Briliáns VI.

Kicsit váratott magára az új rész, de mentségemre legyen szólva, rengeteget dolgoztam mind ezzel, mind az előző A Kökényerdő boszorkánya fejezettel (kis borzongásra vágyóknak szeretettel ajánlom!)

A különösen ronda függővég után megtudjuk, hogy keverednek ki hőseink a szorult helyzetből, benéz Thor is, Loki pedig életveszélyesen magas hőmérsékletre tekeri a termosztátot, szóval, 18 éven aluliaknak nem ajánlott a fejezet elolvasása!

Az eddigi címadó dalok sorrendben:

44 days

Space Monkey

Wrath of God

Eat me, Drink me

Bitches Brew

Minden fejezet kapott egy saját montázst, akárcsak ez, ha gondoljátok, lessetek rájuk :) 

VI.

Bitches Brew

Vérben forgó szemek egy ismeretlen arcban, és artikulálatlan üvöltés. Ezek az első dolgok, amik eljutnak Loki agyáig sercegésig töltött idegpályáin keresztül, miközben átkarolja Anthonyt, aki ezáltal közelebb kerül hozzá, mint valaha. Ámde ez az ölelés nem romantikus vagy intim, az életét próbálja óvni vele, és azzal, hogy a földre rántja, félre a fegyverrel hadonászó ámokfutó útjából.

– Vérszívók! Mocskos dögevők! – üvölti a férfi, miközben újabb két lövést ad le a levegőbe. Loki érzi, hogy Tony megremeg alatta, és amikor lepillant rá, egészségtelenül kitágult pupillákkal és mészszínűre sápadt orcákkal szembesül. A milliárdos kapkodó lélegzetvételei égetik az arcát, tudja, egyértelmű számára, hogy egy pánikroham nyiladozik az örökre megbélyegzett mellkasban, és teljesen ötlettelen azt illetően, hogyan nyugtassa meg, mielőtt komoly baj történne, úgy, hogy közben neki is bőven van félnivalója. – Tönkreteszitek a kisembert! Gazdag szemétládák, pokolra juttok mind! – Loki a szeme sarkából látja, hogy a sikoltozó tömegben és a retinaperzselő vakuvillanások kereszttüzében a biztonsági emberek a földre teperik a szakállas, gyerekesen hátrabillentett baseballsapkát viselő, túlsúlyos férfit, és kicsavarják a kezéből a pisztolyt. A fényképezőgépek fényszikrái közé vörös-kék rendőrségi villogók színei vegyülnek, mintha az egész utca egy neonmennyországban pezsgő szórakozóhellyé vált volna, ahol azonban senki sem érzi jól magát.

– Semmi baj – súgja Tony fülébe irigylésre méltó lélekjelenléttel. Ami azt illeti, egy belőtt, fegyverrel fenyegetőző ágrólszakadt sokkal kevéssé tudja megrémíteni, mint azok, akikkel nap, mint nap kénytelen összetalálkozni a munkahelyén. – Minden rendben. 

– Hogy lenne bármi is rendben, semmi sincs rendben! – A milliárdos zihálva ficereg alatta, mint egy csapdába csalt állat, vörös mellénye és fekete zakója ronggyá gyűrődik a szemcsés, hideg aszfalton. – A kocsihoz akarok menni, szállj le rólam!

Loki kivételesen nem sértődik meg, helyette a férfi homlokára simítja hűs tenyerét, és kényszeríti, hogy a szemébe nézzen, a tekintetében világló, szuggesztív nyugalom, akár egy fülbe súgott igézet, mondhatni rákényszeríti Tonyt, hogy felhagyjon a vergődéssel, közös pillanatukhoz az arcuk mellett elszáguldó köröm-és lakkcipők kakofonikus zenei betétet szolgáltatnak. Loki szerint ebből, bármilyen kiválóan mutatnának is a vásznon, ritka elcsellózott egy film lenne.

– Már elült a veszély. – Lassan lemászik Tonyról, majd a kezéért nyúlva felsegíti. A nyakát nyújtogatva keresi a lövöldözőt a tömegben, akit hangyarajként lepnek el a rendőrök, és immár bilincsben tuszkolják az egyik autóba, próbálván beléfojtani a szót.

– MIND POKOLRA JUTT… – Egy szálkás, fiatal rendőrtiszt a férfi arcába csapja a kocsi ajtaját, mielőtt az befejezhetné, mire az adrenalintól fortyogó vérű tömeg kurjongatva tapsolni kezd. Néhány elveszett mentős is kódorog a jólöltözött társadalom-krém sorai között, de egy légzési nehézségekkel küzdő, hetvenes éveiben járó, egykori divatdíván kívül senkinek sincs igazán szüksége rájuk.

Tonynak és Lokinak csodával határos módon sikerül kijátszaniuk a nyomukba eredő tévéseket, mielőtt azok rájuk ronthatnának tapintatlan kérdéseikkel, főleg azt illetően, milyen érzés Tonynak újra olyasféle szituáció elszenvedőjének lenni, mint aminek köszönhetően már lebegett egyszer élet-halál között. Egy középkorú zenei producer társaságában sietnek le a mélygarázsba, ahol a Ferrari áll, de a modellnek eszében sincs engedni, hogy még mindig remegő Tony üljön a volán mögé, az meg a legkevésbé sem tudja érdekelni, hogy nem hozta magával a jogosítványát, ami tulajdonképpen nincs is.

