Griðastaður

Ez történik, ha túl sokat biztatnak, és írok egy FROSTIRONT. Életem elsője, ne legyetek nagyon dühösek. Rettenetesen hosszú, ANGST, nyílt erőszakot, és némi pikáns tényezőt is tartalmaz. SLASH. Most már nyíltabban. Amit tudni kell róla: kicsit megváltoztattam a Thor 2 eseményeit, önkényesen: itt Loki nem tért vissza királyként, igenis leszúrták, de csodás módon megmenekült, azonban Asgardban nem nézték jó szemmel, hogy életben maradt, és elkövették vele a legnagyobb embertelenséget, amit vele csak tenni lehet. Thor, jobb híján Midgardra hozza öccsét, abban a reményben, hogy itt életben maradhat addig, amíg ő odafönt rendbe rakja a nép értékrendjét. És Loki földi életét Tony Starknál képzeli el. Loki jelleme meglehetősen alternatív - egészen pontosan súlyosan depressziós, tehát eléggé OOC. Tony meg hát... mint mondtam, első nekifutás. A cím jelentése: szentély. A történetet ajánlom Tatsunak és Heathernek! <3 

Griðastaður 

Rettegem a múltat, félem a jelent, áldom a jövőt. Kizárólag azt, mert az még nem történt meg, az még nem fáj.

Thor térde megrogy, ahogy földet ér, a megingás meglepetésként éri, a lába megcsúszik a laza, szinte már folyékony sárban. A feje fölött bezárul a Bifröszt, a fényt elnyelik az esőfelhők, magukba szívják és a helyén újra eső hull, jéghideg és tűhegyként döfő.

Thor tesz előre néhány lépést, de szinte azonnal megtorpan; a karjában fekvő test kis híján kicsúszik a kezéből, és ő nyögve próbálja a magasban tartani. Két kézzel nem foghatja, mert jobbjában a pörölyt markolja, felkészülve arra, hogy bármelyik pillanatban védekeznie kelljen. Nem mer repülni, nem tudja, mit tehetne: Loki még ahhoz is túl gyengének tűnik, hogy lélegezzen, az arca falfehér, a haja csapzottan tapad az arcára, a ruhája cafatokban lóg rajta, karjában pedig, ami ernyedten fonódik Thor nyaka köré, a világon semmi erő sincs, nem kapaszkodik belé, csak próbálja annak látszatát kelteni, hogy képes megtartani magát.

- Tarts ki – súgja a villámisten, és összeszorított szemekkel meglendíti a pörölyt, ami fékezhetetlen erővel magával rántja mindkettejüket.

A döbbenet letaglózó

Az a fajta döbbenet, ami képtelen sebességgel teríti be az agyat, akár valami méreg, bénítja meg az izmokat, okoz légszomjat és tesz képtelenné a légzésre, amitől megbénulsz, alig egyetlen pillanatra is, de életképtelenné válsz.

Tony Stark pontosan ilyenfajta döbbenetet érez, mikor az agya feldolgozza a tényt, hogy faltól-falig tartó üvegablakán alig három másodperccel ezelőtt az a két, nem evilági istenség vágódott be, akiknek a társaságáról a lehető legnagyobb örömmel tett le egykor, főleg azéról, amely most a magasabbik és szőkébbik karjában pihen, lanyha és élettelen, akár egy… halott.

Nem él.

Loki halott.

Tony kezéből kiesik a kávésbögre, a szemei kerekre nyílnak, de az elméje már működésbe lépett, és egyszerre fogalmaz meg iszonyatos szitkokat és temérdek kérdést.

- Thor, te meg mi a fészkes fenét keresel itt?! – Meglepően disztingvált. – És… ő mit keres itt? Mi a kénköves ménkű történt vele? – Tony agyának egy tiszta zugában megfogalmazódik a gondolat, hogy ezt talán nem egy villámistennek kellett volna elordítania. 

Thor közelít egy lépést, mire Tony hátraugrik kettőt, készen arra, hogy magához hívja a páncélját, amit mindig készenlétben tart, és ez most rendkívül indokoltnak tűnik. Természetesen nem Thortól rémült meg, bár, tény és való, nem egy Bizalomgerjesztés Csúcsa vizesen, sártól lucskosan, azzal a mérhetetlenül gondterhelt és elgyötört arcával, és a kezében villogó pöröllyel, amiről, akár a szaporán záporozó, apadhatatlan könnycseppek, csendesen csöpög le az esővíz.

- Segíts! – Thor hirtelenjében csak ennyit képes mondani, a hangja egyszerre kérlelő és parancsoló. – Mutass egy helyet, ahová letehetem!

Tony nem reagál azonnal, megkövülve áll, nem tesz semmit, nem tehet semmit, mert az agya vehemensen ellenkezik még csak annak gondolatával is, hogy ne küldje el mindkettőt rögtön. De végül nem teszi.

Az amerikai stílusú konyhából – ahol egészen az istenek érkezéséig téblábolt, a pulton ücsörögve, krémes fánkot rágcsálva és a kedvenc skótwhiskyjével szemezve – átsiet a nappaliba, ahol keresztben egy viszonylag magas, lekerekített sarkú gesztenyefa asztal áll. Lesöpri az ottmaradt pohár-alátételeket, véletlen lelök egy koktélos poharat, üvegcserepek zörrennek a padlón, és roppannak össze, ahogy Thor rájuk tapos. Gyengéden végigfekteti öccsét a falapon, és a ruhájáról víz, sár és vízben feloldódott vér kenődik az asztalra. De mielőtt Thor megszólalhatna, Loki kissé oldalra fordulva legördül az asztalról (hát mégis él, gondolja Tony), négykézláb érkezik a padlóra; minden tagja reszket, de nem engedi, hogy hozzáérjenek, a falhoz vonszolja magát, minél távolabb a másik kettőtől.

Tony idegei ekkor mondják fel a szolgálatot.

- Magyarázatot követelek!

- Akkor engedd, hogy megmagyarázzam – feleli Thor, de közben nem veszi le a szemét Lokiról, aki tompán fénylő tekintettel néz vissza rá. – Szükségem van a segítségedre.

- Azt észrevettem, de ez még nem magyarázat.

- Loki nagyon rossz állapotban van, ápolásra van szüksége – hadarja, közben pár lépéssel átszeli a kettejük közt levő távolságot, és megragadja a milliomos vállát. Baráti gesztus, mégis nagyon heves, Tony kissé megretten tőle; talán ez odafönt, az ő kultúrájukban szokás, és senkit sem lep meg a testvéries rángatás, de neki határozottan nincs ínyére.

- Na ne! Komolyan azt várod, hogy tutujgassam? Őt? – hápog Tony, arca a totális értetlenség kifejezésébe rendeződik. – Erről most azonnal tegyél le. – Oldalpillantást vet Lokira, aki a fal tövében kuporog, szinte csak egy sötét halomnak látszik a hangulatvilágítás ízléses fényében. – Ez a szociopata, feltűnési viszketegségben szenvedő agyrém félig elpusztította Manhattant! Hogy gondoltad, hogy ide... – Nem tudja befejezni a mondatot, mert Thor váratlanul a földre dobja pörölyét, és szemei olyan kínzó keserűséggel telnek meg, ami még Tonynak is szavát veszi. Emellett az is felmerül lassacskán túlterhelődő agyában, hogy nem-e furcsa, hogy Loki, az a némíthatatlan, önajnározó dumagép, miért nem szólal meg egyáltalán, miért nem reagál a sértésekre, amiket az előbb olyan precízen összeválogatott? Újra a fekete hajúra pillant, és most már nem is fordítja el róla a tekintetét. – Mi a franc történt, Thor?

- Háború volt – kezdi az, és láthatóan rettentően bántja annak látványa, hogy öccse a földön ücsörögve szinte menekül az elől az ember elől (vagy inkább attól, hogy az az ember kiszolgáltatottnak lássa), akihez azért hozta, hogy segítsen rajta. – A sötét elfek Asgardra támadtak. Szörnyű pusztítást végeztek, és… - Lehajtja a fejét. – Minket is súlyos veszteség ért.

- Mármint… titeket kettőtöket? – Tony számára rettentően furcsa, hogy testvérekként kellene kezelnie a két asgardit, ez korábban sem ment neki. Hiszen, az ég szerelmére, kábé annyira hasonlítanak egymásra, mint az oroszlán a vízisiklóra!

- És atyánkat – bólint. – Kiengedtem Lokit a cellájából, ahol egy évig raboskodott az itt történtek miatt, mert a segítségére volt szükségem. Együtt elmentünk Svartalfheimba, a sötét elfek lakhelyére, ahol Loki megmentette az életemet. – A hangjából kihallatszik, hogy ez még számára is felfoghatatlan, de Tony érzi benne a meghatottságot, a reményt, a foggal-körömmel védelmezett ideálkép lehetséges valóságossága miatt érzett bizakodást. – De nagy árat fizetett érte. Halálosan megsebesült. – Tonyban felvetődik a gondolat, hogy nem ártana megkínálni Thort valamilyen erős itallal, de mielőtt az ötlet cselekedetté fejlődhetne, a villámisten folytatja. – De az ereiben folyó jötün-vérnek és a varázserejének hála, valahogyan sikerült életben maradnia.

- Mi az a…

- Heimdall, a kapuőrünk meglátta őt. Ő látja az univerzum minden lelkét. – Tony szívesen közbeszólna, de inkább nem teszi, helyette hol Thort, hol Lokit méregeti felváltva. A villámisten magas és erős, kimerült, de fenséges, mint volt, a másik azonban nem több egy roncshalmaznál. Tony felvonja a szemöldökét, de nem tudja sajnálni. Egyelőre. – Érte küldettünk, s Asgardba vittük, ahol a legjobb tudásunk szerint ellátták a sebét.

