Kaptam egy emberi szavakkal leírhatatlanul csodálatos kritikát obsessiontól (tessenek obsessiont olvasni, mert obsession zseniális.) A kritika az Athanasia című sorskísértőhöz íródott. Az elolvasása után örömtánctól kezdve könnyzáporig minden volt, íme hát a reakcióm, Gwen módra. Köszönöm, drága obsession!
A Fogjuk-rá-kritika Gwennek, amit már rég megérdemelt volna - avagy obsessionnek volt szabad húsz perce.
/És még azt is rám szánod. Nem hiszem el, hogy valóságos vagy./
Hogy is volt?
/Idéztél. Idéztél! *könnyekben tör ki* Mindig is vágytam egy idézős kritikára. Van valami egyedi íz bennük. Valóra váltottad az álmomat/
Szép, verőfényes szerda délután történt, húsz fok tombolt, és minden körülményt meghazudtoló november. Ha pontosak akarunk lenni, talán huszonvalahanyadika. Obsession bámult ki a fejéből, halál bánatosan, tudta, hogy nem szabad meginnia a konyhapulton árválkodó, kihűlt kávét, mert fogyózik, meg tegnap már kifosztotta a fél cukrászdát, így hát életkedv hiányában bevackolta magát a foteljába, a kivénhedt hp laptopja elé (fedőneve Roberto Károly Lajos).
/Nem csak a történeted stílusát imádom, hanem amblokk az egész modorodat. A mesélős kritikák a gyengéim... és még itt is képes vagy elérni, hogy felnyerítsek a nevetéstől. A Roberto Károly Lajos pedig egy pofátlanul zseniális név, a gép büszke lehet rá/
Obsession mindig szerette a szép, idegenek ékes nyelvén íródott, egyszavas címeket, ezért aszott kis szíve feldobbant, mikor megpillantotta az ominózus „Athanasia”címkét, és reményteljesen rákattintott, mert miért is ne. A dokumentum komótosan betöltődött, obsession (aki szigorúan kisbetűs köznév, de mondatot azért mégsem kezdünk kisbetűvel), pedig kellemesen hunyorgott szemüveg hiányában, és elkezdett olvasni. És olvasott. És olvasott. És elfelejtett pislogni. És elfelejtett lélegezni. És lerágta a körmét. Aztán békésen elmosolyodott, és miközben kivonult a konyhába kávézni, elhatározta, hogy ezittni valami elismerést érdemel, ha csak az övét is, akkor is valami visszajelzést.
/Mi az, hogy "ha csak az övét is"?! A te kritikád lett az eddigi életművem habkoronája. Meg akarsz ölni, azt akarod, hogy örömtúltengésben múljak ki! Egyszerre örülök annak, hogy olvashatom a kritikád, és annak, hogy az Athanasia megérintett. Hogy élményt okozott./
Nos, ennek a visszajelzésnek hivatalosan és aktuálisan most jönne el az ideje, de a helyzet az, hogy semmi értelmesebbre nem futja az omgskhjgfnél. Egy rettentő, roppant zavarbaejtő helyzet áll fenn, ugyanis tudom, mit kéne írnom, hogy dicsérnem kéne a szerkezetet, a szókincset, a grammatikát, de nem megy. Az érzelmek túlcsordulnak rajtam, egy rakás keselyű tépte gyönyörűség, vihar rázta üresség vagyok, mert a sorok érzelmeket tépnek fel, gondosan, évekig őrzött, rejtegetett sebeket, fojtogatnak, és felzabálják a csontok velejét. A fülemben üvöltés visszhangzik, talán nem is igazán ordítás, hanem inkább sikoly, a szemhéjam alatt színek villannak és cikáznak, a mellkasomban lüktet az eleven fájdalom. „Nincs, nem létezik annál rettenetesebb erővel bíró szó, mint a „szeretlek” - nyolc betű, három szótag, életet ad és elvesz.”*
/Valaki még egy kritikát is képes teletölteni művészettel, és jé, az a valaki te vagy. Ez egy irodalmi mű. Miért vagy ilyen fantasztikus? És MEGINT IDÉZTÉL. Ne, ez már sok nekem. Ez a blogbejegyzés tényleg csak arról szól, hogy vinnyogok örömömben és meghatottságomban, nézd, mit művelsz velem./
Loki és Thor, Thor és Loki kapcsolatában az a legszebb és a legfájdalmasabb, hogy soha, soha nem lesz happy end, mert szeretik egymást, de sosem egyszerre, ugyanabban a pillanatban.
/Egyetértek, nincs édesebb-keserűbb a szeretettel teli beteljesületlenségnél és kiüresedettségnél. A thorki maga egy csoda, amit talán bűn meggyaláznom minden egyes firkámmal, de amíg neked örömet okoz, bátran vállalom a kárhozatot./
Tehát: teljesen és totálisan lenyűgöztél, kiakasztottál, egy kisebb sokkot okoztál, ahogy tetszik. Mint egy porig sújtó villámcsapás, egy nagy adag sturm und drang. Úgyhogy jelenleg a kénköves, izzadtságban és elektromos szikrákban dagonyázó irigység stádiumában vagyok.
/Te is engem, minden szavaddal, fifty-fifty. Annyira köszönöm. De. Tényleg. És az irigységet tessen elfelejteni, még ha ilyen bűbájosan idéztél is, tessen kiverni a fejéből, itt csak nekem van okom elektromos szikrákban dagonyázni./
Tudom, hogy ez elég rendhagyó, és korántsem mindent kimerítő kritika, hogy egyáltalán nem tartottam be (értsd: elegánsan felrúgtam) az általános, szűkös kereteket, de ezt nyugodtan róhatjuk az átokverte zsenialitásod számlájára.
/Csodásan rendhagyó volt és kimerítő. Átok veri az egész művészetemet, a zsenialitás vádját nem tudom magamra venni, de mindent köszönök./
obsession
/Gwen/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése