Holdningsendring 4/2

Megérkeztem a folytatással, ahol megpróbáltam egy kicsit tovább élezni a dolgokat, és beindítani a cselekményt. Van pár vendégszereplőnk, többek közt villanyszerelő!Thor, sok Tonynk, és rengeteg sok kérdés, amit remélem, egyszer sikerül megválaszolnom, többek közt, hogy milyen gondolatmenet alapján jutottam el odáig, hogy ezt megírjam. Kaptam három kulcsszót a tüneményes Rikától, melyek a: lámpabura, hifitorony, zuhanyfülke szavak. Ezeket a történet folyamán bármikor beépíthetem. Egészen baráti kulcsszavak. És most úgy csinálok, mintha a zuhanyfülkének nem lett volna valami célzatos jellege Rika részéről.

II.

V

an egy dolog a világon, amit pozitív csalódásnak nevezünk, és Tony Stark, tartalmas élete során már egypárszor megtapasztalta, most pedig újra. Méghozzá egy Loki nevű, meghatározhatatlan elmeállapotú férfi által.

Amikor Tony felvette őt háromnapos próbaidőre, arra számított, hogy az újdonatúj pincér a munka tizenharmadik percében habzó szájú ámokfutóvá válik, és pusztán felebaráti szeretetből hozzávág egy széket, vagy arcon kínálja az egyik vendéget a ház specialitásával. Fel volt készülve arra, hogy páros lábbal rúgja ki majd, már előre kitalálta a szöveget is, melynek kíséretében kiteszi a szűrét.

Nos, Tony pozitívan csalódott.

Nem hogy tizenhárom perc után, Loki egyáltalán nem készült ki. Eltelt három nap, aztán egy hét is, és Lokira egy rossz szót sem lehetett szólni, mitöbb – villámgyorsan a vendégek kedvencévé avanzsált.

Szinte tánclépésekben cikázik az asztalok között, a karján egyszerre nyolc tányért is meg tud tartani; a mosolya ellenállhatatlan és szívélyes, de a legkisebb mértékig sem hat művinek. Nem az az elmebeteg vigyor, amit Tony megismert, valóban, százszázalékosan úgy néz ki, mintha valódi lenne. Mindig kifogástalanul néz ki: fekete pincérmellényén és nadrágján egy árva gyűrődés sincs, a fekete-fehér összeállítás tökéletesen illik ébenfekete hajához és alabástromfehér bőréhez, s így igen nagy hangsúlyt kapnak zöld szemei, amik ha Tonyra villannak, mindig huncutul, sokat sejtetőn megcsillannak, és Loki állandó, igéző munkamosolyába is belevegyül valamiféle titokzatos árnyalat.

Senki sem bírja levenni róla a szemét. Tony sem. Loki néha annyira abszurd jelenség, és oly mértékben megkapó (jóllehet megígérte, hogy az lesz) hogy Tony esetenként elgondolkodik azon, nem lehet-e az, hogy csak ő hallucinálja oda a fekete hajút, de nem.

Loki emellett sosem látott mennyiségű borravalót kap, amit hevült vérű lányok, az udvariasság ilyetén kifinomultságát honoráló öregurak, és éltes matrónák tömködnek a zsebeibe. Tony egyszer szemtanúja volt egy esetnek, ahogy egy csábosan kuncogó szőkeség egy összetekert tízdollárost csúsztatott Loki inge és mellénye közé, amit a férfi széles mosollyal és egy olyan perzselő pillantással jutalmazott, hogy Tony tekintete ösztönösen a hölgyemény bokájára terelődött, zuhanórepülésbe kapcsoló bugyijára várva.

És persze közben végig nagyszerűen szórakozott.

Lokiban egy tökéletes fejlesztésű program fut, mely a nők elkápráztatására és a heterólét megjátszására lett kitalálva – tény és való, meggyőző. Ártana az étterem forgalmának, ha a brutálisan vonzó pincérfiúról kiderülne, hogy melegebb, mint egy vasradiátor.