Loki Tony bárpultján üldögélve borogatja az idősebb férfi tarkóját, aki a fejét a vállán pihenteti (csöppet pipiskedve), a kendőből kicsurgó víz végigpereg Tony hátán és csípőjének ívén, hogy végül magába igya Nike melegítőnadrágjának puha anyaga. A helyiség sötétségét csupán az italosüvegeket is megvilágító, lágy hangulatfény hígítja, a falba épített hangszórókból tompított hangerejű AC/DC szól, amit Tony legszívesebben intravénásan adagolna be magának a legkritikusabb pillanataiban, de mivel ez lehetetlen, jobb híján marad a pia.

Annak viszont gondos kedvese most a közelébe sem engedi, bár nem éppen olyan édesded körítés keretében vázolja fel a tiltást, mint amilyet egy gondos kedveshez társít az ember gondolatban.

– Meg se próbálj vedelni, mert beverem a képed – közli a továbbra is kifogástalanul elegáns Loki, amikor Tony hátrales ízlésesen elrendezett alkoholmuníciójára. Mint öt sornyi meseszép drágakő, élénkzöld abszint, karamellabarna whisky, gyémántosan csillogó, kristálytiszta vodka…

– Itt vagy nekem bódítószernek te.

– Helyes válasz. – Természetesen hallja, vagyis, nem hallja Tony hangjában a jól megszokott játékos könnyedséget, és ebből tudja, hogy a probléma még mindig fönnáll, még ha mérséklődött is. Egy pánikroham nem játék. Van róla elképzelése, milyen az; valaki ilyet növeszt a traumái hatására, valaki krónikus depressziót, esetleg kórosan labilissá válik, melynek hála az eltúlzott dühkitörések mindennapos, de cseppet sem kívánt vendégekké lépnek elő. Hogy egy újabb nyugtatókon és szikkadt kölesgolyókon átvészelt nap után elborzadva meredjen a saját lesoványodott, karikás szemű mivoltára a tükörben, és pár percig őszinte odaadással imádkozzon azért, hogy szakadjon rá a plafon, és üssék agyon a kőcafatok, vagy esetleg rontson be egy baltás gyilkos a lakásba, és nyissa fel kínzóan feszítő mellkasát, ahol mintha bennrekedt volna valami, egy karmos állat, vagy maga a hideg, hideg űr.

Nagyon jól tudja, mit él át a milliárdos éppen, még ha ő nem is pont ezt az ízt kóstolta meg a Félresiklott élet nevezetű fagylaltkollekcióból.

– Különben is szar buli lett volna. – Tony kiveszi Loki kezéből a nyirkos rongyot, és a pultra dobja. Ellép tőle, a nyakát, arcát dörzsölgetve közben, mintha zavarban lenne, és Loki tudja, hogy alighanem szörnyen kényelmetlenül érzi magát. Éppúgy utál sebezhetőnek látszani, mint ő, sőt, ő fordított helyzetben valószínűleg az élete árán sem engedte volna, hogy nyugtatgatni próbálja, a borogatást pedig lenyomta volna a torkán.

– Azért egy visszaeső Harcosok Klubja fanatikus magánakciójánál élvezetesebb lett volna.

– Sosem gondoltam volna, hogy láttad a Harcosok Klubját.

– Kultuszfilm.

– De nem a te ízlésed.

– Mert milyen is az én ízlésem…? – billenti félre a fejét Loki incselkedőn, egyszersmind arra törekedve, hogy egy lazább témával véglegesen meghódoltassa Tony fel-felhullámzó pánikját.

– Hát, nézd – sóhajt fel amaz, miközben szórakozottan felsimít az egyik méregzöld öltönynadrágba bújtatott combon, de ezúttal minden erotikus felhang nélkül. – Esetleg egy érfelvágós francia drámát csodálva tudlak elképzelni, amint borzasztóan drága bort szürcsölsz, és csokoládés croissant-t burkolsz eltartott kisujjal…

– Rosszul ejtetted ki a croissant szót.

Tony arcán, a fiatalabb férfi legnagyobb megelégedésére, elömlik az első széles, őszinte mosoly a történtek óta.

– Na ezért mondom, hogy a Harcosok Klubja nem a te filmed.

Az estéjüket Loki önmagát is meglepő erőfeszítései mellett egy családi méretű gorgonzolás-pepperónis pizza és Tony azon zseniális ötlete menti meg, hogy olvastassanak fel Jarvisszal róluk írt real person fanficeket. Az egyiket Loki éjjel 04:21-kor ki is posztolja a Facebook és Twitter oldalára, azzal a megjegyzéssel, hogy a maffiával fogja lenyomoztatni és meggyilkoltatni az illetőt, aki azt meri állítani, hogy Amora hajlandó lenne rózsaszín nyuszifülekkel a fején mind Tonyt, mind őt egy időben kielégíteni.

Maga Amora is reagál a posztjára, alig két órával később, ő pedig a nevetését visszafojtva olvassa el a kommentet, a kissé nyugtalanul alvó Tony ágya szélén üldögélve.

Amora Gilfoy ♀: NE CSINÁLJ ÚGY, MINTHA NEM TÖRTÉNT VOLNA MEG! :$

Na jó, nem nyuszi, hanem pandafül volt rajtam, de kinek mi, vagy kibe mi… :p

Neki sem ártana nyugovóra térnie végre, persze, de, mint ahogy az vele nem ritkán megesik, megint csak nem tud aludni, és ehhez annak is van némi köze, hogy Tony mellett kellene megejtenie azt a bizonyos alvást. Fogalma sincs, mikor aludt együtt valakivel, és ha véletlen meg is történt, akkor sem esett szó arról, hogy azzal az illetővel ismételten keresztezik majd egymást útjaik. Így hát csak ücsörög ott, a telefonjával bíbelődve, vagy a berendezést méregetve a sötétítőfüggöny redői között beáradó hajnali, erőtlen fényben, és bár örömmel olajra lépne, hogy elmerüljön a saját agóniájában Las Vegas miatt, valami különös, valami megmagyarázhatatlan delej ott tartja a gigantikus franciaágyon, a fel-felhorkanó, kócos hajú milliárdos mellett, valamiféle semmiből előtört elmebaj, ami olyasféle elvetemült gondolatokat ültet el a fejében, mint hogy őt érdekli, hogy érzi majd magát a másik, amikor felébred, szüksége lesz-e valamire, hogy látni akarja a meglepett örömöt, amikor Tony kinyitja meleg fényű, mogyoróbarna szemeit, és látja, hogy ott maradt vele, nem vált köddé az éjszaka csendességében, mint egy meseszép, millió dolláros álom.

Ez az érzés messze túl intenzív, és messze nem elég mű ahhoz, hogy úgy vélje, helyénvaló. De azért marad.

*

Kis híján tragédiába torkollt Enrique Packer nagyszabású estélye – 

Tony Stark azóta sem lépett nyilvánosság elé

Lövések és szirénák zaja vetett korai véget Enrique Packer üzletember (balra, lent) társadalmi esemény számba menő estélyének. M. Rolsch, Dél-Dakota állambeli lakos a védelmi kordonon áttörve több lövést adott le a tömegbe és a levegőbe, mielőtt Mr. Packer biztonsági személyzete és a rendőrség véget vetett volna ámokfutásának. Személyi sérülés nem történt.

Rolscht fél éve bocsátották szabadon egy pszichiátriai intézetből; a sajtóval megosztott limitált információk szerint ezt megelőzően is volt már példa arra, hogy vagyonos hírességekre és politikusokra támadt nyilvános helyeken, illetve magánlaksértést követett el.

„Ez volt az a férfi, aki két éve betört a Murray Hill-i lakásomba, megette a macskám ételét (Zuzu csak sovány tengeri halat fogyaszt!), és az ágyamra vizelt” nyilatkozta Sheila Abrams, énekesnő, a Song’s Up! című tévés tehetségkutató zsűrijének oszlopos tagja.

A hölgy nem vett részt Packer estélyén, azonban magazinunk, a Lush egyik kiemelt kedvence, a Tha/Nos divatcég és modellügynökség tündöklő csillaga, Loki Laufeyson és immár nyíltan felvállalt partnere, Tony Stark, milliárdos feltaláló és a Stark Enterprises tulajdonosa prominens vendégei voltak az eseménynek (jobbra). Az online felületünkön megtekinthető videón látható (www.lushmagazine.com), hogy a modell a földre rántja, és a testével védelmezi Mr. Starkot, majd pedig a nyilatkozattételtől elzárkózva távozik a terrorcselekmény színhelyéről.

Mr. Starkot (aki a balvégzetű estén egy 2015-ös, ónixfekete Armani öltönyt, vörös Ted Baker gyapjúmellényt és a Zegna 2016 tavaszi, limitált sorozatszámú arany nyakkendőjét viselte) azóta sem sikerült utolérnünk. A magát zseni, milliárdos, playboy és emberbarátként jellemző úriember nem most először nézett farkasszemet fanatikus lövöldözőkkel – 2013 novemberében több lövést adtak le rá egy közel-keleti gyárlátogatása során, és bennfentes információk alapján Mr. Stark azóta is komoly pánikbetegséggel és poszttraumás stresszel küzd.

Ha tetszett cikkünk, online felületünket meglátogatva egy Facebook megosztással részt vehet sorsolásunkon, amivel akár egy Megafitt 2000+ szobabicikli tulajdonosává is válhat!)

Az egyik legjobb dolog Anthonyban az, hogy nem tesz fel ostoba kérdéseket. Más kétségkívül hosszú perceken át fárasztotta volna azzal, hogy miért nem alszik eleget, s hogy miért nem aludt vele, ahogy egy párocskának illik, de a milliárdos százszázalékosan megkímélte ettől a reggel, csak nyugtázta, hogy átvirrasztotta az éjszakát, aztán felajánlotta, hogy szerez neki csokoládés croissant-t. (Ezúttal is hibásan ejtette ki a szót, és Loki imádta ezért, de ez persze hétpecsétes titok, mert ő nem imád senkit és semmit).

