Szárnyaszegett

Végre van friss, el se hiszem. Gondolom, ti sem. De hogy még döbbenetesebb legyen a dolog, nem angstot hoztam, hanem valami nagyon rendkívülit. A párosításunk, ahogy nagyon rejtelmesen beharangoztam a kérdőjelekkel, Loki/Fandral. Gengszter AU. Hangulatban kissé sötét, kissé vicces, kissé torokszorító (akar lenni, no). 

A történetről: Az Ázok és a Sötét Liga régóta halálos ellentétben állnak egymással. Az Ázok főnöke Mr. Odin, a Sötét Ligáé Mr. Thanos, és Loki pártot váltott. Fandralnak találkoznia kell vele egy nightclubban, ahol megállapodásra kell jutnia vele; célja, hogy visszavásárolja az elrabolt Jane Fostert és egyéb apróságokat. Lokit azonban segíti kijátszhatatlan asszisztense, Sue, aki nem más, mint az én lankadatlan és nagyra becsült olvasóm, Sue megtestesülése. Nagy örömmel írtam őt bele, nem is kisebb szándékkal, mint hogy előre is BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánjak neki, nektek pedig jó olvasást. 

Zeneajánló van: Erősen ajánlott zene

Még erősebben ajánlott zene

És akik vevőek a mixeimre, katt ide

Fandral az nekem csak Zachary Levi megformálásában Fandral. Tehát Fandral egy komoly férfiegyed. Némileg.

(És gyerekek ide nézzetek ez a történet fogjuk rá romantikus és 16+ mert nem bírnak a vérükkel)

Szárnyaszegett

Mi beleket ontunk ki.

A puszta lábunkkal.

Ja. Cigarettacsutkák beleit.

Fandral először jobbra, majd balra fordította motoros csizmába bújtatott lábfejét, talpa alatt felismerhetetlenre roncsolódott a néhai dohányrúd. A bagó kesernyés utóíze a szájpadlására tapadt, a bőrén érezte a sikátor bűzös kipárolgását; megült rajta, melegen és kényelmetlenül, mint mikor a boltba belépve az ember belepállik a télikabátjába, miközben még a bevásárlás felénél sem tart.  

Fandral nem fintorgott, nem volt kedve megint azt hallgatni Volstaggtól, hogy nyámnyila, illetve, hogy szépfiú, mikor mi jutott eszébe. A degradáló jelzők kitalálásában mindig is jobbnak bizonyult, mint a parkolásban. A Harcosok szolgálati, ónixfekete szedánját először egy konténernek koccantotta neki, hátraparkolásban pedig egy letámasztott biciklinek. Fandral ilyenkor mindig megállapította, hogy a dohányzás valójában életmentő is lehet: indok arra, hogy azelőtt kiszálljon egy slukk elszívásának céljából, mielőtt testes kollégája nekiállna parkolóhelyet keresni.

− Jó ég, Volstagg! – Sif kirobbant az autóból, tűsarkai alatt szinte szikrázott a aszfalt. Fekete bőrdzsekit viselt és feszes farmert, darázsderekának buja alakját egyedül az öve alá csúsztatott Colt Magnum körvonalai deformálták kissé. A keze kissé megszaladhatott rúzsozás közben, legalábbis erre lehetett következtetni a szája sarkából enyhén ferde vonalban felfelé futó, mályvaszínű csíkból, de ezt sem Volstagg, sem Fandral, sem Hogun (aki egy füsttel elkábított méh sebességével kászálódott ki a kocsiból) nem tette szóvá neki. Igazából Hogun soha semmit sem tett szóvá. Vagy bólogatott, vagy a fejét rázta, energiatakarékos módot választott a kommunikációra.

− Itt várunk. – Volstagg nagyon hülyén nézett ki lezselézett hajjal, kifésült szakállal és napszemüveggel. A napszemüveg külön figyelemreméltó volt, tekintve, hogy a Nap nevű égitest úgy öt órája leköszönt már. – Ha bármi van, nálad a csipogó. Csak a terv szerint, cimbora!

− Ki a francnak képzeli magát ez a kis tetű? – sziszegte Sif. Egyik kezét csípőre téve, súlyát fél lábára helyezve állt, póza hangos tetszést váltott ki a nightclub hátsó ajtaján kiszédelgő ötfős férfitársaságból. Sif egyetlen sötét pillantással beléjük fojtotta a füttyszót; ez volt a már-már legendássá vált kiszedem-a-szívedet nézése. – Csak így idecsettint, és még feltételeket is szab!