Tony számára ez borzasztóan evidens. Nem mintha úgy viselkedne, mint ahogy az ember egy klasszikus melegtől elvárná. De a viselkedésében van valami átkozottul kihívó, van valami izgatóan feminin, ami arra kényszeríti a milliomost, hogy elnyílt ajkakkal bámulja, miközben ide-oda libben az asztalok között, vagy ahogy keze egy könnyed mozdulatával lesimítja a mellényét, majd keze kissé lejjebb téved, a csípője karcsú ívére, és a válla fölül bűverejű, részegítő pillantást küld felé.

− Ne illegessed magad itt nekem – morogja Tony, mikor Loki egy alkalommal, mintha csak véletlen lenne, szinte már intim közelségben siklik el mellette, combjuk összesimul, alig egyetlen pillanatra. Loki mindezt olyan ügyesen csinálja, hogy senkinek sem tűnik fel; egyszerűen továbbáll, miközben csibész félmosolyt villant a szemöldökét felvonó Tonyra. Tony nem most jött le a falvédőről: tudja, hogy Loki elfért volna a két asztal között anélkül is, hogy rámászik, pláne a seprűnyél testalkatával.

− Valóban ne? – kérdez vissza kétkedve, de nem áll meg, Tonynak pedig le kell nyelnie azon válaszát, miszerint ne, tényleg ne, ami nem is baj, mert utál hazudni.

Nem tudja elképzelni, mit művel vele ez az eszelős. Tony úgy véli, hogy ha lenne esze, nagyon szigorúan megrendszabályozná, és ultimátumot adna neki azzal kapcsolatban, hogy kinek és hogyan kellesse magát, mert ő ugyebár úriember, kultúrhelyen vannak, nem pedig valami lebujban, a tetejébe pedig Pepper, aki ebben a pillanatban is tűhegyként funkcionáló tekintettel mered rá, érezhetően torkig van az egésszel.

A milliomos úgy véli, nem ártana pár szót váltania a mindenesével, elvégre nélküle nem sokra menne – a késő estig tartó ivászatok, kicsapongások és más egyéb nemes terhek általában nem hagynak neki elég energiát ahhoz, hogy az üzlet pénzügyi kérdéseivel foglalkozzon. Ő csak tervez, véleményezi az elkészült ételeket, szórakoztatja a vendégeket a jelenlétével, és néha akarattal, néha akaratán kívül akadályozza a nőnemű szakácsokat a munkában.

Megesik.

Pepper az italospultnak dőlve áll, hol Tonyt, hol pedig a le-föl járkáló Lokit méregetve, ajka pengevékonnyá feszül. A haja feszes copfba fogva omlik alá, fémesen csillogó, sötétlila kosztümje tökéletesen áll rajta, tűsarkú szandálja csinos de mégis visszafogott. Tony meg tudja érteni magát az ügyben, hogy két évvel korábban miért szeretett bele ebbe a nőbe. Tartós kapcsolatnak indult, aztán összeomlott. Tony félrelépett, Pepper pedig nem tudott megbocsátani, de a zseni legnagyobb megkönnyebbülésére, nem mondott fel. A kimondatlan feszültség azonban változatlanul ott vibrált közöttük, többé már nem tudtak olyan összehangoltan dolgozni, mint régebben.

Tony most is ezt a feszültséget érzi, ahogy Pepper mellé lép, és int a pultoslánynak, hogy töltsön neki egy pohár Johnnie Walkert. A lány, név szerint Bridget, szétszórtnak tűnik; tekintete el-elréved, kis híján mellédobja az italba szánt jeget, az arcába vér szökik, mikor észreveszi, hogy felettese őt figyeli.

− Mi van veled, Bridget? – kérdezi Tony lazán, miközben átveszi a whiskyt, és aprót kortyol belőle. – Ki köti le ennyire a figyelmed?

− Ó, senki – mosolyodik el zavartan a lány, apró, halványkék szemeit zavartan lesüti, és elfordul.

Tony mindentudó vigyort villant, és felkönyököl a pultra.

− Na, ne kéresd magad – nyüstöli, közben oldalpillantást vet Pepperre, aki úgy néz ki, mintha kőből faragták volna ki az arcvonásait. – Csak nem Loki?

Bridget elpirulva kuncog.

− Hát… talán. – Beharapja az alsó ajkát, hogy visszafojtsa a mosolygást, de képtelen rá.