Jó érzés Anthonyra gondolnia, ebben a pillanatban pedig különösen. Sokkal kecsegtetőbb, mint a rá váró órákon járatnia az agyát, amik bárhogy elsülhetnek, jól, és felkavaróan, undorítóan, hajtépően rosszul is. Ilyen a kapcsolata a bátyjával, és ez – noha ez szintúgy hétpecsétes titok – nem kis részt az ő sara.

Késik, mint mindig, de kivételesen okkal. Újabb két napja nem aludt rendesen, hála a várost rengető, ádáz viharoknak és az állandósult rémvízióknak Vegast illetően. Minden egyes nap, ami a förtelmes időpont felé sodorja, csak egyre kövérebbé hizlalja a gyomrát kitöltő jégtömböt, azzal fenyegetve, hogy egy nap szétreped, és a saját tenyereivel kell majd a helyén tartania nyugtatóban és tartós tejben ázó belső szerveit. Ezt a két dolgot fogyasztotta csak a kútba esett estély óta, meg azt a szendvicset, amit Amora ruházott át rá, mert az eladó a kérése ellenére mégis rakott bele csemegeuborkát, és Cherry utálja a csemegeuborkát.

Alternatív müzli. Te melyiket öntöd előbb a tálba, a tejecskét vagy a Frontint?

Jó ideje nem kényszerült már rá, hogy elővegye a fehér, felcímkézett kis tégelyt a fürdőszobaszekrényéből. Szedte Párizst követően, szedte egy kínkeserves őszön és télen át azután, hogy megszökött otthonról, de az elmúlt pár hónapban nem. Hiába az állandó, epés gyűlölet, ami eltöltötte a bensőjét, ahányszor megpillantotta Mr. Thanos méretre szabott öltönyös, tekintélyt parancsoló alakját, vagy azt a féreg Othert, Amora és Anthony ellensúlyozták a negatív hatásokat. Egyben tartotta az ezernyi éltető hozzászólás, feldobták az ajnározó kétoldalas cikkek, filmesen csillogó címlapképek; mind tömjénezték megrongált önbecsülését, még a szexuális ajánlatokat sem bánta, amíg senki sem nyúlt hozzá az engedélye nélkül.

Ezért is biztos benne, hogy soha sem volna képes felhagyni ezzel. Kicsit mintha istenné válna, ahányszor posztol valamit Twitterre, mintha mindenkit leigázna csupán azzal, hogy végigsétál a kifutón, a nézősereget pedig igazából nem is a testét fedő márkás ruhaneműk, hanem ő, csakis Ő érdekli.

Összecsukja fekete esernyőjét, és lerázza róla a vizet, egyenesen a kávézó ízléses, krémszín járólapjára. Bőrdzsekit visel ahhoz illő nadrággal, V kivágású, sötétkék pólóval, és egy egyszerű fekete Converse cipőt. Önmagához képest meglepően visszafogottan fest, de semmi kedve sem volt Thor kedvéért kicsípni magát. Előtte úgyis teljességgel meztelen, már jó ideje, és amúgy sem áll szándékában jó benyomást tenni rá. A maga részéről már azt is nagy szívességnek tekinti, hogy végre megválaszolta bátyja többségében meddő hívásainak egyikét, és beleegyezett, hogy találkozzon vele, itt, ebben az ő ízlésének póriasan egyszerű, apró, darált kávétól és életveszélyes zsír- és cukortartalmú fánkoktól illatozó helyen, ami nem szupermodellek és marketingmenedzserek, sokkal inkább egyetemisták igényeinek kielégítésére vállalkozott.

Thor természetesen semmit sem hány a szemére, de már nem is ugrik fel lelkes pincsikutyaként, amikor odabaktat az asztalhoz, ahol jó ideje várja, csak felmosolyog rá, egyszerre boldogan és törődötten.

– Hát nem vertél át – állapítja meg, félretéve az itallapot, amit eddig tanulmányozott. – Itt vagy.

– Itt vagyok. És örömmel konstatálom, hogy még élsz. – Tudja, hogy lehetne kedvesebb is, de képtelen rá. Ha Thor szakállas arcára néz, vagy azokba a felfoghatatlanul jóindulatú, akvamarinkék szemekbe, gyomoröklösként hat rá az iránta érzett szeretet, és egyben gyűlölet, amiért mindent ő kapott, ami neki is járt volna, amiért mindig is ő volt Odin egyetlen szemének fénye.

– Bájos, mint mindig.

– Nem sok fogalmad lehet róla, hogy manapság hogy viselkedem. – Leül, és magához csettinti a vidor, „Don’t text your ex” feliratú pólóban tengő-lengő pultoslányt, akitől egy csésze extra forró, üres zöldteát kér. – Nem vagy része a mindigemnek.

Thor ajkán belátó, gyorsan tovatűnő mosoly fakad; a haja rövid, és kissé be is barnult, halvány emlékét mutatva csak egykori napszőkeségének s vállig omló fürtjeinek, amiknek látványába a fél gimnázium, és egy kicsit Loki is szerelmes volt annak idején. Aztán Thor valamelyik vadbarom haragosa lenyirbálta a haját egy házibuli másnap reggelén, miközben bátyja a kanapén aludt, és azóta nem növesztette vissza. Loki sohasem tudta megszokni ezt az új Thort.