− Náluk van Thor barátnője – mondta Fandral, elcsigázottan nézegetve a Goblin zöld neoncsövekkel határolt művészbejáróját. – Szót kell fogadnunk.

Hogun bólintott. Sif vicsorgott. Volstagg elejtette a kocsikulcsot.

− Túlélem – határozta el végül.

A magas, mézszőke férfi felkaptatott a bejáróhoz vezető négy lépcsőfokon. Menet közben levette, és a derekára kötötte barna viharkabátját, alatta kicsit bő, fehér inget és bézs mellényt viselt.

Senki sem döbbent meg, amikor bemasírozott az öltözők folyosójára. A flitteres miniruhákba öltözött táncoslányok a szemüket lesütve kerülték ki, bár akadt köztük egy olyan is (öltözéke kimerült egy olyan tangában, amit gyaníthatóan egy cérnából varrtak) aki huncutul a fenekére csapott, majd kacarászva beszaladt a „Lady Pamina” feliratú öltözőbe. Fandral utána mosolygott, de mosolya hamar lehervadt. Kibírhatatlanul nehéz percek elé nézett, a nő kacérkodása nem sokáig hűtötte le lázasan pergő elméjét.

Rühellte, ami rá várt, és mégis várta. Rühellte, hogy várta. Hogy egy kis része (nagy) akarta. De nem így. Nem most. Utálta az őt elvakító ezüst és zöld neonfényeket, amik úgy villództak az öltözőfolyosóról nyíló szórakozó-térben, mint a rendőrvillogók. Fandral csak sziluetteket látott, női tomporokét, férfiak éhes vigyorainak felsejlését, és rengeteg  élénk színű ital távoli színcsillanását. A levegőben keveredett a verejték, az alkohol és százféle parfüm émelyítő szaga, a hőség fullasztó volt. Fandral úgy érezte magát, mint egy izzó széndarab, ami kipattant a tűzből; legalább annyira elveszettnek és kétes jövőjűnek látta magát. Nem állt szándékában kialudni.

Idegességében körbefutatta a nyelvét a szájában – a dohány íze már felszívódott, a helyét epe vette át. Percekig tanácstalanul álldogált a folyosó és a tánctér határvonalán, vállát a falnak vetve, és tekintetével a dajdajozó tömeget fürkészve.

Hogy választhatta ezt a helyet? Miért tiltotta meg, hogy Thor is jöjjön? Miért pont őt akarta? Loki miért ilyen égbekiáltóan kicsinyes kis pö-

− Elnézést. – Valaki a karjára tette a kezét. Fandral abban a nyugtalan pillanatában képes lett volna előrántani a Browningját (amihez nem volt tartásengedélye) ha nem tudta volna, hogy fél tucat einherjar (a bűntársulat mindazon tagjai, akik nem Fandral, Hogun, Volstagg, Sif vagy Thor voltak) lézeng a karzatokon, krízishelyzetekre kihegyezve. Fandralnak eszébe ötlött, hogy talán nem ártott volna levenniük jellegzetes arany nyakkendőjüket erre az alkalomra, de erről nem szólhatott korábban sem. Odin ragaszkodott ehhez. Jóllehet az öreg maffiavezér már kezdte levetkőzni régi, istenítésre méltó fényét, még mindig jól tudta forgatni a lapjait. Ugyan nem mondta, de Fandral tudta, hogy jobban alszik úgy, hogy Thor is a negyvenszobás kúria biztos falai között lógatja nagy, busa fejét Jane után búsongva, akit Loki felettese minden cécó nélkül elraboltatott, Odin legféltettebb kincsével, a Tesseracttal együtt, ami új keverésű, méregdrága, szintetikus drog volt.

A férfi ujjai szorosan a kezében tartott aktatáska fogantyújára feszültek, miközben az őt megszólító felé fordult. Középmagas, feltűnően telt ajkú nő volt, aki az említett ajkakat kávészínű rúzzsal emelte ki, Sifnél messzemenően szakszerűbben. Dús, mogyoróbarna haja a kulcscsontjáig volt csak barna, onnantól hollófeketére festette. Gyönyörű haja volt, a fények csaknem szétolvadtak rajta, ám tengerszín szemeiről ravaszul és hűvösen csillantak vissza. Nem volt fegyvere, első ránézésre Fandral semmit sem vett észre rajta, ámbátor sosem lehetett biztos a dolgában – ki tudja, mit rejteget egy nő a harisnyatartójában? 

− Igen? – Fandral hangja feszült volt. A nő mandulaszegésű szemei kis híján beszippantották őt; olyan érzése kerekedett, mintha videokamerák rögzítenék minden mozdulatát.