− Megtenné, hogy a munkájára koncentrál? – szólal meg Pepper metsző hűvösséggel, ami azonnal lehűti a pultoslányt. – Az az úr már vagy öt perce várja az italát. – A kezében tartott mappával egy hájas, fácánsültet habzsoló ember felé bök. – Nem az a feladata, hogy a pincérek után leskelődjön.

Bridget arca céklaszínűvé válik, a vállai összeugranak; rémülten kiönti a férfi által rendelt sört, és a poharat egy barna tálcára téve sietve eliszkol Pepper fagyos pillantása elől. Tony felsóhajt, és a nő felé tolja a borostyánszín itallal telt üvegpoharat.

− Igyál, Pep, rád fér. – A nő röpke pillantást vet a pohárra, aztán fél, ívesre szedett szemöldökét felvonva a milliomos szemébe néz. – Ej, mi ez a jégverem-nézés! Fázni kezdek tőle. Ha így folytatod, perceken belül felbukkan itt egy pingvin.

− Tony.

− Nem viccelek. A frászt hoztad arra a kislányra. Miért vagy ilyen szigorú vele?

− Mert te túlságosan is könnyelmű vagy! – vágja rá Pepper a pultra csapva a mappát. – Tudsz róla, hogy ma estére egy esküvői társaság nagy megrendelést tett?

Tony elbiggyeszti az ajkát, és vállat von.

− Nem.

− Csak ennyit mondasz? Nem? – Pepper egy pillanatra lehunyja a szemét. A szemhéja korallszínűre festve, hibátlanul harmonizál arcának egészséges színével. – Persze ez csak a kisebbik gond. Mondd… - A szeme sarkából Lokira sandít, aki éppen két teli tál spagettivel bűvészkedik, a mozgása mégis változatlanul könnyed. – Mondd, hogy vehetted fel őt?

− Ezt a kérdést már én is feltettem magamnak, Pep. De jó munkaerő. Pozitív csalódás. A vendégek odavannak érte.

− De balhés! – erősködik a nő. – Nagyon jól tudod, milyen híre van a Légiónak, aminek Loki oszlopos tagja! A minap gyakorlatilag felrobbantottak egy autót! Három társát bekasztlizták! Gondolj csak bele… - Gyengéden megragadja Tony felkarját, az arca csupa aggodalom. – Ha őt is rajtakapják valamin, az ostor rajtunk is csattan!

Tony egy percig nem felel, a választ fontolgatja, ami a nyelve hegyén van már, de az íze keserű, még az ital se nyomja el.

− Túlaggódod.

− Túl?

− Túl. Nézd, ha akarod, beszélek a fejével. Amúgy is elkélne már – jegyzi meg, és percre pontosan ebben a pillanatban elkapja a fekete hajú pillantását, ami szinte beszippantja. Egyszerre forró és jéghideg, jeges abszint, maga a tökély.

− És azt tudod – mondja Pepper állhatatosan -, hogy állítólag megölt valakit?

Tony erről nem tudott korábban. És nehezen is hinné el. Újfent Lokira néz, és átgondolja, amit tud róla: tudja, hogy egy őrült, gyakorlatilag megszállott, de hogy ő maga, a két, nem kifejezetten izmoktól duzzadó kezével megöljön valakit, számára elképzelhetetlen.

Mindennek ellenére tudja, hogy beszélnie kell Lokival.

Másnap, zárás után kapja el, tíz óra tájékában. Csaknem mindenki hazament már, Bridget babrál még a fülhallgatójával az ajtóban, de perceken belül távozik. Tony nem érti, hogy Loki miért marad bent ilyen sokáig, de nem foglalkozik vele – bezárni úgyis mindig ő maga szokott.

Loki a konyhában ténfereg, betolja a fiókokat, néhány hanyag kézmozdulattal letörölgeti a már kifényesített sütőberendezéseket. A mellényt már levette, ingben és nadrágban van, az ing alja gondosan a nadrágba tűrve.

− Hé, Loki – szólítja meg a milliomos magától értetődő természetességgel.

Loki felé fordul, arckifejezése alapján a legkevésbé sincs meglepve; sápadt ujjai közt egy széles pengéjű, húsvágó kést forgat, mely kétségkívül a konyhából származik, de Tonynak halványlila sejtelme sincs, mikor vehette ki a kések fiókjából. Az azt megelőző pillanatban még biztos nem volt a kezében.