– Ez tény. De mindent elolvasok, amit rólad írnak. – Megigazítja bő, fehér pulóverét, amire az egyetemi futballcsapat élbajnokaként tett szert, s ami még lazasága ellenére sem tudja eltakarni szembeötlő izmait, majd belekortyol kihűlt, pár csepp tejszínnel megszelídített feketekávéjába. – Ha már csak ennyi jut. És ha már itt tartunk, Apával halálra agg…

– Ne folytasd – teszi fel a kezét, ezzel stoptáblát tartva fivére szavainak. – Nem érdekel, kiért aggódik az apád.

– A te apád is, és érted aggódik, mert gyakorlatilag fogalmunk sincs, mikor mi történik veled, már évek óta. Annyit tudtunk az elejétől fogva, hogy veszélyes körökben forogsz.

– Elég nagy különbség van aközött, hogy milyen körökben forogtam pár éve, és milyenekben most.

– De mindkettő veszélyes – erősködik Thor.

– Ez biztosan nagyon felkavarja a jó öreg Odint. Fogadni mernék, hogy a karrieremről annyi az összes véleménye, hogy illegetem magam, és szégyent hozok a nevére.

– Ez tévedés.

– Nem az. Igazából, mondhatjuk, hogy bármibe is fogtam életemben, az Odin szerint mindig férfiatlan és nevetséges volt.

És én voltam olyan ostoba, hogy megpróbáljak megfelelni neki. Kamaszkorában számtalan reménytelen órát töltött el azzal, hogy megkísérelt emberien kinézni azokban a ruhákban, amiket egy korabeli, férfias fiú viseletének szántak, olyan sportokban teljesíteni, amikhez semmi érzéke sem volt, és csupán pár zúzódással lett gazdagabb általuk, illetve kedvbe jönni egy meztelen nő láttán. Ám a felnőtt filmek, amik elé kerültek, inkább hányingert gerjesztettek benne, mintsem bármi egyebet: öt percnél tovább képtelen volt elviselni a hamisan nyögdécselő, természetellenesre faragott mellű, vagy kötözött sonkaként prezentált színésznők látványát. A gyönyörű Diane Kruger küllemében sem talált semmi felvillanyozót a maga számára, amikor egyszer Fandrallal és Thorral leültek Tróját nézni, ellenben Eric Bana Hektor szerepében már sokkal inkább hatással volt a nyáltermelésére. Andromakhét irigyeltem, nem Pariszt, de ezt a saját bátyámnak sem mertem elmondani.

Odakint felzeng az ég, jelezve, hogy a mai napot sem ússzák meg vihar nélkül. Thor meg sem rezzen a döndülés hallatán, Loki ujjai azonban megfeszülnek a teáscsészéje körül. Mindig is félt a villámoktól és az égzengéstől, ezt a titkát pedig immáron milliók tudják róla. A rajongói egy igen jelentős része már számtalan módon írásba és grafikába öntötte, miként is vigasztalná meg őt Tony, vagy a saját lírai énjük őt egy viharos éjszakán.

Az egyetlen ember, akinél valaha oltalmat keresett a förgeteg elől, még egészen kicsiként, a fivére volt, akinek most következetesen kerüli a tekintetét.

– Nyilván jobban örült volna, ha a cégnél maradsz – mondja Thor.

– Mint a cipőpucolód?

Thor nem felel, de a pillantása már önmagában is elárulja, hogy nem hajlandó erről újabb vitát nyitni. Régebben nyakra-főre győzködte Lokit, küldözgette az SMS-eit, személyes találkozóikon pedig az üvöltésig hergelte magát abbéli igyekezetében, hogy megértesse vele, az igazságra vastag sárrétegként telepszenek rá a saját előítéletei és keserű cinizmusa, de mára már belefásult.

– Azért, remélem, az esküvőmre eljössz. – Eltelik pár perc, amíg az idősebb megtöri a közéjük ült, kínos csöndet, jóllehet a kávézó zajosabb már nem is lehetne, mivel egyre inkább ellepik a kint felerősödött esőre panaszkodó, elázott egyetemisták. Mindeközben a szomszéd pékség eladója egy pénzváltási kísérlet álcája alatt próbálja befűzni a mosolygós pultoslányt, akit viszont a férfi jelenléténél sokkal inkább leköt az, hogy beragadt a rágóautomata. – Nem soká postázzuk a meghívót.

– Kitalálom: ha nem megyek el, soha többé nem állsz szóba velem?

– Ennyire nem vagyok ostoba, Loki – kuncog fel fivére, és felhörpinti a maradék kávéját, a háta mögött végigcikázó villám fehérsége egy pillanatra elvakítja a vele szemben ülőt, akár egy vakuvillanás. – Akkor vérszemet kapnál, és garantáltan oda sem dugnád a képed. Nem, ha nem jössz el, éjt-nappallá téve zaklatni foglak. És ezt vedd fenyegetésnek.

– Nagyszerű – emeli égnek a szemét Loki. – És a… menyasszonyoddal is össze kell barátkoznom?  

– Számít az neked, hogy mit kell tenned?

Loki elmosolyodik, és a mosolya kivételesen valódi. Thor tényleg ismeri őt, igazán, mélyen, boncnoki precizitással – a legrosszabb énjét és legnagyobb gyengeségeit is. Ez az, amiért úgy érzi, jobb lenne elmenekülni a szeretete elől, amiért olykor képes egészen meg is győzni magát, hogy semmi köze a bátyjához.