− Ön Fandral? – kérdezte a nő, akiről Fandral eddig összvissz’ annyit tudott, hogy tud sminkelni és kameraszemei vannak.

− Igen. – Gyűlölte ismételgetni magát. – De magának lehetek Robin Hood is. Vagy Pán Péter. A szexi Pán Péter.

Oké, ez gyenge volt. A nő felhúzta a fél szemöldökét.

− Inkább Nils Holgerssonra hasonlít.

Fandralnak fogalma sem volt, ki az a Nils Holgersson, de biztos volt abban, hogy ez nem dicséret volt. Villantott egy plakátmosolyt. A nő nem.

− Kérhetek egy igazolványt? Valamivel meg kellene győződnöm arról, hogy ön az.

− Hát, ha már a képem nem elég… - mormogta a férfi, miközben előkotorta a személyijét és a nő kezébe adta. Az vetett rá egy röpke pillantást, de a férfi jól tudta, hogy a nő tisztában van azzal, hogy ő az, de olyanfajtának tűnt, aki sosem esne a felületesség hibájába. Fandral magán sosem érzékelte ennek tüneteit.

− Kérem, jöjjön velem.

Végigvezette az emberek sűrűjén, az emelvényen álló VIP asztalokig. Fandral csodálta azért, hogy milyen légiesen tudott siklani a lökdösődő bulizók között tucatnyi bőrszálból álló parafasarkújában. A nő a tribün egy félreeső, eldugott asztalához kísérte, ami csupán kétszemélyes volt, három oldalról fal határolta. Az asztal alatt mohazöld plüss szőnyeg volt, ami kiszóródott cukortól csillámlott.

Színlelt magabiztossággal leült a belső székre, ahonnan rálátása nyílt a bejáratra és a hullámzó, vad tömegre. Nem látta az einherjarokat, hiába kereste őket; csak önmagát látta a fényesre lakkozott asztal felületén visszatükröződni.

Kereken huszonkét óra tizenöt perckor megjelent Loki, két neandervölgyi társaságában. Fandral nem bámulta meg a valószínűleg nézésre működésbe lépő kondibérleteseket, Loki amúgy is sokkal érdekesebb látvány volt. Először is, úgy vigyorgott, mint aki baromira élvezi a helyzetet (és ő határozottan élvezte a helyzetet. Fandral nem annyira). Loki tetőtől talpig feketét viselt, fekete volt az inge, a mellénye, ami fémesen csillogott, fekete volt a bársonyzakója, a cipője, és a haja, ami azóta, hogy levágatta, alul begöndörödött, és tökéletes kontrasztot képzett makulátlan és sófehér bőrével. Nem véletlen vágatta le. Fandral másfél éve szólt neki, hogy amikor öltönyt vesz fel a vállat seprő sérójához, úgy néz ki, mint egy strici. 

Így sokkal jobban tetszett neki, ráadásul aznap este, ott, a Goblinban, őrjítően vonzó volt. 

Egy apró kis tény: Fandral két éve teljesen odavolt Lokiért.

− Üdvöz’ légy, Fandral. Micsoda kellemes meglepetés. – A teátrális anyád picsáját, Loki! Meglepetés. Cöh.

Fandral mogorván felsóhajtott.

Loki ledobta magát a vele szemben levő székre, amit Ősember 1 tojáskopasz és tojásdad fején mérsékelt bosszúsággal kihúzott neki. Társa megpiszkálta a fülében lógó fülhallgató-adóvevőt (amin legtöbbször rádiót hallgattak) majd intett, hogy lépjenek le. Tudvalevő volt, hogy Loki nem szeret hozzájuk szólni. Lealacsonyító.

Fandral csak nézte, ahogy az orangutánok elvonulnak, vagy inkább elgörögnek, és közben arra gondolt, hogy mennyire rühell 1) nightclubokba járni 2) odalenni Lokiért annak ellenére is, hogy egy éve elárulta Odin bűnszövetkezetét és átpártolt Mr. Thanoshoz, a legfőbb ellenlábasukhoz, sőt, heteken belül ő lett Mr. Thanos legkedveltebb embere.

− Helló, Loki – köszönt a szőke férfi, egyik ujjával végigsimított a körszakállán. – Hogy s mint?

Amikor Loki mosolygott, kicsiny ráncok gyűltek méregzöld szemei köré. Amikor gúnyosan mosolygott, ezek inkább árkok voltak.