- Szóval akkor nincs életveszélyben – fújja ki a levegőt Tony, magában hálát adva a Magasságosnak, akiben mellesleg sosem hitt. Nagy megkönnyebbülést jelent neki a tény, hogy nem áll fenn annak veszélye, hogy Loki az ő tornyában leheli ki a nyomorult lelkét, és emiatt Thor majd őt veszi elő. – De ha ilyen szuperül összetákoltátok, most miért néz ki úgy, mint akit elcsapott egy tehervonat?

Thor nem teszi szóvá azt, hogy a hasonlat távolról sem világos számára, helyette folytatja korábbi tevékenységét, az ideges fel-alá trappolást.    

- Igen, itt a probléma. Még csak egy órája tartózkodott otthon, amikor az asgardiak egy csoportja megpróbálta megölni őt.

Tony kifejezéstelen arccal bámul a fölé magasodó istenség arcába, ötlete sincs arról, mit kéne mondania. Nem kell sokat tűnődnie, hogy rájöjjön, miként folyhatott le a dolog: az a mindent látó fickó kiszúrta a történést, és Asgard szépfiúja megmentette Loki életét. Mint egy tucatfilmben, ahol az élharcosok lányokat mentegetnek, akik mindig ugyanolyan szépek, üres mosolyúak, műanyagok, akárcsak a hőseik. Csak hát ennek nem sok köze volt a világegyetem legelfuseráltabb testvérpárjához.

- Ez nyilván nem jó. Kiderült, kik voltak?

- Igen, de nem is számít – rázza meg a fejét Thor. – Asgardban Loki nincs biztonságban. Ha a támadóit börtönbe is vetettük, a veszély nem szűnt meg. Megbízhatatlannak és veszedelmesnek tartják.

- Lásd be, hogy joggal – mormogja Tony keresztbe fonva a karjait. Thor a tenyerébe temeti az arcát.

- Sosem merült volna föl bennem, hogy ilyesmire képesek azért, mert félnek…

- És szabad tudnom, hogy miért nem nyikkan meg?

Thor arca megvonaglik, és Tony számára azonnal világos lesz, hogy rátapintott a lényegre. Loki, ha lehet, még kisebbre húzza össze magát, gondosan kerülve a milliomos tekintetét.

- Mert nem tud – válaszolja Thor rezignáltan.

Tony homlokráncolva fordul szembe vele.

- Hogyhogy? Némasági fogadalmat tett?

- Nem. Megnémították.

Tony nem csillagos ötös az európai népek őskultúrájából, de tisztában van azzal, hogy a nyelv kivágása nem volt ritka szokás, sőt, nem csak ott, máshol sem. Azonban a gondolat, hogy a tőle alig pár méternyire vergődő Lokival talán ilyesmit műveltek, igencsak nagy erővel ösztökéli arra gyomortartalmát, hogy vegyen hátraarcot.

- Anyám borogass! KIVÁGTÁK A NYELVÉT?! – Ez egy elcseszett horrorfilm?

Thor nemet int, mire Tony egekben járó vérnyomása is visszaereszkedik „halálosan veszélyesről” „meglehetősen veszélyesre”. 

- Nem. Egy vajákos tehette… a némítás a csalók és csábítók büntetése mifelénk. Akik a szavaikkal követnek el bűnöket. Van erre egy igézetünk, egy varázslat… de én sosem ismertem ezeket.

Tony az ujját begörbítve int Thornak, hogy kövesse, miközben ő a konyha felé veszi az irányt, hogy végre valahára kitöltsön magának egy pohár italt. Nem érdekli a szőke méltatlankodó morranása, nagyot kortyol az alkoholból, és megmasszírozza az orrnyergét.

- Mit vársz tőlem? Mégis mi a seggemet kéne tennem? Nagyon jól tudod, hogy itt annyi jóindulat sem fogadja az öcsikédet, mint odafent. Egyáltalán miért ide hoztad? Ide hozzám?

Thor, talán, hogy türelmet gyűjtsön, lehunyja a szemeit, és a falnak támaszkodik. Pár pillanatig a csendet csak Loki csendes szuszogása töri meg, aki úgy vonzza Tony pillantását, mint éjjelbogarat a fény.

A fájdalom eleven

Láttam az arcodon, a szemedben, amit takargatni próbáltál előlem, láttam minden elnyújtott mozdulatodban, hogy gyönge vagy, mint a harmat, mégis büszke, én pedig úgy éreztem, gyűlöllek, de a hallottak után mégsem tudtalak, csak szánni, a szó jó és rossz értelmében is.

- Mert atyám így tanácsolta – adja meg végül az őszinte választ.

- Szóval az öreg is benne van…

- Atyám jól tudja, hogy Loki számára minden világ veszélyes, mégis itt van a legtöbb esélye életben maradni.

- Aha, hát lehet, hogy nem nyírjuk ki, de nem számíthat semmi jóra – jegyzi meg Tony, az üres poharat forgatva a kezében.

- Ne engedd, hogy ártsanak neki. Már jóvátette a bűneit! – fakad ki a magasabbik.

Tony vérnyomása ismét felszökik, és a hajába markol.

- Hát itt nem tette jóvá! – kiabálja fékevesztetten. – Azóta alig tudok aludni, Pepper elhagyott, mert annyit hisztériázok, hogy totálisan tönkretettem az idegeit, nincs szociális életem, valahol még mindig tataroznak a pusztítás után… attól még, hogy odafent nemes lelkű volt és előjött a mélyen elásott jó oldala, itt senkin sem segített, és félek, nem is fog.

- Nem tudhatod.

- Kérlek, ez még viccnek is rossz – forgatja meg a szemét hitetlenkedve Tony.

- Ha segítesz, az adósod maradok – vet be egy újabb érvet Thor, és a szívére teszi a kezét. – Ha most nem hagysz cserben, egy asgardi herceg lesz a lekötelezetted, és bármikor számíthatsz a hálámra, amikor csak szükséged lesz rá!

Tony a szemét forgatja, ujjaival idegesen dobol a konyhapulton, az elméje forr, a fogai egymásnak feszülnek, olyan erővel, hogy az állkapcsa belesajdul.

- Ez a bajtársias szentszöveg errefelé nem módi. Lehet, hogy ti odafönt ezzel kiszúrjátok egymás szemét, de mégis, mit kezdjek a háláddal, Thor, már elnézést – darálja, makacsul állva a másik hitetlenkedő, feldúlt tekintetét -, ha Loki egy unalmas pillanatában elvágja a torkom, vagy lenyúzza a bőröm, vagy neadj’ Isten rám szabadítanak egy shieldes halálosztagot, amiért nem az volt az első dolgom, hogy értesítsem őket arról, hogy ez megint itt van! – mutat rá a földön ülőre.

Thor hirtelen előrelendül, és tenyerét a konyhapulton megtámasztva egészen közel hajol a milliomoshoz.

- Nem fog bántani – jelenti ki teljes határozottsággal, aminek Tony nem tud hitelt adni. Sosem volt titok előtte, hogy a nagytestvér igencsak nagy elfogultsággal van a kisöccse felé. Azonban az érvelése meglepően hihetőre sikeredik. – Nincs hova mennie. Gyenge. Még beszélni sem tud. Ha végez veled, mégis, mihez kezdene?

- Ezt nevezed te garanciának? – morogja Tony, de ebben a pillanatban, most először, sikerül elkapnia Loki pillantását, ami kifürkészhetetlen, homályos, de leginkább megtört, széthullott, akár az üvegcserepek, és mégis erővel bír, egy magába fojtó örvény erejével. – Loki rühell engem. Az előbb azt se engedte, hogy ránézzek. Szerintem pont tesz rá, mik a pillanatnyi érdekei, ha esélyt kap arra, hogy letépje a fejem.

Még fél órán keresztül vitatkoznak. Thort nem éri meglepetésként volt bajtársa konzekvens ellenállása, jól tudta, hogy nem fog boldogan igent mondani a kérésre, bármilyen mesés javakat kínál is cserébe. Lokiban lehetetlenség  megbízni, Tony Starknak pedig még annál is kevesebb oka van erre, mint akárki másnak a Föld nevű bolygón. Odin azonban tudta, és általa Thor is, hogy a Fémember lesz majd az, aki meghallja az emberség csendesen suttogó, mégis kezet megkötő hangját, és valami belülről fakadó nemesség okán előbbre helyezi a humanitást a bosszúvágynál és az elvakult gyűlöletnél, annyira, hogy a védelmébe vegye azt, aki fordított esetben kétségkívül éppen, hogy ellenkező módon cselekedne.

Thor élete végéig tartó barátságot, támogatást ígér, temérdek aranyat, tudást, mindent, amire ember csak vágyhat, ám Tonyban nem a kapzsiság győz, hanem a fáradtság. Hamar beleun a tiltakozásba, Thor szócséplésébe, és belefásul a sarokból rá szegeződő, már-már bántóan haloványan világló szempár vizslatásába.

- Biztosítom Loki biztonságát Asgardban – mondja Thor, közben felveszi a földről fegyverét, és a nyitott ablak felé indul. – Amint sikerül, visszajövök érte. Ne feledd, Fémek Embere, Lokinak az élete függ tőled, ő pedig élni akar.

- Ahogy én is – mormogja Tony röpke pillantást vetve az említettre.

- Én neki köszönhetem az életemet.

- Jó, de te a drágalátos testvérkéje vagy, engem pedig nagy szeretettel kivágott az ablakon, nem is olyan régen. De, szerintem, ezt most azonnal fejezzük be! – Úgy érzi, saját maga alatt vágja a fát, ha még több ellenérvet sorakoztat fel. Thoron látszik, hogy most már mindenképp itt hagyja Lokit, a nyakán, felesleges fokoznia a saját, kialakulóban levő idegbaját.