– Nem számít – feleli végül. – A legkevésbé sem számít.

*

Öt nap.

Mindösszesen ennyi választja el a Las Vegas-i divathéttől, aminek, mint ahogy azt a rátelefonáló Thanos közli vele, ő lesz a vezető arca. Természetesen a modelleknek, akiket a legnívósabb ügynökségek szolgáltatnak, már két nappal korábban ott kell lenniük, ruhát próbálni, megismerkedni a sminkesekkel és a fodrászokkal, italozgatni egy sort a szervezőkkel, opcionálisan le is feküdni velük, és elgyakorolni a műsort. Ez utóbbi javarészt annyiból áll Loki tapasztalatai szerint, hogy egy botoxtól tükörsima képű fickó torkaszakadtából ordít velük, hogy fürgébben lépkedjenek, mintha visszaröptették volna őket az időben a középiskolás testnevelésórák gyötrelmes negyvenöt perceibe.

Kicsit már kezdi unni az efölötti agóniát, ami többnyire egyenes utat jelent a kis tégelyhez a fürdőszobájában, úgyhogy némi erőt gyűjtve befal egy tányér mozarellás-olajbogyós salátát, majd felhívja Anthonyt, és nyíltan közli vele, hogy nagyjából húsz perce van eljönni érte kocsival.

– Nem gondolod, édes, hogy valami dolgom van?

– Nem vagyok édes, neked pedig sosincs semmi dolgod.

– Ez enyhe túlzás – replikázik a milliárdos. Loki a vonal túloldaláról fémes csattanásokat és a lejáró kávéfőző pittyegését hallja, így gyorsan összerakja, hogy imádott szentélyében, azaz a műhelyében sikerült őt utolérnie. – De azokra te hajlamos vagy. Igaz az, hogy készíttettél magadról egy életnagyságú aranyszobrot, amit a hálószobádban tartasz?

Felkuncog. Igen, határozottan jó ötlet volt megkeresnie wannabe (és most már talán nem csak wannabe) boyfriendjét.

– Ha szerencséd lesz, megtudod.

Tulajdonképpen már megfordult a fejében, hogy felhívja magához Anthonyt, ebbe a pazar, egyetlen fő számára amúgy aránytalanul nagy luxuslakásba, de Amorán kívül szinte senkit sem engedett még be a félig fém, félig mahagóni, banki széfeket megszégyenítő biztonsági zárral bíró ajtón. Amióta elszökött otthonról, a személytelenség volt az egyetlen mentsvára; nyakig merült a közönybe, és hiába mutatta meg, és adta oda közel mindenét, mind az előző munkakörében, mind modellként, a lelkébe, a szerelmébe senki sem kóstolhatott bele.

Tony

Veszi a fáradságot, hogy időben odaérjen Loki címére, és ennek nem csak ahhoz van köze, hogy ágyba akarja vinni a skandináv szépséget. Ezúttal sofőr hozza, mivelhogy van egy olyan érzése, Loki nem épp alkoholmentes programba akarja belevonni (legalábbis, nagyon reméli). A modell állításával ellentétben nem kevés dolga akadt a nap folyamán, és ennek jelentős részét képezte az idiótákkal való vitatkozás olyasmiről, amiről az említett idiótáknak lövésük sem volt, de ők ezt nem egészen így gondolták. Történetesen néhány, az országban zajló tiszta piaci versenyért felelős szakemberrel volt ülése, akik amiatti aggodalmukkal untatták, hogy a Stark Enterprises lassanként kisajátítja az elektronikai szektor egy bizonyos szegmensét.

Loki olyan könnyedséggel tépi fel a kocsija ajtaját, mintha csak a sajátja lenne. A haja kibontva, bőrnadrágot visel és ujjatlan, laza felsőt, rajta egy nyelvét öltögető kígyó képével, csuklóin arany karperecek zörögnek, a nyakában pedig ott ékeskedik a templomos-kereszt, az ő netről rendelt, de kétségkívül ízléses ajándéka. Az illata fenséges, akárcsak ő maga, ahogy bevágja maga mögött az ajtót, majd minden teketória nélkül Tony szőrös arcára simítja egyik tenyerét, és egy szomjazó hevével megcsókolja, ignorálva az elöl ülő sofőrt, az éjszaka fényeibe öltözött sugárúton végigsuhanó autókat és a szemeteskukák mögött bujkáló lesifotóst is.   

Zsoké legyek, ha ezen ki lehet igazodni, villan át Tony agyán, utána véglegesen beáll nála a rövidzárlat. Nem tud mást, csak megszédülve lehunyni a szemét, ahogy Loki birtoklón és szenvedélyesen maga felé húzza a fejét, és az ajkai közé csúsztatja forró nyelvét. Csak akkor válik el tőle, amikor már egyikük sem kap levegőt, úgy terül el az ülésben, mint egy kiskirály, aki rá egy pillanatra parancsba is adja Happynek, hogy vigye el őket egy bizonyos Nifl{}Heim nevezetű szórakozóhelyre.

– Neked most vagy nagyon jó kedved van, vagy nagyon szar – szólal meg Tony, miután sikerül magához térnie.