− Nagyon örülök, hogy mindent úgy csináltál, ahogy kértem. Problematikus lett volna, ha idevonszolod a bátyámnak csúfolt agyhiányos behemótot. Jobb ez így. Csak én és te és Sue. Ó, nem ismered még? – A csendesen ácsorgó nő felé nyújtotta finom, de férfias kezét. Fandralba kínzó féltékenység mart, mikor a nő megfogta Loki kezét, és rituális gyakorlattal a bal térdére ült. Loki fél kezével átkarolta a derekát, de a szemét le sem vette Fandral arcáról, aki belevörösödött a benne forrongó érzelmekbe.

Egyvalami nyugtatta csak meg: lehet, hogy Sue eszméletlenül mutatott fekete koktélruhájában, azonban tudta, hogy Loki pont biztonságos mértékben meleg, azaz egy pillanatig sem tud megkívánni egy nőt.

De hiába a tudat, azért mérgelődött.

− Nos, még nem igazán ismerjük egymást.

− Ő az én plusz két szemem – fuvolázta Loki úgy, mint ahogy egy értékes műkincsről beszél az ember. A térdén ülő Sue merev tekintettel fixírozta Fandralt, amiből a férfi rájött, hogy ő lehet Loki kifinomultabb testőre, netalán tanácsadója, aki az üzletfél egyetlen gyanús rezzenésére cselekszik. No, nem mintha Loki oly védtelen lett volna. Lőfegyvert még senki sem látott nála, de a késekkel remekül bánt. Mégis, méregkeverői érzékéről vált hírhedtté; fúvócsövekről és apró tűkről, marokba rejtett fiolákról és szelíd, ám könyörtelen mosolyáról, amivel végignézte, ahogy az áldozat kiszenved. – A legbecsesebb ékkövem. Hűséges, és ami a legfontosabb: megbízható.

Sue nem olyan embernek tűnt, aki beveszi ezt a dumát. A nő előtt kétségtelenül világos volt, hogy Loki egyedül saját magában bízik. Néma egyezség volt kettejük közt, ami nem terjedt ki arra, hogy Loki ne állítson nyilvánvaló valótlanságokat. És Sue is odavolt Lokiért, még akkor is, ha átlátott a mézesmázos lekezelésen. Látszott ez abból, hogy milyen figyelmesen tanulmányozta Fandral moccanásait, és azon kézfeje finom remegésén, mely Loki vállán nyugodott.

Fandral úgy vélte, innia kell.

A DJ egy új számot (♫) rakott fel, ami olyan fenyegető és sötét hangulatot teremtett egykettőre, hogy Fandral nagy összegben mert volna fogadni arra, hogy Loki rendelte.

De azt az élénk kék löttyöt, amit letettek elé, kétségkívül nem ő rendelte. Valamelyik mutáns-tojása tehette meg helyette. A pincér két poharat hozott, egyet Sue-nak, egyet Lokinak: az italok tetején citromkarikák úsztak.

− És engem nem mutatsz be? – kérdezte Fandral, mikor a férfi és a nő összekoccintották a poharaikat.

− Már bemutatott – felelte Sue. Fandral összeszenvedett egy mosolyt. Fontos megjegyezni, hogy Fandral nem az az embertípus volt, akinek az arcára csak ostorral lehet mosolyt kergetni.

− Örülök.

Loki várakozón nézett rá poharának pereme fölül, a kiszámíthatatlan fényjátékban egyenesen fenyegetőnek tűnt a mosolya.

− Rátérhetünk a lényegre? – próbálkozott Fandral.

− Amint átadtad a fegyvered – mondta Sue elővigyázatosan. Loki legyintett, ami azért nem esett olyan jól Fandralnak.

− Kizártnak tartom, hogy a drága jó Fandral ártani próbálna nekem. Ahhoz ő túlzottan… melegszívű. Vagy inkább bolond; ahogy jobban tetszik.

− Khm.

− És modortalan is.

− Szakadj meg, Loki – indítványozta Fandral, és elővette a cigijét. Alig három szál maradt. – Amúgy is, azt honnét tudjam, hogy a barátnődnek van-e fegyvere?

Sue válaszra nyitotta a száját, de Loki megelőzte.

− Nem tartanék magam mellett a szükségesnél több esztelen lövöldözőt. Sue inkább egy igen értékes és nehezen beszerezhető íjjal szokott dolgozni, ami azonban nem fér el a harisnyakötőjében.    

− Mintha lenne rajtam harisnyakötő – szusszantotta a nő. Belekortyolt az italába, és a füle mögé dugta a haját. Loki felnevetett.