- Ég veled, Tony Stark. Ne feledd, mit ígértem – hajtja meg a fejét, majd Lokira néz, és szabad kezét felé nyújtja, mintha meg akarná érinteni. – Visszatérek érted. – A következő pillanatban megpörgeti pörölyét, és köddé válik, a helyén csak szétszóródott esőcseppek, és Tony számára feldolgozhatatlan mértékű bizonytalanság marad.

Tony bevágja az ablakot, magában az egekig magasztalva azon szokását, hogy esőben gyakran kinyitja a hatalmas ablakokat. Így legalább üvegeztetnie nem kell. Ez persze nagyon-nagyon sovány vigasz, mintha az éhezőnek pusztán emberbaráti szeretetből odadobnánk egy körömhegynyi kétszersültet.

Megvakarja a halántékát, és percekig sóbálványként ácsorog Lokitól alig három méternyire. Kedve lenne felrobbantani valamit, vagy legalábbis jó alaposan kiordítozni magát, utána pedig félholtra részegedni. Az általában beválik. De tudja, hogy most nem teheti.

- Mekkora egy barom állat vagyok, egy elhibázott, igen, egy fenomenálisan elhibázott kretén nyomorék – állapítja meg, miközben a csuklójára csatolja az egyik finomérzékelőkkel ellátott karperecet, ami a páncél azonnali hívásáért felelős.

- Jól figyelj, szépségem – szólal meg, néhány magabiztosnak tűnő, de valójában a tökéletességig bizonytalan lépéssel átszelve a közte és Loki közt levő távolságot, és leguggol elé. – Ne próbálkozz semmivel. Ha csak nem úgy nézel rám, ahogy azt én akarom, repülsz a SHIELD-hez, Thor ide vagy oda.

Beszél, de úgy érzi, a másik nem is hallja. Be kell látnia, förtelmesen néz ki; sápadtabb, mint valaha, és valami nem stimmel az arcával sem. Gyorsan rájön, mi: arcának bal fele furcsán kéknek tűnik, bal szemének kristálykékjébe pedig vörös árnyalat vegyül. A kékség kiterjed a nyakára is, és egészen a mellkasáig fut, amit csak foltokban takar el zöld-fekete-arany öltözete.

- Basszus – sóhajt fel, mikor egyértelművé válik, hogy a terve, miszerint Lokit valahogy kevésbé felismerhetővé téve betuszkolja őt egy kocsiba és elhajt vele egy vidéki villájáig, halasztásra van ítélve.

Most azonnal tennem kell valamit, különben még a végén elpatkol nekem.

Tétovázva megérinti a férfi vállát, de nagyon óvatosan, mintha egy vadállathoz közelítene. Nem tudja, mire számítson. Nem elhanyagolható annak valószínűsége, hogy Loki hirtelen megfontolásból egyszerűen elválasztja a csuklóját a kézfejétől, ha túl gyorsan cselekszik.

De Loki az égvilágon semmit nem csinál, csak néz rá, örvény-szemeivel és egy kínkeserves, mégis vigyornak beillő mosollyal az arcán.

Az pimaszság határtalan

Mintha csak erre születtél volna (talán így is van), de minden pillanatot megragadtál arra, hogy a másik kínján mulass, még ha közben gyötrődsz is. Miért, miért, valaki mondja meg, miért, és én hogy voltam képes ezt szeretni benned…?

Loki a saját lábán botorkál el a kanapéig, teli zsákként dől el rajta, mosolya beleolvad a fájdalmába, és végül nyoma sem marad, helyét átveszi a valóság, a kín, amit érez. Tony képtelen elhinni, hogy mindez megtörténik, hogy Loki igazi, és hogy még mindketten élnek.

Sosem volt orvos, azt viszont tudja, hogy kell bekötözni egy sebet. A fiókokból kötszert, ollót, fertőtlenítőt és ragasztószalagot kotor elő, közben megtörli izzadtságot könnyező homlokát. Loki mozdulatlanul, jéggé dermedve tűri, hogy kibontsa a ruháját, és csípőig lehúzza róla, de a szemét szorosan behunyja, és pengevékony ajkai meg-megremegnek, talán az ódzkodástól, talán a félelemtől, hogy valaki újfent kést szorít a torkának.

Tony alig ismer rá. Tönkrement.

Elkergeti magától a zavaró gondolatokat, tekintete Loki mellkasára téved. Sav tolul a torkába, arca zöldes színt ölt, és a rettenettől fázni kezd. A szegycsontja vonalában terebélyes, függőleges vonalú, megfeketedett vágás sötétlik, körülötte a bőr egészen sötétkék, onnan ered a kék folyam, ami az arcát is beszínezi, és úgy lüktet, akár egy második szív.

- Mibe, hogy ez az a jötün-miaszar, amiről Thor magyarázott – fújtatja Tony, mikor visszanyeri a beszédkészségét. Pár pillanatig várja Loki válaszát, aztán rájőve, hogy a másik immáron képtelen megszólalni, megpróbál a sebre koncentrálni.

Világos lesz, hogy az orvosi szakmát nem neki találták ki, illetve nővérkének sem lenne éppen ideális, de sikerül bekötöznie a sérülést, egy meglehetősen ügyefogyott kötéssel, mert közben eszeveszetten reszket a keze. Loki úgy tűri mindezt, mintha jelen sem lenne, csukott szemmel vár, de a bőre jéghideg. Tony hamarjában megállapítja – még csak nem is kell hozzá szakavatott pszichiáternek lennie – hogy Loki nem elsősorban a fizikai kínoktól néz ki így és viselkedik ilyen borzalmasan, hanem attól, hogy többé nem lehet senki és semmi, a hangja nélkül senki.

Tony Happyn keresztül mindenkivel tudatja, hogy ejtőzni készül, messze a várostól, mindenki hagyja békén. Flegmaság, vállrángatás, szinte már idegesítő egykedvűség, ehhez már mindenki hozzászokott, a milliomos pedig alig hiszi el, hogy lehet olyan hiteles az alakítása, hogy senkinek se tűnjön fel, hogy gyakorlatilag sikít belül.

Mindenki érdekében elpaterolja Lokit a legeldugottabb vidéki rezidenciájára, amit valami érthetetlen okból kifolyólag vásárolt egykor, de utólag remek ötletnek tűnik. A ház a legmegbízhatóbb biztonsági rendszerrel rendelkezik, természetesen, tömör kerítésekkel, kódzáras kapuval, tágas, de csupán kétszintes, és állandó takarítás sincs hozzá.

Tony bepakolja a hetekre betárazott élelmiszert a szekrényekbe, gondosan behúzza a függönyöket, ímmel-ámmal rendbe szedi az ágyakat, és közben igyekszik kizárni a gondolatot, hogy Thor megalomániás öccse az egyik konyhai széken ül, de ártalmatlanabbul, mint valaha. A tekintete merev, az arca megfejthetetlen, a zöld, V nyakú póló és fekete farmernadrág pedig túlságosan nagy rá. Bársonyfekete haja előreomlik, hajszálainak végei a vállát érintik, puhának és dúsnak tűnnek, ellentétben azzal, hogy első találkozásukkor milyen, Tony számára visszataszítóan nyálkásnak hatottak.

Ha nem lenne az arcán az a fura kék elváltozás, Tony azt gondolná, nem is néz ki rosszul az ablakon át beszivárgó holdfényben.

Nem érti, hogy Loki miért kínozza magát. Pár órával korábban még levegőt venni is alig tudott, most pedig csökönyösen adja az erőset, mintha nem akarna másodperceken belül lefordulni a székről. Kit akar becsapni?

- Ne roskadj ennyire magadba. – Talán nem a poénkodás lesz a lételemük az együtt eltöltendő idő alatt… - Thor nem soká visszapottyan ide, és mehetsz vissza leszavazott herceget játszani.

Loki felé fordítja a fejét, és megemeli az egyik szemöldökét. Semmi visszavágás, semmi repkedő bútor. Tony hirtelen megérti, mire célzott Thor, amikor azt mondta, hogy Loki gyenge. Ha már ahhoz sincs ereje, hogy megsértődjön, komoly bajnak kell lennie.

Tony kivételesen nem tudja, mit mondhatna, pedig ezzel ritkán akadtak gondjai. Kíváncsi, kíváncsibb, mint valaha. Szívesen megkérdezné (bár sejti, hogy esélytelen, hogy Loki nekiálljon papír cetlikre firkálni), hogy mi történt, mégis mi volt ez a cirkusz odafönt, minek során Loki begyűjtötte ezt a rettenetes sérülést, nem mellesleg aközben, hogy megmentette annak az életét, akiről korábban habzó szájjal állította, hogy gyűlöli. Ezt az oldalát Tony egyáltalán nem ismeri, és továbbra is erősen kételkedik abban, hogy létezik; azonban az, hogy Loki távolról sem ugyanaz többé, számára is nyilvánvalóvá válik.

Egy szemhunyásnyit sem alszik egész éjszaka. Loki az emeleten alszik, ő pedig a nappaliban, a kanapén hever elfeküdve, kitartóan szorongatva táblagépét, ami a Loki szobájában sebtében felszerelt kamera sötét, kékes derengésű képét közvetíti. Mellette az asztalon félig elfogyasztott pohár rövidital, és majd’ egy maréknyi tabletta. Sok önmérgező vacak, de valamire mégis csak jók.