– Holnapután Vegasba kell mennem – válaszolja Loki az egyik karperecével babrálva, a hangja üres, de ingerültségét menthetetlenül elárulja a tény, hogy kissé hadar. – Számos divattervező és cég készül bemutatni a legfrissebb kollekcióikat, köztük mi is. Thanos le akarja söpörni a Guccit a legújabb öltönyfelhozatalával.

– És te ezen nem akarsz részt venni. – Nem kérdezi, egészen biztos benne anélkül is, mi több, ahhoz is éppen elég okos, hogy kikövetkeztesse: a modellt egyenesen félelemmel tölti el a gondolat, hogy meg kell jelennie a rendezvényen. Loki nem szól, a várost bámulja az ablakon át meredten, amiből csak akkor zökken ki, amikor Tony átkarolja a derekát, és visszahúzza magához, hogy ezúttal ő kezdeményezzen csókot, ugyanolyan heveset és vérforralót, mint Loki az imént. – Akkor ne menj – súgja a csodásan puha, sziromrózsaszín ajkakra. – Majd írok neked igazolást.

Loki felhorkan, de nem bontakozik ki az öleléséből, csak akkor, amikor Happy leparkol a Nifl{}Heim előtt, ami nem épp New York legszebb részében található, tulajdonképpen egy lepratelep legközepén, ami egy kis költségvetésű, ókori alvilágképnek is elmehetne.   

Belülről mindazonáltal a bár kellemes csalódást okoz Tonynak: zsúfolt, de nem vészesen, a berendezés ízléses, és épp csak egy kicsit lelakott; élő zene szól, ami fülbemászó, zsongó erővel tölti fel a helyiséget, még azoknak a vendégeknek is meg-megmozdul a lába vagy a válla, akik a bárpultnál, vagy a táncosnőknek helyet adó pódiumok körül elhelyezett bársonyfotelekben ülnek. A mennyezet a fejük fölött, akár egy mini-égbolt, műcsillagokkal és neonszínekben izzó holdacskákkal ékített, a mosdók előtt kígyózó sor majdhogynem a kijáratig nyúlik. A levegőben fertőtlenítő és női parfüm illata keveredik, meg a koktélé, amit valaki a padlóra borított, és amibe belegyalogolván a milliárdos kis híján hasra esik, de nem tud igazán bosszankodni emiatt, jobban leköti az előtte haladó, fekete hajú istencsodája, illetve a dekoratív, épp-csak-nem meztelen hölgyek és egy-két kecses fiú, akik a pódiumokhoz rögzített rudakon és azok körül járnak érzéki, közepesen professzionális, de mindenképpen szemgyönyörködtető táncot.

– Hogy kerülünk mi egy sztriptízbárba? – Nagy nehézségek árán, de sikerül túlüvöltenie a színen lévő banda, avagy a kiírás alapján a Crosses énekesét, épp csak annyira, hogy Loki, aki meg sem áll a bárpultig, meghallja.

– Nagyon sok mindent nem tudsz még rólam, Anthony. – Loki két rövidet kér a pultostól, egy jóképű, sportos fiatalembertől, aki régi cimborájaként köszönti, még öklöst is ad neki, és a karrierjéről kezdi faggatni, na meg arról, hogy „hány modell-csaj volt már meg neki”. A fekete hajú mindössze addig folytatja a társalgást, amíg Tonyval mindketten legurítják az erős italt, utána karon fogja párját, és bevegyül vele a pódiumok körül dajdajozó tömegbe. – Ez az ökör, bár pontosan tudja, hogy meleg vagyok, szándékosan úgy csinál, mintha elfelejtette volna.

– Ne aggódj, én nem fogok így tenni. Jól sejtem, hogy te itt melóztál valamikor?

– Jól.

– Akkor a lapoknak illene megtanulni a táncos és a férfiprosti közti különbséget. Nem mintha izgatna.

– Nem hiszem, hogy most kellene erről társalognunk, Anthony. – Milyen igaz. Örömmel beledugná a kezeit a másik farzsebébe, de a körülöttük vonagló, becsiccsentett, és emiatt igencsak jókedvű lánycsoport tagjai nemigen akarják ezt hagyni neki; táncra kapacitálják, nem sokkal rá pedig vetkőzésre. Nevetgélve engedi, hogy levegyék róla fekete zakóját, és manírosan felpróbálják, némelyik még egy közös fotót is kér mind tőle, mind Lokitól, de nem azért, mert felismerték volna őket, hanem mert kötelességszerűen mindenkivel lefotózkodnak, akivel aznap este együtt szórakoznak.  

– LOKI! – A hozzájuk legközelebb eső emelvényen táncoló, rövid, égővörös hajú nő széles mosollyal guggol le, hogy beleborzolhasson a megszólított hajába, császárkék, alul főként sodrott zsinegekből álló ruhája tökéletesen kiemeli hosszú, napbarnított combjait. – Nem is mertem olyasmit remélni, hogy újra felbukkansz itt! – Felkapja a fejét, amikor a Crosses nevű banda egy újabb dalba kezd. – Jézus, ez a te számod! A Bitches Brew! – A kezét nyújtja Lokinak, hogy felsegítse a férfit a rúdhoz, ezzel hangos visongásra bírva a pityókás lánycsoport tagjait. A férfi nem kéreti magát, az az egy rövid megtette a hatását, tekintve, hogy a gyomortartalma kimerül abban a sovány kis salátában. A vörös hajú nő egy gazella fürgeségével szökken le a pódiumról, amikor ő megragadja a rudat, és néhányszor körbejárja, mintha ismerkedne, kokettálna vele, emlékeztetnie kellene magát, hogy is kezdődik, és végződik a koreográfiája. Tony mindezt tátott szájjal, elbűvölten nézi végig, a kezében egy újabb kör itallal, amit feminin társaságuk egyik tagja nyom a markába.  