Hozzá kell szoknia a furcsaságokhoz.

− Igen, Mr. Stark? – Tony neve úgy gördül le az ajkáról, akár egy mézcsepp, ami utána a porba hullik. Elvesztegetett nyájasság. Olyasfajta, amit az művelője nem is akar igazán.

− Ne miszterstarkozz – szisszen fel Tony. – Happy sem hív így. Tőled meg aztán pláne hülyén hangzik, ráadásul öregnek érzem magam tőle. A dagadt, házsártos főnökúr, akit mindenki uraz. Haha. Úgy hiányzik ez nekem, mint lónak a hátúszás.

Loki mosolyogva hallgatja végig a monológot, csípőjével a főzőpultnak dől, a szemei figyelmesen pásztázzák a másikat.  

− Rendben, Stark. – Fellélegez. – Így nekem is jobban esik. Személyesebb. – A mosolya vigyorrá élesedik, tömény kihívássá koncentrálódik, Tony pedig azon kapja magát, hogy végigfut a hátán a hideg.

Mi. A. Franc.

− Bőven eleget személyeskedtél az utóbbi időben – mondja Tony, ujjait szórakozottan végighúzza a letisztított fémasztalok egyikén. A konyhában tökéletes a rend. – Isten őrizzen a többitől.

− Többitől? – visszhangozza Loki derűsen. Egészen kellemes látvány lenne ezzel az üdvözült vigyorral, ha nem piszkálná még mindig azt kést, ami úgy illeszkedik az ujjai közé, mintha halvány esélye sem lenne annak, hogy megvágja magát. Ujjbegyei végtelen finomsággal siklanak végig az éles pengén, majd le az oldalán; úgy fogja a kést, mint egy kisgyerek a legbecsesebb játékát.

− Na ebből elég lesz. De nagyon elég. – Tony megpróbál némi főnökhöz méltó határozottságot erőltetni magára. – Van pár megjegyeznivalóm a munkán kívüli életedre vonatkozóan. – Loki változatlan jókedvvel figyeli. – Ha egy mód van rá, ne keveredj semmi nagy zűrbe. Oké, azt csinálsz, amit akarsz, de ha elkapnak, és miattad bármi kárt szenved az étterem, esküszöm, kipicsázlak.

− Micsoda fenyegetés…

− Az. Elvégre azt nem mondhatom, hogy kitekerem a nyakad, mert még a végén sírva elrohansz valami dolgozóvédelmi szakszervezethez, és engem kineveznek az ügyeletes szociopatává.

− Azt hiszed, adnának a szavamra? – tudakolja Loki, miközben két-három lépéssel közelebb lép Tonyhoz, s így már alig fél méter választja el őket. – Jól tudod, miféle vagyok, és milyen hírem van, Stark. A mindenes némbered is emiatt ágált ellenem.

− Vigyázz a szádra – dörren rá Tony, de láthatóan semmilyen hatással sincs a másikra. – És ezt csak magadnak köszönheted. Normál embernek ez a Légió akármicsoda egy hatalmas ökörség.

− És én nem vagyok normál ember? – kérdezi Loki.

− De, annyira, mint amennyire én Maria Callas – feleli Tony széles vigyorral, mire a másik kuncogni kezd. Tony fején átfut a gondolat, hogy ha nem lenne ilyen égedelmesen nagy flepnis, még kedvelné is. Lehet. – Mi ebben az egészben a jó? A Légiózásban.

Loki kis ideig gondolkozik a válaszon, a kést finoman átcsúsztatja egyik kezéből a másikba. Tony arra gondol, hogy díjazná, ha letenné végre a vágóeszközt.

− Ez az egész arról szól, hogy nem akarsz a része lenni valaminek – kezdi Loki, és bár már nem mosolyog, a szemei ugyanolyan élénk fénnyel villannak meg. – Hogy nem akarsz a nagy egész része lenni. Nem akarsz csak egy arc lenni a tömegből.

− És sem vagyok egy arc a tömegből, és mégsem futkározok félpucéran az utcán, azt ordítva, hogy Zeusz vagyok az Olimposzról.

Loki csak nevet.