Nem veszi le a szemét a gépről. Sérülés ide, vagy oda, kiüresedettség ide, vagy oda, Tony semmit sem érez garanciának. A felette alvó nemrégiben kész lett volna megölni őt, és azóta nem változhatott sok minden. De azt is tudja, hogy Thor nem beszélt ostobaságokat, amikor érvelni igyekezett. Lokira az ő falain túl vagy halál, vagy egy SHIELD-féle kísérleti labor vár, pláne a kék-bőr effektus után.

- Uram, ideje lenne bevennie a gyógyszereit – hallja JARVIS megnyugtatóan ismerős hangját. Mesterséges intelligenciája minden egyes ingatlanjában működik, összességében őt tartja a legmegbízhatóbb cimborájának, abból kiindulva, hogy ő tervezte. 

- Te vagy a legjobb dadus a világon, Jarv – motyogja Tony megdörzsölve a szemeit, és a tenyerébe sepri a tablettákat. Nem érdekli, hogy nem szabadna rájuk inni, elkortyolja az italát, aztán visszafordul a gépéhez.

- Köszönöm, uram.

- Szerinted meggárgyultam? – kérdezi Tony egy fanyar mosollyal.

- Mely döntését tartja ilyen mértékben értelmetlennek?

- A Loki-fedezési akciót – feleli. – Semmi sem zárja ki, hogy egyik percről a másikra visszatér a világuralomra-törő kedve, és meglép innen, közben pedig a hátamba állít egy konyhakést.

- Nos, uram, ha a véleményemre kíváncsi, erre, a körülményeket figyelembe véve, nem sok esélyt látok.

- Jarv, te egy gép vagy. Adatokat értékelsz ki, és Loki nem egy adat.

- De a testi állapota nem megfelelő.

- Kértem, hogy világítsd át. Mit tapasztaltál? – Tony sosem érezte furcsának, hogy a levegővel társalog, idővel meg lehet szokni. JARVIS legalább sosem vág pofákat, nem piszkálja az orrát, semmilyen idegesítő emberi szokással nem bír.

- A sérülése szúrt seb, egy nagyméretű, hegyes tárgy okozta, súlyosan roncsolta a szív és a tüdő egy részét. Egy ismeretlen energia azonban a halál beállta után regenerálhatta a sérült szerveket. Ennek módjáról sajnálatos módon nincsenek adataim. Mr. Laufeyson szervezete nem minden szempontból működik úgy, mint egy emberé.

- És mi az a kék cucc?

- Az előbb arra a körülményre igyekeztem célozni – válaszolja JARVIS.  

Éljenek az idegen lények!

- És a beszédképtelensége?

- Maradandónak tűnik, uram.

Tony nem kérdez többet, helyette folytatja a képernyő bámulását. Feszült figyelemmel tanulmányozza Lokit, aki a széles ágyon keresztben, az oldalán fekszik, de álma inkább lázálomnak tűnik, mintsem igazi alvásnak. Tony az éjszaka kezdetén, őszintén megdöbbent azon, hogy Loki el mer aludni úgy, hogy közben az ő házában tartózkodik, de ebből azt szűrte le, hogy Loki, nem meglepő módon, nem marad el számításban a nevelőapjától, és birkamód terelgetett bátyjától. Tudja, hogy Tony nem fogja megölni álmában, és nem fogja szórakozásból bevarrni a száját, vagy felhevített zsilettpengékkel metélni a bőrét.

Nem, tőle távol áll az ilyesmi. Ezzel szemben abban nem biztos, hogy nem kéne-e azonnal értesítenie Furyt. E gondolata azonban szinte nyomban elpárolog, amikor Loki álmában hirtelen felnyög, olyan hangosan, mintha ébren lenne, és magzatpózba gömbölyödik, mint akibe belerúgtak; jobb kezének ujjait a saját torka köré fonja, másiknak körmeivel a tulajdon bőrébe mar, és véres csíkokat szánt a vállán.

Tony felpattan a kanapéról, nem képes elviselni a látványt. Félredobja a gépet, és a konyhába rohan, a gyógyszeres szekrény felé, ahol a nyugtatóit tartja.

- Ez valami görcs, JARVIS? – tudakolja, miközben remegő ujjakkal kipattint egy kapszulát a gyógyszerlevélből, és egy üveg bontatlan ásványvízzel az emelet felé indul.

- Nem, uram. Ez inkább egy olyan alvás közben felmerülő, álomeredetű pánikroham, mint ami önnél is előfordul.

Tony futólag bólint, de nem hagy időt magának arra, hogy gondolkodjon. Belöki Loki ideiglenes szobájának ajtaját, az ajtótok hangosat nyikordul, Loki pedig egy fuldokló hörgésével felriad lidérces álmából, a bőrére rátapad a ruhája, a kötése átvérzett, bőrének kéksége északi fényként izzik a holdvilágban.

Percekig csak méregetik a másikat, Tony nem mer közelíteni, nem akarja megrémíteni, nem akarja veszélybe sodorni saját magát sem. Loki látja a kezében a vizet, a tablettát, a homloka ráncokba rendeződik, megfontoltan veszi a levegőt, s végül lehunyja a szemét.

A beletörődés nyomorúságos

Tony közelebb lép hozzá, közben letekeri a víz kupakját, és leül mellé az ágyra. Már meg meri tenni, fel sem merül benne, hogy a másik rátámadna. Loki lehajtott fejjel, csukott szemmel ül, a mellkasa olyan lassan emelkedik le és fel, mintha nem is lélegezne, és Tony tudja, hogy a megalázottság fáj neki, a tudat, hogy rászorul, az ő segítségére, mert még a saját országában is megpróbálták eltenni láb alól, mindannak ellenére, amit a trónörökösért tett. Csak fájdalom, csak elveszettség, csak üresség, ennyi maradt belőle, és csak ül, beletörődve abba, hogy nem tehet ez ellen semmit. Nincs ereje harcolni.

Tony megragadja a másik kézfejét és a tenyerébe ejti az orvosságot, baljába pedig a vizet helyezi, és amikor Loki felnéz, mindketten tudják, hogy Loki nem fog ártani neki és megszökni sem fog, Tony pedig semmi szín alatt nem fogja őt kiszolgáltatni senkinek, még ha a józanész ezt is diktálná. Nem tudja, melyik a kevésbé helyes, eltitkolni, hogy a Föld egyik legnagyobb ellensége a házában van, vagy pedig az, hogy egy ilyen lelkileg kisemmizett embert (mert Loki abban a percben nem több, mint ember: a vére is pont úgy folyik, akár Tonyé, a keze is ugyanúgy remeg, mint az övé) a bosszúéhes emberiség kezére adjon.

Végül úgy dönt, önmagához lesz hű, és ahhoz, amit érez.

Mikor a nap első sugarai felbukkannak, Tony összeüt egy könnyű reggelit; csak tojás és zöldség, többhöz nincs ereje. Kipakol az asztalra egy terítéket, és egy ideig csak nézi a piros-fehér kockás szalvétát és porcelántányért, és borzasztóan ostobán érzi magát.

Felbattyog az emeletre, és ugyanott találja Lokit, ahol hagyta az éjjel. Az ágy szélén ülve, kezében a kiürült ásványvizes üveggel, a szemei furcsa fénnyel villannak meg, ahogy rá kapja a tekintetét, és újra elmosolyodik, úgy, mint a toronyban. Tony nem érti a mosolyát, de kénytelen viszonozni, mert annyira szánalmasnak érzi mindkettejük helyzetét – s talán Loki is ezen bazsalyog.

A nyomor összhangteremtő

Az enyémet nem kizárólag te okoztad, a tiedhez pedig nekem legfeljebb annyi közöm volt, hogy részt vettem a legyőzésedben, ami csak a tragédiád egyik apró eleme volt. A sebedet átkötni természetellenes volt, a kínvigyorodat viszonozni szürreális, nem gyűlölni téged pedig megengedhetetlen, de én sosem voltam szófogadó.

Loki egész nap nem jön le az emeletről. Tonynak esze ágában sincs erőltetni a dolgot, csak felordít, amikor megérkezik az ebédre rendelt pizza (Lokinak juhsajtos salátát kért, ki tudja, beveszi-e a gyomra a hagymát és a bacont), megvárja, amíg a másik összeturkálja az ételét, és ellenőrzi, hogy rendben vannak-e az életfunkciói. Lélegzik, ver a szíve, nem marja szét magát a körmeivel. Semmit nem csinál, az égvilágon semmit, úgy viselkedik, akár egy rokkant, mint akinek kiszipolyozták a lelkét. Megcsinálja, amit meg kell csinálnia, hogy életben maradjon, aztán visszavonul, és ez így megy napokon át. Tony minden pillanatban szemmel tartja, de már nem tart attól, hogy hátba támadja; egyedül a lelke az, ami nem tud megnyugodni Loki miatt. A rémálmai élesebbek, színesebbek, mint bármikor máskor, ok nélkül tör rá verejtékezés, és kezd el őrülten kalapálni a szíve. A harmadik napon, étkezés közben olyan hirtelen ugrik fel az asztaltól, hogy a széke felborul, és meg sem áll a gyógyszereiig. Magán érzi Loki tekintetét, figyeli, minden mozdulatát nyomon követi, ahogy magába tömi az orvosságot, és vizet nyakal rá.

- Antidepresszánsok, drágaságom – mondja Tony egy nagyot horkantva, és székének háttámlájába kapaszkodva kifújja a levegőt. – És nyugtatók. Jó sok.

Az asgardi arcára töprengő kifejezés költözik, de a pillantása ugyanolyan figyelmesen tapad a másikra. Zöld köntöse mögül előkandikálnak a saját magán ejtett karmolások; már egészen halványak, rózsaszínek, akár a kint sorakozó cseresznyefák virágainak szirmai, amiket Pepper régen annyira szeretett.