„And when the shots go off, you'll hear them call
My heart is racing just to see it all
To watch it crawl out of your changing shape
To take out your breath and watch it come awake
From the flames of the fire
I feel you crawl into my bed 
Throwing shapes at the sky
I watch you climb into me
With your knees open
On display, you taunt the beast again
'Cause when you move and shake
That thing inside you comes awake.”

Loki úgy fonja tagjait a rúd köré, mintha erre született volna. Nyurga teste pontosan úgy mozdul, ahogy azt az olykor lelassuló, majd a gyengéd zümmögésből hirtelen felgyorsuló dallam megköveteli tőle, a haja ébenfekete folyamként kavarog vékony arca körül. Karperecei végig-végigkaristolják a fémrudat, de még ez is képes a látvány és a hangok harmóniájába olvadni, és Tony csak issza magába a látványt, ahogy Loki csípője pajzánul előre-hátra billen, és ennek köszönhetően a bőrnadrág áldásosan ráfeszül feszes fenekére, ahogy aköré a nyamvadtul szerencsés rúd köré kulcsolja hosszú combjait, és körbeperdül rajta, egyszer, kétszer, majd harmadszor is.

Csak akkor tér magához, amikor párja a tánc végeztével kicibálja őt a tapsoló, megvadult tömegből, egészen ki, a személyzeti folyosóra, ahová már csak tompítottan hallatszik el zene. Loki egy raktárajtó mellett találja alkalmasnak őt keményen a falhoz vágni, hogy utána oly hévvel csókolja meg, mintha egy szuszra akarná behabzsolni, és Tony ugyanilyen vadsággal csókol vissza, miközben a keze felfedezőútra indul a másik testén – igen, végre bele akar markolni a hátsójába, végig akar simítani a tökéletes combjain, foltot akar szívni arra a szépséges márványnyakra…

De mindez csupán fantázia marad, egyelőre, mert Loki nemes egyszerűséggel lefejti magáról a kezeit.

– Ezt bízd rám – mondja, mielőtt Tony bármit is kérdezhetne, aztán a következő pillanatban térdre ereszkedik.

Tony agya aznap másodjára kap rövidzárlatot, és ez csak rosszabbodik, ahogy a modell lentről-fölfelé végigfuttatja a kezeit a combjain, lassan és őrjítően izgatóan, hogy utána az ágyékára markoljon, és ritmikusan cirógatni kezdje a nadrágon át, végig tartva a szemkontaktust, de ami azt illeti, Tony a maga részéről már a zöld szemekben parázsló vágytól is képes lenne beindulni. Ám Loki ezen az estén csak gyönyört adni hajlandó, engedni, hogy Tony fedezze fel őt, már nem, de a milliárdos ezzel ott és akkor képtelen foglalkozni. Lokinak nem is az a célja, hogy ezt tegye, és ő többségében eléri, amit akar.

Csettintésre kibontja a nadrágját, kiszabadítva félmerev férfiasságát, ami ügyes, forró nyelve néhány finom érintésétől szinte rögtön egészen megmerevedik. Egészen combközépig lehúzza róla fekete farmerját, hogy egyik kezével a fenekébe markolhasson, mialatt végignyal rajta, ezzel egy hangos nyögést kicsalva Tonyból, akit a gyönyör ködén át cseppet sem tud érdekelni, hol vannak, ki láthatja meg őket, csak az, hogy miként ne menjen el azonnal, illetve, hogy mi a halálban kapaszkodjon meg, ami nem Loki haja. De végül mégiscsak beletúr abba a selymes, tusszín üstökbe, de nem húzza meg, ennyi esze még az izgalom legmagasabb fokán is van.

Loki olyan elképesztő hozzáértéssel kényezteti pirosra csókolt ajkaival, ravasz kis nyelvével és puha kezével, hogy Tony megdönti a kamaszkora végétől vett legcsúfosabb negatív rekordját. Mindenesetre, ez nem számít, ahogy annyi minden más sem; a helyszín, az időpont, Vegas, a piaci verseny, Thanos vagy a terroristák, csak Loki, aki félig lehunyt szemekkel vigyorog fel rá, még mindig térden állva, orcáin, szabadon hagyott vállain lágy verejtékfólia csillog, nyakában a templomos-kereszt oly forróvá hevült, hogy csaknem megégeti Tonyt, amikor a modell felállván magához vonja őt, és a fülébe súgja: „Megtetted azt, amire azt hittem, senki sem lesz képes: kiűzted a fejemből a démonokat egy este erejéig, és hiába csak egyetlen estéről van szó, ez most óriási teljesítmény. Jutalmat érdemeltél érte, olyat, amit jó ideig nem felejtesz el.”

7. rész >>