− Nem érted. Nem a név számít, hanem a hozzá társított jelentés. – A tekintete oldalra réved, bár a világon semmi nincs ott, és Tony csak akkor eszmél rá, hogy a távolság szinte teljesen megszűnt köztük. Lemondóan veszi tudomásul, hogy a másik vagy fél fejjel magasabb. – A Légióba olyanok csatlakoznak, akiket valamilyen módon megaláztak, lealacsonyítottak, méltatlannak érzik az életüket saját magukhoz.

− És téged ki alacsonyított le? – érdeklődik Tony. Loki legyint, a megszokott fesztelenség ezúttal nincs jelen a mozdulatban.

− Az nem számít. Az ok sosem számít. Senkit sem érdekel, hogy Skaðit megalázta minden egyes fiúja, vagy hogy Freyt verte az apja. Kit foglalkoztat, hogy Braginak belenyomták a fejét a klotyóba a középiskolában? Ugyan, senkit. Az a fontos, hogy mit kezdesz az új életeddel, amit a név nyújt. Az eszencia, amit a véredbe fecskendez a név jelentősége. Költő vagy, harcos, vagy vadász? Csak ez számít.

Tonyt mondhatni révületbe ejti Loki beszéde, ami oly gördülékeny, kifinomult és lényegretörő. Hallgatja, de alig fogja fel a szavak értelmét, csak a hangjára koncentrál, amíg csaknem búgó, és még ezeket a szörnyűségeket is képes érzékien mondani.

− Na és a Loki név milyen… kvinteszenciát hordoz magában? – kérdezi tettetett lezserséggel, és megrázza a fejét, hátha kiszabadul Loki bűverejének ködéből.

− Ó. – A fekete hajú rejtelmes vigyort varázsol az arcára. – Idővel rájössz.

− Mondjuk amikor felcsapok egy erről szóló könyvet?

− Érdekel ez annyira?

− Dehogyis.

− És én érdekellek annyira?

A mocskos kis görcs, minden szavamat kiforgatja.

− Fogd be, Loki. – Megmasszírozza az orrnyergét. Úgy látja, az lenne a legjobb, ha ünnepélyesen hazaküldené az alkalmazottat, ő pedig felmenne a lakásába, és maximumra kapcsolná a Black Sabbathot. Ekkor azonban az eszébe ötlik Pepper kérdése, miszerint tudja-e, hogy a vele szemben álló, kaján mosolyú illető meggyilkolt valakit. – Basszus. - Loki felvonja a fél szemöldökét. – Te kinyírtál valakit? Őszintén.

− Őszinteségre szólítasz fel? Engem? – nevetgél Loki, mintha a puszta gondolat is abszurdum lenne.

− Igen, teljes mértékben!

− Nézzenek oda. – Tony legnagyobb megkönnyebbülésére leteszi a kést, ámde nyugalma mindössze addig tart, amíg Loki át nem szeli a köztük maradt parányi távolságot, felsőtestük összesimul, és Tony tudja, hogy képtelen lenne eltaszítani a másikat: tagjait mintha jégből faragták volna, moccanatlanul áll. – Félsz tőlem, Stark? Attól tartasz, hogy ártok neked?

− Tudom, hogy megtennéd – mondja a milliomos. Állja a másik pillantását, ami rendkívül nehéz feladat, a torka kiszárad. – De ez nem válasz a kérdésemre. Komolyan megöltél valakit?

Loki elhúzódik, és zsebre teszi a kezét.

− Én aztán nem. Bárkit megkérdezhetsz róla. Baldur valaki más hibájából patkolt el. Én csak… hm…

− Talán rásegítettél arra, hogy az a hiba bekövetkezzen? – puhatolózik Tony.

− Talán – mosolyodik el a másik. – Mindenesetre, hatásos kis trükk volt. – Tony borzadó szusszanására összeráncolja a homlokát. – Ne hüledezz, Stark. Te nem ismerted Baldurt. Egy szerencsétlen marha volt.

− És ezért ki kellett nyiffantani?

− Ostoba volt és csak hátráltatott minket. – Loki hangja szokatlanul kemény, szinte már indulatos. - Mondhatni zavaróan… tiszta. Ő lett volna az első, aki valami nemes szöveg álcája alatt átad minket a rendőrségnek. Persze mindenki megsiratta – köpi a szót, mintha valami a torkán akadt volna -, a drága, kedves Baldurt. Aztán gyorsan el is felejtették.

