Én?




A KAS 2018-ig kizárólag Marvel/Hannibal/X-men/Crimson Peak fanfiction blogként működött, azóta azonban rendszeresen felkerülnek saját történetek is.
2021-ig GWENPAGE néven voltam ismerős.

Amit rólam tudni érdemes: vén lelkű, örökké merengő, állítólag jó humorral rendelkező nőszemély vagyok, mindenre nyitott, és megszállottan gyártom a gagyi beceneveket mindenki számára. A huszonötödik évemet taposom pillanatnyilag, egyetemistaként, gyakorló nyelvtanárként (igen, azt tanulom az egyetemen), és adatbáziskezelőként működöm, utóbbit egy hatalmas telekommunikációs vállalat berkein belül. 
Mire lehet tőlem számítani? Részletes leírások és hangulatfestés, sokszor sötét és torokszorongató atmoszféra, törékeny lelkek, véres leszámolások, olykor igencsak erős naturalizmus. Hozzá kell tenni, (ritkán) a személyes agymenéseimet is felpakolgatom ide, mert valahogy jobban érzem magam ettől, ezeket nyugodtan lehet figyelmen kívül hagyni, hacsak nem érdekel. 

Rajongok a skandináv mitológiáért, és persze Tom Hiddlestonért, amit nem titkolok senki előtt. Imádok kertészkedni, főzni és hegyet mászni, meg úgy általában kirándulni, az imádatom a természet és a népi kultúra iránt könnyen tetten érhető a történeteimben. 
A stílusom olykor talán kicsit dagályos, óriási mesélő kedvvel, de éppen egy roppant izgalmas tanulási folyamatban vagyok írástechnikai szempontból, mely során ezt is fejleszteni igyekszem. Nem ritkán állítok be furcsa, elrugaszkodott, meredek koncepciókkal, ez mind a saját, mind a fanfiction írásaimra igaz, az újhullámos original irodalmam pedig határozottan szürrealista jegyeket mutat. 
Nem vagyok könnyű eset, és hajlamos vagyok a robbanásszerű szeretetrohamokra.


Csere bármikor, bármiért, füttyentsetek és röppenek! 

Kontakt: 

Facebook oldalam
Merengő
rozsaadrienn4@gmail.com





Kis kedvcsináló: 









A JOGOKRÓL

Az oldalon található fanfictionok szereplőit az Avengers, X-men és a Hannibal világából kölcsönöztem, a jogok a Marvelt, illetve Thomas Harrist/Bryan Fullert/a sorozat további készítőit illetik. 
A történetekből anyagi hasznom nem származik. A mellékelt képek a deviantartról/Pinterestről/tumblr-ről származnak, csodás művészektől, akik előtt térdre hullok. 
Az oldalon előfordulnak (sőt igazából csak olyanok vannak) kényes témákat taglaló történetek (például slashek, ami férfiak közti szerelmi viszonyt jelöl), ha ettől ódzkodsz, kérlek figyeld a történetek elején levő leírásokat, ott mindig feltüntetem, ha ilyesmiről van szó. Emellett előfordulhat drogfogyasztás, erőszak, mentális problémák részletes leírása. Az olvasást tizenhat éven felülieknek javaslom.
 

7 megjegyzés:

  1. Írtam neked! :3 Remélem nem gond!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy is lenne gond, sosem gond, ha írnak nekem ouo

      Törlés
  2. Szia!
    Tegnap találtam rá a blogodra (szerdán lettem Avengers és Thor fan, köszi RTL Klub), és miután minden Thorki fanfictiont elolvastam, és lecsillapodtam annyira, hogy normálisan tudjak fogalmazni, meg kell mondanom, hogy te vagy az egyik legkiválóbb amatőr fanfic-író, akivel életem cirka 15 éve alatt találkoztam! Komolyan mondom, megnyitottam a legszimpatikusabb leírású ficet, és már az első bekezdésnél éreztem, hogy "gyerekek, itt valami nagyot fogok ma olvasni" :D Egyszerűen hihetetlen, ahogy írsz. Minden gördülékeny, érthető, a mondatok szinte hívogatnak, hogy gyere, olvass tovább, várd ki a végét. Olyan egyedi stílusod van, ami megfogja az olvasót, és ráveszi, hogy újra és újra visszatérjen körbenézni; és bár rengeteget olvasok, van jópár "profi" író, akik elbújhatnának mögötted. Jómagam is írtam fanfictiont, csak én a Gyűrűk Ura/Hobbit fandomban, de a te történeteid kenterbe verik az enyémet.
    Szívből remélem, hogy hamarosan lesznek még új sztorik az oldalon, mert ezek itt a fandom remekművei.
    Köszi, hogy elolvastad ezt a talán érthetetlen (pont akkor nem tudok fogalmazni, amikor kéne...) kommentet.
    Minden jót kívánok, nagy(on új) rajongód: Detti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ♥
      Teremtőm az egekben, lelkemre mondom, megkönnyeztem a hozzászólásod. ;u; Egy elég nagy kiakadás után láttam meg és olvastam el, és olyan érzés öntött el, mintha napfény-köpenyt borítottál volna a lelkemre. Elmondhatatlanul jólesnek a szavaid, nem is tudnám rendesen megköszönni ♥
      És persze ahoy, hajós, üdvözöllek a fandomban, a thorki shipen és a K.A.S. fedélzetén! Leld sok-sok örömöd benne, legalább annyit, mint én.
      És Istenem. "ezek itt a fandom remekművei". Megint szepegek.
      Ilyen aranyos és szívmelengető kommentet nem sokat kap az író pályafutása során. Annyira köszönöm neked. ♥

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés