséllyel nem pont engem olvasgatnak). 
A fókusz úgy van Lokin, hogy nem rajta van, mert Loki nem Loki. Megfogjátok érteni, miről beszélek, ha belevágtok. Kegyetlennek érzem magam, de kellett. Ajánlva az én csodálatos Morgenemnek (pszt, remélem már meggyógyultál). ♥
 és

A címről: Endümion a görög mitológiában Szeléné holdistennő örök időkig tartó álomba merült kedvese. Nem halott, ám sosem ébredhet fel.

Sue: Fyrir hana


Egészen különleges bejegyzéssel rukkolok most elő. Az alant levő történetet nem én írtam, hanem kedves olvasóm, Sue, akit megihletett az [egyik novellám], és meglepett egy fic a ficbennel. Mindketten úgy találtuk, hogy a blogom lenne a legmegfelelőbb hely a novella publikálására. Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni neki, hogy ennyire lelkes a munkásságommal kapcsolatban, és itt is kijelenteni, hogy igazán megéri az írással foglalkoznia. Nektek pedig jó olvasást kívánok! (A történet az előzménynovella nélkül nehezen érthető, mivel Sue-t pont az a történetem ihlette meg, amiben mértéktelen mennyiségű az AU elem.)