Tony nehezen hiszi el, amit hall, és cseppet sem akaródzik megbarátkoznia vele. Világos előtte, hogy Loki valakinek a halálát okozta, méghozzá azért, és pusztán azért, mert zavarta a szemét – ki tudja, hogy ezen kívül még mire képes?

Tony úgy véli, hogy abban az esetben, ha lenne egy kanálnyi esze, azonnal kivágná Lokit. De mégsem teszi, több okból sem, legfőképp azért, mert képtelen sajnálni azt a Baldur nevezetű egyént. Az is flepnis volt. Vállalta a kockázatot azzal, hogy a Légióba csatlakozott.

Neki ehhez semmi köze.

És hát ott van az az indok is, hogy Loki jelenléte jót tesz az étterem forgalmának, jól dolgozik, két emberre való munkát is elvégez, illedelmes mindenkivel, és Tony egy tovatűnő pillanatig még úgy is érezte, hogy nem kizárt, hogy lehet kedvelni.

− Engem sem fogtok a soraitok közt tudni – horkan fel Tony jó öt perc után, majd az ajtó felé mutat. – Mozgás, szépségem. Ennyi sokk bőven elég volt nekem mára. És abban biztos lehetsz, hogy többet nem fogok a múltadról kérdezni. Minél kevesebbet tudok, annál jobb.

Aznap éjjel, amíg Tony zenét hallgatva dönti magába a maga készítette koktélokat, és vidáman táncikál a nappalijában, Loki a város egyik terén hasonló elfoglaltságot végez; ordító társainak körében úgy tesz, mintha részeg lenne, miközben mindenki más már szinte vodkát könnyez. Loki azonban józan, de jól leplezi. Felmászik a tér fő látványosságára, egy lándzsát tartó katona szobrára, és a lándzsa nyelébe kapaszkodva körbefordul, szabad kezében egy üveg Royal, melynek tartalmát az alatta tomboló, éljenző tömegre locsolja, a haja ívben libben a feje mellett, ő az est sztárja, a Légió csiszolt smaragdköve. Alatta vérben forgó szemek, gátlástalan ösztönlények, kurjongatnak, a hangjuk átszivárog az ember bőrén, a csontokba épül, rettegést ébreszt, közvetlen közelről elsöpör.     

~~

Tony az étterem különtermében álldogál, csípőre tett kézzel. Néha-néha az órájára pillant (ami indokolatlanul elegánsnak hat trikója és farmernadrágja mellett), és a lábával dobol közben. Aznapra zártkörű rendezvény várható – Pepper csak előző este szólt róla, mintegy megbosszulva azt, hogy Tony túlaggódásnak nevezte a reakcióját a Loki-témára, ami utólag nem tűnik túl jogosnak – de a különteremben egy egész sor lámpa nem mutat hajlandóságot a világításra.

A villanyszerelő, név szerint Thor, belép a nyitva hagyott ajtón, kék-piros kockás flanelingben, ami alatt jól láthatóan domborodnak izmai, a kezében szerszámosláda. Tony régi cimboraként köszönti, kezet fognak, megpaskolják egymást vállát, ami Tony számára némi fájdalommal jár, de nem teszi szóvá. Thor volt az, aki az étterem építésekor az áram bekötése körül a munka oroszlánrészét végezte, méghozzá meglehetősen jól. Tony nem sokat tud róla, csak annyit, amennyit az ebédszünetekben és más kieső időkben elárult magáról, többek közt, hogy egy AC/DC utánzó bandában dobol, van egy barátnője, a tudós Jane, aki állítólag meseszép, és hogy egykor ő is tagja volt a Légiónak, de hamar kilépett. Tonyban felmerül a gondolat, hogy talán valamilyen úton-módon meggyőzhetné Lokit arról, hogy kövesse Thor példáját, de végül letesz a gondolatról. Loki túlságosan is elhivatottnak tűnik; túlságosan mélyre süllyedt már a társadalomellenességbe.

− Szevasz, Thor. Szar a lámpa – foglalja össze a mondanivalóját Tony.