Miért?

Tony elhűlve keresi a hang forrását, és végül rádöbben, hogy az csupán a fejében létezik. Valaki más szavai formázódtak meg az ő gondolataiban, nem is bárkié, hanem Lokié.

- Ez te voltál? – hördül fel.

Loki értetlen arcot vág, és ebből Tony kikövetkezteti, hogy a dolog nem volt akaratlagos.

Te hallasz engem?

- Tisztán! Illetve mégsem… a hangodat nem – válaszolja őszintén, a hitetlenkedéstől el-elakadó hangon. – Csak mintha hallanám, amit… amit mondanál, ha tudnál beszélni.

Ha tudnék…

Loki elfordítja a fejét, az állkapcsa megfeszül, és mély levegőt vesz. A némaság egyet jelent neki a megsemmisüléssel, nem véletlenül tették még ezt is meg vele, mielőtt megpróbálták volna ledöfni.

- Ezt hogy csinálod?! – Talán nem kéne ilyen iramban kapkodnia a levegőt, nem tesz ez jót a kikerült pánikrohamnak…

Nem én csinálom. Nem szabadna hallanod. Senki sem hall.

- Miért?

Mert nincs senki, aki annyira odafigyelne rám, hogy meghallja, amit nem mondhatok ki. Furcsa, hogy ezek szerint te mégis, Anthony.

Tony felteszi a kezeit, és szinte futólépésben elhagyja az étkezőt. Loki nem moccan, de a csodálkozását ő sem tudja elrejteni.

A számonkérés bosszantó

Natasha és Barton a negyedik nap delén rúgják rá az ajtót, éppen, amikor a lehető legnagyobb békességben szerelgeti a legújabb ketyeréjét, aminek előreláthatólag nem sok haszna lesz. 

Az persze meglepetésként éri, hogy két pisztoly csöve is rászegeződik. Ennyit a pajtásságról! Ámbár a SHIELD sosem tartozott azok közé a szervezetek közé, akik a feltétlen szimpátiájára számíthattak.

- Mire véljük ezt, Stark? – kiabálja Clint, a tekintete lángol, a nyakán vészesen kidudorodnak az erek. Tény, ami tény, ő gyűlölte ezen a planétán a legmegveszekedettebben a fekete hajú asgardit.

- Mármint mit? – kérdez vissza lazára véve a figurát, közben bekap egy újabb marék sósmogyorót a mellette levő alumíniumtálkából.

Natasha leereszti a fegyverét, és zöld szemeit égnek emelve csípőre teszi a kezét.

- Stark, ugye nem gondoltad, hogy a SHIELD előtt sokáig titokban marad, mit rejtegetsz?

- Kit – javítja ki Tony a helyére billentve egy pöcköt a készülő műszeren. – Nem nevezném tárgynak, bár újabban nem valami eleven.

- Mi a francot keres itt?! – fröcsögi Clint, aki még véletlenül sem teszi el a pisztolyát, de legalább már nem szegezi a feltaláló fejének.

Tony a homlokára tolja védőszemüvegét, és hátradőlve elmeséli a történetet a két ügynöknek. Azok képesek úgy végighallgatni őt, hogy nem beszélnek közbe – Tony magában meg is tapsolja őket, főként Bartont, akinek ez biztos nem lehet egyszerű.

- Néha fogalmam sincs, hogy működhet az asgardiak agya – fonja keresztbe a karjait Natasha. – Arra nem gondolnak, hogy mi van, ha bepöccen, és megint ártatlanok halnak meg miatta?

- Akkor biztos, hogy kizsigerelem!

- Barton, nem akarok kötekedni, de sikerült egészen idáig elköpnöd. – Tony lusta mozdulattal megvakargatja a feje búbját. – Ne gondoljátok, hogy én nem gondolkoztam ezen nagyon sokat. De… - Valamiért nem fűlik hozzá a foga, hogy kimondja. – Loki totál K.O.

- Ezt hogy értsük? – vonja fel a szemöldökét a nő, és a mozdulat, ahogy az ívesre szedett vörös csík felkúszik alabástrom homlokán, egyszerre kifinomult és szigorú.

- Valaki átszúrta a mellkasát – kezd a felsorolásba Tony kedvetlenül. – Aztán valami mágikus anyám kínja megmentette. – Barton e mondatát egy hangos horkantással jutalmazza, a dühtől minden izma megfeszül. – Ez még a londoni csetepaté idején volt.

Natasha bólint. Tony úgy érzi, hogy igazándiból csak a nővel társalog, a mesterlövész beszámíthatósága belátása szerint nincs túl jó szinten. Áldja a szerencsét, hogy Lokinak nem szokása le-föl csellengeni az épületben, jóllehet egyszer már benyitott hozzá a műhelybe, és perceken keresztül csak a falnak dőlve szemlélte Tony tevékenységét, majd utána eltűnt, olyan halkan távozott, hogy a milliomos fel sem figyelt rá.

- Aztán, mint mondtam, megpróbálták kinyírni, és a tetejébe meg is némították.

- Mondd, hogy kivágták a rohadt nyelvét! – csap le rá Clint.

- Nem mondom, mert nem – vágja rá Tony, és valami érthetetlen elégedettséget érez amiatt, hogy ezt mondhatja. – Szerintem rá se ismernétek.

- Ez még nem zárja ki azt, hogy veszélyt jelenthet ránk – hangzik Natasha ridegen racionális válasza. – Fury tudni szeretné, miért nem jelentetted a dolgot, rögtön azután, hogy Thor távozott.

- Azért, mert itt abszolút nincs semmi szükség a SHIELD-re! Thor rám erőltetett egy átokverte alkut, amit az apja is nagy lélekkel támogat. Loki itt pihenteti a becses seggét, amíg odafent elsimulnak a dolgok, aztán Tarzan visszajön és volt probléma, nincs probléma.

- Csak azt ne mondd, hogy megbízol Lokiban – sziszegi Barton undorodva, de most már sokkal kevésbé tűnik darabolós gyilkosnak. Tony nagyra értékeli, hogy sikerült magára erőltetni némi ügynökhöz méltó fegyelmet.

- Nem bízom – feleli, miközben felemelkedik forgós székéből, és a fémszekrényekhez lép, egy csavarkulcs után kutatva. – De… a francba is…

- Megsajnáltad. – Natasha nem kérdez, állít, olyan hideg a hangja, akár egy téli éjszaka. Grönlandon.

- Nem sajnáltam… Vagy lehet, nem tudom. – A kezében a csavarkulccsal a kávéfőzőhöz sétál, és megnyomja a hosszúkávé gombját. – Csak nem tölt el örömmel a nyomora. Persze tudom, hogy a SHIELD rendszerén belül követelmény az empátia teljes hiánya.

- Ez nem igaz – morogja Barton, és végre visszacsúsztatja a tokjába fegyverét. – Mindössze az empátiát nem tömeggyilkosok iránt tanúsítjuk.

- Éljen a tisztesség!

Mielőtt a gyilkos duó válaszolhatna, csendes nyikordulás hallatszik, és az ajtón belép Loki. Mezítláb van, Tonytól kölcsönkapott pólójában és hasonló színű vászonnadrágjában, az arca kifejezéstelen, se nem bánatos, sem nem dühös, a tökéletességig érzelemmentes. Tony számára megnyugtatóbb a búskomor ábrázata, de az talán már túlzottan lealacsonyító lett volna az ügynökök előtt, akik érezhetően távolról sem készültek semmi emberséget tanúsítani, legalábbis a férfi a legkevésbé sem.

Tonyban megfogalmazódik egy szimpatikus kis gondolat, miszerint annak talán van valami pozitív velejárója, hogy vendége külön kezeli őt a többi volt ellenségétől. Ámbátor ez nem új keletű, annak is megvolt az oka, hogy Thor és Odin nem Barton mellett döntöttek (aki se szia, se pá nélkül nyilat eresztett volna Loki fejébe) vagy Bruce mellett, aki kétségkívül nem tudott volna nemet mondani a belőle előtörő zöld szörnynek.

Tony volt a leginkább ember, a leginkább befolyásolható közülük.

A harag halhatatlan

Amikor Barton pisztolyt rántott, és gondolkodás nélkül elhordott téged minden ocsmányságnak, csak hallgattad, mindenfajta reakció nélkül, pedig egy évvel korábban valószínűleg miszlikre szedted volna, én pedig tudtam, hogy ez a hihetetlen éles váltás nem lehetett csakis azok miatt a testi borzalmak miatt, amiket elszenvedtél, valami másnak is történnie kellett – magamból kiindulva tudtam, hogy történnie kellett.

Miközben Clint átkozódik, Natasha elnyíló ajkakkal bámulja kékes bőrét, a bal szemében levő vörös színezetet. Kétségtelenül ő is teljesen mást lát, mint akkor, a new yorki csatában. Semmi arany, semmi hajmeresztő arrogancia, csak füst-tömény apátia, kínkeservvel futtatva és megalázottsággal felszolgálva.

- … sajnáltasd magad a jó édes anyáddal! – fejezi be az acsarkodást Clint, elszakadt vezetékekként szikrázó szemekkel.

Loki percek és rettentő sértések lepergése után most reagál először. Egyszerűen hátat fordít a dühöngő ügynöknek, és ökölbe szorítja a kezeit; bütykei élesen kirajzolódnak, arca, ha lehet, még inkább kifakul, ajka tehetetlenül formázza feltörő szavait, melyekhez soha többé nem társulhat hang.

- Elég, Clint! – pirít rá Natasha, visszaerőltetve a szenvtelenséget csaknem hibátlan arcára. – Stark, jelentenünk kell Furynak a hozzáállásodat, és Loki állapotát is. Nem maradhat itt, te is tudod.

- Nem tudom. Tényleg kell nekünk egy skandináv deus ex machina? Mert nekem nem, és Thor szerint Odin nem venné jó néven, ha a drágalátos elsőszülöttjének aktuális megmentőjét sejtanalizáló gépekbe tuszkolnák. És, cáfoljátok meg, ha nem így van, de nem hinném, hogy Lokinak a történtek után lennének jogai.

Nem cáfolják. Tony kihasználja a csendet, és Lokira pillant, aki mindenkinek háttal áll, és csak a szeme sarkából néz rá, kérdően, kissé furcsállóan.

Miért állsz ki mellettem, Anthony?

Tony összerezzen, amikor Loki szavai megjelennek a fejében. Valószínűleg percek óta próbálkozott vele, de csak most sikerült elérnie őt, mert már kizárólagosan övé a figyelme.

A milliomos nem tartja jó ötletnek, hogy felfedjék az ügynökkettős előtt bizarr kommunikációs rendszerüket, így inkább nem felel, Loki pedig nem próbálkozik újból. Érvelése, úgy tűnik, meggyőzte az ügynököket, de látogatásuknak mindenképp lesznek következményeik. Mint kiderül, valamelyikük napi szinten meg fog jelenni Loki távozásáig, és elbűvölő módon minden napról jelentést készítenek a félszemű igazgatónak. És persze a titoktartás elsődleges.

Tony hatalmasat dob magán álmában. Hörgés szakad fel belőle, ujjai a paplanba mélyednek, az izzadtság patakokban csorog rajta, atlétája a mellére tapad, reaktorának fénye kísértetfényként táncol ide-oda a mennyezeten. Rémálma van, fájdalmasan élénk; álmában lefelé zuhan egy halálba nyíló lyukból, majd változik a kép, és ő kiterülve fekszik a porban, egy autó roncsainak közelében, mellkasán vérfolt terjed szét először lassan, majd kétségbeejtően sebesen.

Felriad, de a sokk az ágyhoz szegezi, szakadozva szedi a levegőt. Gyógyszerre van szüksége, italra, egy újabb adag nyugtatóra…

De amikor félájultan, egy elnagyolt mozdulattal az éjjeliszekrény felé nyúl, egy hűvös kéz visszatartja. A fölé hajoló arccal egy rémálmában sem találkozott még, csak egy ahhoz nagyon hasonlóval; Loki arca most nem a megtestesült gúny, nem több egy maszknál. Tonyban rémület szegi fel a fejét, és egy teljes, hátborzongató másodpercig biztos benne, hogy Loki most unt bele a szerepjátszásba, és épp arra készül, hogy megfojtsa egy párnával, azonban mielőtt működésbe léptetné a karperecét, Loki felemeli a kezét: abban nincs más, csak egy hideg vízzel átitatott kendő, amit Tony homlokára tesz, ügyelve arra, hogy ne érjen a bőréhez.

A vizes anyag érintése olyan, mint egy fagyos kéz, és sokkal hamarabb hoz megnyugvást, mint egy újabb adag méregdrága tabletta. Hörgő lélegzetet vesz, és lehunyja a szemét, miközben a víz vékony csíkokban lecsorog a halántékán.

- Miért… miért csinálod? – nyögi nagy nehezen.

Loki ellép az ágytól, felveszi a szokott távolságot, és az embernagyságú üvegfal felé fordul, tekintete megállapodik a sziklakerten, melyen a kövirózsák bágyadtan fürdőznek az éles ezüstfényben.

És te miért csináltad?

- Hogy védjem a seggemet – feleli. – Meg mert egy hülye vagyok.

Loki bólint – ő is pontosan ugyanezt gondolja.

- A körülmények áldozatai vagyunk.

Újabb bólintás.

- Mi történt az édesanyáddal? – tesz fel egy újabb kérdést Tony, de rögtön megbánja. Loki vállai összeugranak, aztán visszatérnek az eredeti helyükre, tulajdonosuk pedig újfent ökölbe feszíti az ujjait.

Ne kérdezd, hiszen tudod, Anthony.

Egy fiú szeretete az anyja iránt egyszerűen csak leírhatatlan

- A veszteség… - suttogja Tony, közben felül, és kinyújtóztatja zsibbadt tagjait. Nagy nehezen kikecmereg az ágyból, és Loki mellé lép, és a másik nem tesz semmit ellene. – Szóval meghalt.

Loki még csak nem is bólint. Tony fejébe minden átmenet nélkül olyan képek záporoznak, amiket sosem látott; aranytól ragyogó termek, évekkel fiatalabbnak tűnő Loki hamvas arccal, rövid hajjal, árulás, zuhanás, egymáshoz csattanó pöröly és jogar, és mindezek felett egy ötven körüli nő gyönyörű arca. Aztán az egészet feketeség borítja be, visszataszító, csúf arcok tolulnak a helyére, kard villan, és Loki gyötrődő ordítása hangzik fel a fülében, úgy, mintha mindez most történne.

- Ez… szándékos volt? – kérdezi Tony kissé megszédülve, kerekre nyíló szemekkel. A mágia túl sok volt neki, egyszerűen too much.

Nem minden.

Tony megadja magát a szédülésnek, és a földre ül, törökülésben, a fejét nekidönti a falnak. Ő is a kertet kezdi bámulni, a gyenge, éjszakai szellőben megrezzenő, sötét leveleket, a kerítésbe vésett minták kacskaringóit, a cseresznyefákat, s végül felnéz Loki nyurga, szikár alakjára, ami olyan, akár egy gyönyörűre faragott jégszoboré.

Tonynak fogalma sincs, mit kellene mondania. A férfi, akiről nemrégiben még azt hitte, újbóli találkozásukkor gond nélkül képes lenne kitekerni a nyakát, most elárulta neki azt a bántalmát, ami a némaságnál, a száműzöttségnél, világok gyűlöleténél is fájdalmasabb számára.

Ő pedig együtt érez vele, és a lelkében keresve sem talál haragot vagy rosszindulatot Loki iránt, ez iránt a Loki iránt nem. Elég lenne egy arrogáns vigyor vagy fenyegető mozdulat, hogy visszatérjenek ellenérzései, elég lenne egy cseppnyi abból a Lokiból, akivel először találkozott, ahhoz, hogy ismét előássa a csatabárdot, de a régi Loki förtelmes önimádatának és fellengzős stílusának nyoma sincs, eltűntek a hangjával együtt, meghaltak, akárcsak az anyja.

- Megbántad? – kérdezi végül. Loki rá emeli a tekintetét, és Tony elhűlve látja, hogy kiveszett belőle a vöröses árnyalat; két örvény tekint le rá, két erőteljes fényű, tiszta azurit. – Azt, hogy megtámadtad a Földet.

Nem gondolkozom a múltban elkövetett hibáimon.

- Szóval hibának tartod.

Tévedés. Oka volt, mindennek megvan a maga oka, csupáncsak tudom, hogy elkerülhető lett volna.

Tony nem feszegeti tovább a témát, ez a válasz is bőven elegendő számára. Nem mondott neki sokat, de elég. Ólmos álmosság ostromolja a pilláit, egyre inkább elfátyolozzák a szemeit, és egy idő után már nem is küzd az elalvás ellen, az orvul rántja magával.

Minden más.

A várakozás nem várakozás többé. Thor egyszer majd eljön, csak idő kérdése, de már nem igazán számít, mikor, legalábbis Tonynak nem. Már egy és egy fél hete együtt lakik Lokival, és semmi nem háborgatja őket, csak a naponta feltűnő Barton vagy Natasha, de ők csak röpke negyedórákat maradnak. Tony rémálmai halványulnak, munkakedve megnő, egész nap szerel, zenét hallgat és dudorászik, kifizeti a pizzafutárt, a kínai kajálda futárát, lefőzi Loki hársfateáját, mézzel édesíti, még a virágokat is megöntözi, és közben úgy érzi magát, mint egy komplett dilinós. Együtt eszik Lokival, leellenőrzi a sérülését, ami furcsamód már alig látszik; néha beléköt, amit a másik vagy kommentál, vagy nem, attól függően, hogy éppen mennyire van mélyponton, vagy hogy képes-e kapcsolatot létesíteni vele. Loki már nem zárkózik napokra a szobájába, reakció nélkül végighallgatja a monológjait az élet értelméről, Rhodeyról, politikáról, autómodellekről, Natasha fenekéről, Barton elszállt agyáról, és nagyon ritkán ő is mesél, a maga módján, képekben, általában véres hőslegendákat, amikből Tonynak nagyon gyorsan elege lesz. Mégis szereti hallgatni, vagy inkább nézni ezeket, mert távol állnak az ő világának egyhangú betonszürkéjétől, prospektus-vörösétől és reklámszivárványától. Loki történeteiben minden szín tiszta, egyértelmű: a vér vörös, a kard pengéje szürke, Odin szakálla hófehér, egyedül ő fekete.

A ház szentéllyé vált, menedékké mindkettejük számára.

Tony nem érzi úgy, hogy Loki gyűlölne ott lenni, nem érez ez irányban semmit; Loki ebben a kérdésben nyugtalanító közönyt mutat, szigorúan csak mutat, Tony távolról sem biztos abban, hogy így is érez.

A felismerés teljesen észveszejtő

Tonyban a második hét vasárnapján tudatosul, hogy Loki vonzza a tekintetét, hogy szereti nézni, ahogy a szájához emeli az éppen aktuális evőeszközt, ahogy felvillantja nyomormosolyát, ahogy érdeklődve figyeli kezeinek munkáját, miközben a sebével pepecsel, ahogy a kertben téblábol; gyönyörködteti bőrének szeplőtlen fehérsége, melyből csodás módon felszívódott a nyomasztó kékség, és kellemesnek érzi az illatát, ami illó ugyan, sápadt aromájú, akár egy tundrai fenyőerdőben átillanó téli fuvallat.