− Üdv, Tony. Egy pillanat, és úrrá leszek a helyzeten. – Le sem tagadhatná, hogy az áram megszállottja: a vállán villám alakú tetkó, a fülében hasonló formájú fülbevaló. Veszélyesnek kinéző, tömörített jóindulat. Feláll egy asztalra, amit Tony már korábban megszabadított a terítőtől, és lecsavarja a feje fölött levő lámpa búráját.

− Stark, a némbered téged keres, és a hangja sérti a fülemet. Happy pedig rosszul lett, és nem lehet kirángatni a mosdóból, úgyhogy jó lenne ha… - Loki megakad a beszédben, még mielőtt a milliomos rákoncentrálhatna. Thor az ajtó felé kapja a fejét, ahol a fekete hajú áll, pincéri díszben, a kezében tartott tálcán három pohárnyi kóla.

A következő pillanatban mindhárom pohár milliónyi szilánkra csattan a padlón. Loki a tálcát félredobva kiviharzik a helyiségből, még az ajtót is bevágja maga után. Tony köpni-nyelni nem tud, elkerekedett szemekkel bámulja a poharak maradványait.

− Ez meg mi a seggem volt?! – fakad ki a szőkére kapva a tekintetét.

Thor lemászik az asztalról, kezében a lámpaburával, meglepettnek és értetlennek tűnik.

− Mit keres itt az öcsém?

− A kid?

− Az öcsém. – Thor az ajtó felé mutat. – Loki az öcsém. 

− Thor, förtelmes humorod van. – Tony képtelen elképzelni egy olyan világot, ahol ez a szőke, vajszívű, kétajtós szekrény rokona lehet annak a fekete hajú, fehérsápadt, kiszámíthatatlan hibbantnak.

− Nem viccelek – mondja Thor komolyan. – Itt dolgozik?

− Naná, gondolhatod, hogy nem vendég.

Thor az asztalra fekteti a lámpaburát, és karba teszi a kezét.

− Mióta dolgozik itt? – kérdezi. Tonyban halvány kétség sem marad arra vonatkozóan, hogy a férfi nem viccel. Megállapítja, hogy Thornak nincs valami nagy szókincse, illetve, hogy nem tudja hova tenni a viselkedését: egyszerre tűnik oltalmazó nagytestvérnek és öccse láttán rettentően gondterheltnek.

− Pár hete. Miért? Nem beszéltek egymással, ha egyszer testvérek vagytok?

− Nem. Mint láthattad, nincs tőlem elragadtatva – válaszolja Thor, a homloka elcsigázott ráncokba szalad. - Amúgy csak fogadott. 

− Miért ilyen pipa rád?

− Rögeszméje, hogy apánk engem jobban szeretett – dörmögi Thor, erősen éreztetve, hogy szerinte ez ostobaság. – Jól dolgozik?

− Meglepően jól – feleli Tony, maga is elcsodálkozva a kijelentésén.

Thor tűnődve hümmög, hosszú ideig érleli magában a választ.

− Vigyázz vele, Tony. Én azt mondom.

− Mire gondolsz? – tárja szét a karját értetlenül a milliomos. Thor kedélye váratlanul olyan borongóssá vált, hogy Tony feltétlen tudni akarja az okát, pláne, hogy az ok egy olyan emberhez kapcsolódik, akivel nap mint nap találkozik, és aki hajlamos felhívni őt a keringőre. Na nem szó szerint.

Thor végigsimít szőke borostával borított arcélén.

− Oka van annak, hogy hozzád jött munkáért. Mindennek oka van, amit Loki tesz, és nem mindig jóindulatú okok ezek.

− Tudom, hogy bolond. Bebizonyította már. – Tony újra végigméri a kólától ragadó üveghalmazt. – Esküszöm, kifizettetem vele – jegyzi meg saját magának.

− Nem az a lényeg, hogy bolond – rázza meg a fejét Thor, amitől kukoricacsuhé színű haja az arcába csapódik. – Hanem, hogy veszélyes.

− Tudok arról a Baldurről – mormogja Tony, elkeseredve azon, hogy erre a kellemetlen körülményre kell gondolnia. – De nem tűnik annyira reménytelennek, mint a társai. Egészen jól melózik. Tud akklimatizálódni. Lehetne normális élete, mint neked. De hát baszik kilépni.

Thor felé fordítja a fejét, arckifejezése furcsán zárkózott.

− Nem olyan egyszerű onnan kilépni, Tony.