Kívánja Lokit, és Loki nem titkolja sokáig, hogy ő is kívánja Tonyt.

Tony fütyörészve zárja be maga mögött a műhely ajtaját, és a járólappal kirakott lépcsőkön elindul fölfelé; csak egy fehér trikót visel, melyen átvilágít a reaktor kék fénye, felette kigombolt inget és olajfoltos, egy-két helyen már szakadozott farmert. A kanyarban aztán megpillantja Lokit, aki a lépcső tetején áll, és őt kémleli a tekintetével, ami kifejezőbb, mint valaha, még ha az arca nem is árul el semmit.

Tony szinte még fel sem ér, máris megragadja az ingét, és magához húzza, a reaktor az ő mellkasához simul, ajka pedig az ő ajkára. A vágy a testből fakad, csakis onnan, de Tony részéről hozzátesz ehhez a gondoskodó ösztön, amit Loki szószerinti elanyátlanodása ébresztett benne még a kezdetek kezdetén; Loki részéről pedig az, hogy végre valaki, aki nem a bátyja vagy az édesanyja, és képes fintorgás nélkül ránézni, és kiállt érte, ó igen, az utóbbi két hétben folyamatosan vitatkozott Bartonnal. Ellenszegült, őérte, az indok pedig egyszerű: azért, mert egy érzelgős tökkelütött, valahol mélyen, aki idő előtt képes volt felülemelkedni a személyes sértettségén.

Tony csókolja és szívja a bőrét, miközben a másik hangtalanul nyöszörög, csak az ajkai nyílnak szét újból és újból, amit Tony egy csókkal fog be. Újból és újból. Meztelen testükön verejték gördül le; Tony meztelensége nyers és férfias, Lokié szemgyönyörködtető és könyörtelenül gyönyörű, fekete hajával kontrasztot keltő fátyolfehér bőre, és kék szeme, melyben a révület a legvadabb viharok villámfényével tűnik fel az éjszaka során,

újból

és

újból.

Az első éjjelen Loki nem marad vele, a másodikon már igen, és ezzel együtt minden megváltozik. Lepereg egy újabb hét, kivirágzanak a cinniák, elvonulnak a viharfelhők. Thor nem jön, és nem is hiányzik senkinek. Tony leveszi a karperecet, a fiókba teszi, akárcsak az antidepresszánsokat és nyugtatókat. Loki jelenléte elűzi a rémálmokat, még ha ő is volt korábban az előidézőjük – néha elég megbizonyosodnunk arról, hogy egy veszély elült, hogy eggyel kevesebb ember kívánja a vesztünket ahhoz, hogy minden szebbnek látszódjon. Loki gyakran felriad éjjelente, de aztán elcsitul, Tony pedig úgy tesz, mintha nem ébredt volna fel elhaló sóhajára; csak nézi a párnán szétterülő haját, testének karcsú formáját a vékony takaró alatt, és a világon semmitől sem fél.

A jövő zavaros

Ami késik, nem múlik, ezzel tisztában voltam. Tudtam, hogy Thor egy nap majd beállít, hogy elvigyen, nem fogja hagyni, hogy örök életedben itt senyvedj. Senyvedtél…? Én már nem vártam a napját, csak a mának éltem, és néha nevettem magamon, amiért ilyen torz, ilyen értelmetlen szerelembe estem; szerelmes lettem az alakodba, a hűvösségedbe, a csendességedbe, a történeteidbe, a mágiádba, szerelmes lettem Loki Laufeysonba, de az mindörökre kérdés maradt, hogy ő viszont szeretett-e engem, vagy gondolt-e rám valaha is úgy, mint egy szövetségesnél többre. Talán igen. De nem terheltem azzal magam, hogy ezen rágódjak, helyette csak néztem, ahogy a fotelbe helyezkedve olvastál, fehér lábaidat felhúzva, ahogy töprengve végigsimítottál az ajkadon, vagy vigyorogtál a kínomon, miközben a kiskapával a virágföldet gyömöszöltem. Sosem gondoltam, hogy egyszer ilyen kérlelhetetlenül véget ér majd az egész.

Tony ingerülten leteszi a telefont – már vagy a nyolcadik hívást kapta az új vezérigazgatójától, akit Pepper felmondása után felvett, és még a nevét sem tanulta meg. A fickó megjegyzéseket tett a szociális életére, és tűrhetetlen nemtörődömségére, ő pedig egyszerűen elküldte egy melegebb éghajlatra. Félrehajítja a mobilt, és benyit a Lokival közössé avanzsált szobájukba, amit persze egyikük sem nevezett így, még gondolatban sem. Az asgardi még alszik, a reggel játékos, aranyló fénye szinte elfolyik sima bőrén, zöld köntöse mögött immáron sebtelen a mellkasa. Tony elfekszik mellette, és a tenyerében támasztja meg a fejét. Hosszú félórákba nyúlóan figyeli, közben ő maga is elálmosodik, túl későn feküdtek le és ő túl korán kelt. S mikor Loki szemhéja ébredésre rebben, Tonyé álomra zárul, a fekete hajú pedig felül mellette az ágyban, és a saját vállait átölelve a forrón ragyogó napba néz.

Nem félsz, Anthony?

- Ugyan, mitől kellene? – Viccnek szánja, vigyorogva forgatja meg a palacsintákat a sütőlapon, rögtönzött kötényének felirata szerint ő nem más, mint a BEST COOK IN AMERICA. – Tőled?

Tőlem már értelemszerűen nem, bár nem árt, ha vigyázol a szádra.

- Vettem. – Kihúz egy zöldségvágó kést a késttartóból, és megpörgeti a kezében, hogy felszeletelje az előkészített, lédús epreket.

Anthony.

Tony szembefordul vele, és a homlokát ráncolja – Loki ebből tudja, hogy végre hajlandó komolyan venni.

Rengeteg ellenségem van Midgardon kívül.

Tony szótlanul néz farkasszemet az asztalnál ülő istenséggel, s végül megrázza a fejét.

- Nekünk pedig nagyon spéci védelmi erőnk van. Meg ott van az izompacsirta bátyód is, aki már akkor is szétrúgja valaki seggét, ha csak ferde szemmel néz rád. Ez persze kínos, ha az illető pusztán csak kancsal.

És Loki hetek óta először elneveti magát.   

A változás mellbevágó

Barton és Natasha egyszerre érkeznek, és ebből Tony tudja, hogy baj van. Az ügynökök csengetés nélkül betörnek, és egyből a lényegre térnek, szokás szerint figyelmen kívül hagyva a karosszékben gubbasztó asgardit.

- Stark, szükség van a segítségedre. A Kapitány már ott van, és Hulk megérkezése is csak percek kérdése – mondja Natasha, zsebében a csipogó másodpercenként megszólal.

- Miért, mi van? – tárja szét a karjait Tony, akit teljesen felkészületlenül ér a vész híre. Nyugalmának érdekében elvágta magát a külvilágtól, nem kapcsolta be a tévét, nem vette fel a telefont. 

- Idegenek – foglalja össze röviden Barton. – Valószínűleg  a cimboráid – veti oda Lokinak jegesen, az pedig nem reagál, helyette Tonyra szegezi a szemeit.

Ugye megmondtam.

- Ne okoskodj! – kiált oda Lokinak, ezzel begyűjtve két értetlen fintort Clinttől és Natashától. – Nem hagyhatjuk itt Lokit. Valakinek itt kell maradnia vele, de… - Nem tudja eldönteni, melyik ügynököt lenne kevésbé tanácsos együtt hagyni Lokival. Jóllehet Loki mostanában nem sok hajlandóságot mutatott a nyílt agresszióra, Natasha epés stílusa könnyedén kiverhetné nála a biztosítékot, Barton pedig…

- Én maradok – közli a férfi, mikor Natasha arcára félreérthetetlenül kiül a viszolygás kifejezése.

Tony tudja, hogy nincs ideje habozni, de nem tartja valami jó ötletnek a dolgot. Barton gyűlölete mit sem apadt a heti négyszeri találkozások alkalmával, és láthatóan Loki sem lett elájulva tőle. De Tonynak nincs választása.

Menj csak, Anthony. Játszd a hőst úgy, ahogy a világod megköveteli.  

- Légy szíves, hagyjátok egyben a házam – motyogja, majd lerohan a műhelybe, hogy felöltse egy ideje már használatlan páncélját. Mielőtt az udvarra kiérve elrugaszkodna a földről, még az üvegfalon keresztül elkapja Loki tekintetét, és tudatának legmélyén felsikolt egy hang, mely mintha figyelmeztetné akarná valamire, de végül elhessegeti, és a magasba röppen.

Barton és Loki nem szólnak egymáshoz, mindketten a helyiség egymástól legtávolabb eső végeiben tartózkodnak, és egymást méregetik, a létező leghidegebb pillantással, Lokiéba némi gúny is vegyül, ajkára egy pimasz mosoly árnyéka vetül.

- Úgy letörölném azt a vigyort a képedről – sziszegi a mesterlövész. – Lehet, hogy azt az idióta Starkot átverted, de engem nem fogsz: ugyanaz a szargombóc vagy, mint aki voltál, csak valaki alaposan ellátta a bajod.

Loki félrebillenti a fejét, és úgy szemléli, mint ahogy egy unalmas tévéműsort bámul az ember. Nem moccannak hosszú-hosszú percekig, egészen addig, amíg az egész ház bele nem remeg abba a hatalmas erőbe, ami tokostul átrepíti a bejárati ajtót az hallon. Clint azonnal felpattan, és felhúzza íját, Loki pedig szintén feláll, ám ő csak elhátrál a falig, és ott is marad.

Az ajtón négy-öt, fekete-lila, csuklyás ruhába öltözött lény nyomul be, az arcuk torz és rút, a szaguk gyomorforgató, ujjaik közt hártya feszül, orruk lapos, szinte beleolvad az arcukba, szemük feketén ásító űr. Clint eléjük áll, lövésre készen, de egyelőre még nem támad.

- Mit akartok? – üvölt rájuk, mire a legelöl haladó lassan végignéz rajta, és csúf mosoly terül el az arcán.

- Terád nincs szükségünk, nekünk csak az asgardi kell – szólal meg öblös, hörgésre emlékeztető hangon. – Békében távozhatsz, ha feltételek nélkül átadod nekünk.

Barton alig tíz másodpercig tétovázik, az arcára nem ül ki semmilyen érzelem. Minden szemszögből végiggondolja a dolgot, végül leereszti az íjat, és visszateszi nyilát a tegezébe. A bosszúvágy mindent elpusztító méregként buggyan elő benne, és nem marad a lelkében semmi más, csak káröröm. A lények erősen emlékeztetnek a Chitauri sereg katonáira, nyilván a vezetőkkel van dolga, akik nagyot buktak Loki miatt, és akik ugyanazt kívánják neki, mint amit ő. Szenvedést.  

- Rendben – egyez bele, hangját és arcát megőrzi hideg szenvtelenségében, és még csak nem is néz Lokira, ahogy elhalad a neki utat engedő lények mellett, és felpattan fekete motorjára.

A Mások vezetője lassan megindul Loki felé, aki hihetetlen módon mosolyog, összepréselt ajkakkal, de kitartóan mosolyog, miközben tudja, hogy képtelen megvédeni magát, Odin lecsökkentette az erejét, hogy védje a halandókat, és mellette a sérülése sem szívódott még fel maradéktalanul, csak kívül nem maradt nyoma.

- Megmondtam – kezdi a Más, miközben megragadja Loki vállát, és hatalmas erővel a falnak taszítja -, hogy ha elbuksz, könyörögni fogsz még a fájdalomért is!

Egyetlen mozdulatával csaknem áthajítja a szobán. Nyögve landol a padlón, a háta keményen a parkettának ütközik, de továbbra is mosolyog, kitartóan, mert tudja, hogy nem tudták átverni, őt nem; a Bosszúállókat Manhattanbe csalták, de Anthony itt maradt volna, az a marha itt halt volna meg, hogy a Mások útját állja, pedig arra semmi szükség. Sikerült egyetlen mondatával megerősítenie a milliomost, és elküldenie. Kikerült egy olyan hibát, amit később megbánt volna.

A vezető fölé térdel, szinte az arcába mászik, és közben irgalmatlanul vigyorog; boldoggá teszi Loki beteges sápadtsága, hogy egy árva hangot sem képes kipréselni magából, hogy elvették a leghatásosabb fegyverét, méghozzá a sajátjai.

- Nem fogsz már sokáig mosolyogni, jégóriások fattya – hörgi a Más. – Nem soká véged, de miután itt hagytam hűlő hulládat, az első utam a híres-neves Fémemberhez fog vezetni. – Loki lankadatlanul vigyorog, de közben tüzes gyűlölet lobban benne, hetek óta ez a legintenzívebb érzelme. – Ki fogom tépni a szívét a helyéből, és megosztozom rajta a társaimmal. Kacagva fogom nézni, ahogy kivérzik, utána pedig megtalálom a módját, hogy lerohanhassuk az aranypompás Asgardot, és hasonlóképp végzek a fivéreddel is.

De mikor befejezi szövegét, éles, halálos fájdalom nyilall az oldalába; vijjogásszerű ordítással nyúl oda, és húsából egy zöldségvágó kést ránt elő, mely mélyen belefúródott a legfontosabb szervébe. Vinnyogva fordul le az asgardi testéről, fekete vércsíkot húz a padlón, a teste görcsösen ráng, majd az üvegablak tövében bugyborékolva halnak el sikolyai.

Loki torkát azonban nyomban durva kezek ragadják meg, vicsorgó arcok úsznak a látóterébe, de ő az eszelős mosolygáson túl nem tesz semmit, nem tehet semmit, de mégis mosolyog, miközben jeges tűzben edzett pengével mellkastól gyomorig végigvágnak rajta, és vére beteríti a Tonytól kapott ruhaneműket. Egészen addig szorongatják a nyakát, ameddig az utolsó levegővételei is el nem halkulnak, utána vezetőjük testét felkarolva otthagyják, mindörökre elfelejtik Odin fogadott fiát, a hazugságok kovácsát, a szavak mágusát, Lokit, a fekete bárányt.

A halál gyengéd

Nevetségesen gyorsan legyőzték a földönkívülieket, de ez nem vigasz, ahogy a nyitva hagyott ablak sem volt az azon az estén, amikor Loki újból megjelent az életében.

Megreszkető ajkakkal nézi az ágyon fekvő alakot, miközben harmadik, majd negyedik alkalommal is elindul a biztonsági kamera felvétele. A kameráké, amikről Barton nem tudott.

Loki arca békés, mintha csak aludna, köntöse újdonatúj, nadrágja szintén, és csendességének oka is. Tony ürességet érez, kongó, sajgó, betölthetetlen ürességet. Thor némán áll mellette, a tekintete kőmerev, könnyek folynak le az arcán, és Tony irigyli a képességéért, hogy még mer sírni, hogy még képes kimutatni a fájdalmát. Ő már nem az.

Nem érti, miért fáj ennyire. Az logikus, hogy fáj, logikusabb, mint egy egyenlet, de az már nem, hogy miért fáj ennyire.

De abban a pillanatban a fájdalmon kívül csak a bosszú létezik számára. Barton hagyta Lokit meghalni. Hidegvérrel, szenvtelenül, miközben Tony megbízott benne. Legalább ő.

- Ebből már biztos nem térsz vissza – rázza meg a fejét keserűen.

Könnyebben kézre keríti, mint gondolta.

A düh minden érzékét kifinomítja, és minden emberségét hét lakat alá zárja. Barton nem számított a bosszújára, dehogy, hiszen mindenkinek előadta, hogy milyen hősies küzdelmet vívott a Mások vezetőjével, ott volt a vér bizonyítéknak. Elég egy nyugtatólövedék, egy zsák a fejre, és egy elhagyatott pincehelyiség.

Clint szörnyű fejfájásra ébred, és arra, hogy csuklóit hátrakötötték. Pólóban és farmerban ül egy rozoga széken, miközben egy arctalan árnyalak ácsorog vele szemben. Anthony Edward Stark fahéjbarna szeme izzik, ökölbe szorított kezei pedig hét pöröly erejével bírnak.

- Te rohadt szemétláda… volt biztonsági kamera… bizony, hogy volt! – Képtelen összefüggően beszélni, a gyűlölet a torkába kúszik, és elzárja szavainak útját. Barton rángatni kezdi kötelékeit, nem néz fogvatartójára, akinek arcán őrült harag ül.

- Ha valakinek, neked meg kell értened! – kiáltja Clint, remélve, hogy szavai eljutnak Tony agyának egy, még tisztán működő zugába. – Előbb-utóbb elárult volna minket, kénye-kedve szerint. Mindnyájan rajtavesztettünk volna, mert az ő fajtája nagyon jól ismeri az empatikus ember gyengéit, és nem fél kihasználni azt!

- Hülyeség – morogja Tony, és a földre köp. – Te nem gondoltál semmi ilyesmire akkor, amikor átadtad őt nekik, és hagytad, hogy felvágják, mint egy hízósertést. Te csak a kicsinyes bosszúdra gondoltál, ami az egész emberi fajt egy röhejjé teszi.

Nem várja meg Clint válaszát, a mondat végére az öklével tesz pontot. A puszta kezével veri véres zűrzavarrá a mesterlövész arcát, addig üti, amíg az el nem veszti az eszméletét, neki pedig fel nem szakad a bőr a bütykein.

A remény pusztító  

- Stark… el kell búcsúznod tőle. Nem maradhat örökre itt. – Thor széles tenyere a vállán pihen, de ő letessékeli a kezét onnan. Nem barátságtalanságból teszi, és ezt a szőke is jól tudja.

- Tudom.

Mindketten Loki testére merednek, ami már teljesen kihűlt, fehér, mint a hó, és ettől haja még sötétebbnek tűnik, a lehető legfeketébb feketének. Végtelenül nyugodtnak tűnik, kiteljesedettnek, olyan elégedettnek, mint életében soha.

- Talán már anyánk karjaiban pihen – leheli Thor, aztán sarkon fordul, és fájdalmas szusszanását magába fojtva kilép a helyiségből.

Tony számára elviselhetetlen mértékű a helyzet irreálissága. Ő világéletében csak boldogságra, dőzsölésre, könnyű életre vágyott, nem pedig hirtelen felbukkanó, más világokból érkezett veszedelmekre, melyeknek egyike később a legkülönlegesebb, legtitokzatosabb és leginkább szeretett szeretőjévé vált. Hogy miért? Nem tudja. Elengedi valaha? Nem fogja. Nem az a fajta.

S akkor hirtelen, Loki vértelen kézfején megrezzen egy ujjperc. És ez az egyetlen, alig észrevehető, szeme sarkából érzékelt mozdulat mindent megváltoztat.

Tony térdre esik az ágy mellett, és a lepedőbe fúrja a fejét.

Lehet, hogy csak érzékcsalódás volt, egy elkeseredetten vágyott dolog kivetülése.

És az is lehet, hogy nem.