− De neked sikerült…

− Nekem igen, mert akkor még nagyon kezdetleges volt az egész. De most már kiépült a rendszer. Loki pedig a részévé vált. Ha akarna, se léphetne ki.

− Arra gondolsz, hogy fél? – kérdezi Tony hitetlenkedve. Az a Loki, akit ő ismer, a legkevésbé sem tűnik megfélemlítettnek, vagy ha mégis az, akkor nagyszerűen titkolja.

− Az öcsém mindig is a megtévesztés mestere volt – mondja Thor, közben újra felkapaszkodik az asztalra, és valamit igazít a lámpán, minek hatására az egész lámpasor ismét működni kezd. Visszacsavarja a burát, és töprengve megdörzsöli a nyakát. – Senki sem tudhatja, mit érez, gondol vagy tervez igazából.

~~

Egy kupacban ülnek, egy lelakott szobában, körülbelül húszan. Az asztalon csíkokba rendezett fehér por, amiből mindannyian szippantanak egyet, kivéve Lokit, aki most is mindnyájuk feje fölött üldögél, a kanapé háttámláján elfeküdve.

− Máskor sosem mondtál nemet egy kis kokóra – böki meg az oldalát Frey.

Loki rámosolyog, amit a férfi viszonoz, Týr azonban mogorván méregeti őket.

− Most nemet mondok. Kell egy kis változatosság.

− Te már túlságosan magas körökben forogsz ahhoz, hogy velünk kokózz, mi? – sziszegi Týr. Elterpeszkedve ül egy rogyadozó kanapén, ölében Freyja fekszik keresztben, hosszú haja csatakosan veri a vállát. – Élvezetes abban a cukortakony étteremben dolgozni?

− El nem tudom képzelni, hogy tudod csinálni – mondja Bragi, a tekintete csupa kérdés. – Hordod a kaját a nyomorult yuppie-knak, hogy megmutathassák a csajaiknak, hogy megengedhetik maguknak, hogy Anthony Stark éttermében etessék őket.

− Fúj – mormogja Skaði.

− Nem ti mondtátok, hogy szerezzek munkát?

− Ó, de. – Týr előrehajol, ezzel majdnem a földre lökve Freyját. – De azért ne felejtsd el, hol a helyed.

− Mégis mit akarsz tőlem, hm? – kérdezi Loki, miközben felül, az ajkán a mosoly kitartó, a szemei éberen csillognak. Kikezdhetetlen.

− Remélem, nem képzeled azt magadról, hogy több vagy itt bárkinél. – Týr a fogai között szűri át a szavakat, nem veszi le a szemét a másikról. A provokáció csendet vált ki a többiekből: szótlanul hallgatják a két férfi szóváltását, akik közül az egyik végtelenül nyugodtnak, míg a másik egyre ingerültebbnek tűnik.

− Nem mindenkinél – néz körbe Loki higgadtan -, de nálad kétségtelenül több vagyok, Týr. – Célzó jelleggel maga elé emeli a jobb kezét, melyen a bőr sima és sértetlen.

Týr légzése felgyorsul.

− Ezt ne merd többet szóba hozni!

− Ha meg akarsz ütni, üss csak meg, de ügyelj rá, hogy a bal kezeddel: a jobb elől valószínűleg el tudok hajolni.

~~

Tony döbbenetét nem lehet hova fokozni azon a reggelen.

Mikor álmosan, fekete pizsamapólójában és mackónadrágjában az ablakhoz lép, kísértetiesen ismerős látványban van része: Loki az utcapadkán ül, de ezúttal a harci díszében, bőrnadrágban, nyaklánccal és történetesen félmeztelenül. Előregörnyedve üldögél, mintha várna valamire. Tony azonnal pulóvert húz, és az étterem kulcsaival a kezében leliftezik az alsó szintre. Mikor kitárja az ajtót, Loki felé fordul ültében, így a milliomos premier plánban láthatja, hogy az orrától az ajkáig micsoda mutatós kis vércsík húzódik, a szeme alatt vastag karikák, a hátán véralábbfutások.

Tony megrökönyödve áll az ajtóban, és mikor Loki feltápászkodik, mindössze három szót képes kinyögni.

− Mi. A. Franc.  

  

folytatás