− Mit akar tőlem a félszemű vén sarlatán?

− Amennyiben ez Odint takarja – kezdte Fandral higgadtan -, azt, hogy add vissza a Tesseractot és Jane Fostert. Most.

Loki elkuncogta magát, és az asztal fölött átnyúlva kikapta Fandral szájából az égő cigarettát. Beleszívott, majd a füstöt Sue feje fölé fújva válaszolt:

− Ízléses volt pont a leánybúcsúról elcsalni, nemde?

Ahogy hátravetette a fejét az önelégült vigyorgásban, nos az pontosan úgy nézett ki, mint mikor ő és Fandral először egymásnak estek.

Nagy balhé volt.

Hatalmas balhé. Ja.

Három luxusautót loptak el aznap este, és öt doboz kólát a diszkontból. Kifogástalan bűntény. Sif rögtön kisajátította az egyiket, talán a sárgát, hogy a hátsó ülésen döngethessen egyet a szeretőjével (aki kísértetiesen hasonlított Thorra, de nem ő volt; talán emiatt tartott csak három hétig a románc). A másikat átfestették, a harmadikat Volstagg vezette, a sorsa tehát nyilvánvaló. 

Loki és Fandral örömmámorban úsztak. Elosztottak egy üveg Johnnie Walkert 5:3-as arányban, Fandral javára. Rengeteget röhögtek, viccelődtek és flörtöltek. Loki legombolt ingben volt és bőrnadrágban, tőre az asztalon feküdt két font kokain mellett, amihez nem terveztek hozzányúlni.

Agresszív flört volt ez.

Arcpirító.

Fandral igen jó volt a kacérkodásban, de incselkedő flörtökhöz szokott, nem olyan lényegretörő és istentelenül izgató formájához, mint amit Lokival folytattak. Ez valaminek a kikristályosodása volt, az elmúlt fél év lopott pillanatainak. Merthogy Lokit gyakran lejáratták. Lőni sem tud, mondta Sif. Nyámnyila, mondta Volstagg, akinek sosem volt nagy szókincse. Hogun rábólintott erre. Odin pedig állandóan azt mondogatta, hogy MINDENT úgy kellene csinálnia, mint Thornak.

Fandral csak úgy és akkor szólt be neki, amikor tudta, hogy Loki nem fog megsértődni, és nem fog fájni neki. Loki mindig visszaszólt, és mosolygott közben. (Egy mosoly és egy vigyor között nagy különbség van). Fandral sokszor kiállt érte, mikor már soknak ítélte Sif odamondásait, vagy Volstagg pokrócságát. Loki sosem köszönte meg, egyszer még le is dorongolta, de Fandral látta a mélyzöld szemekben felvillanó hálát és az orcáinak hószínében szétterjedő halványrózsaszín foltokat.

Rajongott Loki titokzatosságáért, tudásáért, csökönyösségért, arccsontjának esztétikus markánsságáért, az igéző szavaiért.

Tehát a flört és a Johnnie Walker azt eredményezték, hogy Loki felhívta Fandralt a szobájába, már a küszöbön megcsókolta, gyakorlatilag bekövetelte magát a szájába, ámde nem kellett sokáig követelőznie. Két és fél másodperc után Fandral már magán kívül volt. Hanyatt lökte Lokit az ágyán, keresztben, úgy, hogy válltól felfelé lelógott róla. Mikor kigombolta az ingét és végigcsókolta lapos hasát, nagyon szívesen vetett volna egy pillantást a másik arcára, de csak liftező ádámcsutkáját és állának jellegzetes ívét láthatta. Sebaj, elég volt az is, hogy hallhatta sóhajba fulladó, gyöngyöző nevetését.

Mikor a feje még lejjebb kalandozott, Loki szinte dorombolt.

Ezt a velejéig romlott, kétszínű dögöt szerette még mindig, ezt, aki Jane elrablásának finoman szólva etikátlan körülményei miatt veregette a saját vállát. Az öröme Fandral számára valószínűtlen volt. Az elégedettsége jóleső.   

Sue ekkor célzatos jelleggel bokán rúgta Lokit. Fandral azt hitte, hogy a fekete hajú viszonzásul lehajítja a nőt a tánctérre, de Loki nem csinált semmit azon kívül, hogy egy húzásra felhörpintette a világító koktélt.

Ja, hogy ő nem bánt nőket, amíg azok nem támadnak rá. Kivéve Jane Fostert, aki ugyebár nem volt nő Loki szemében, mert arra vetemedett, hogy ránézett a bátyjára. Na és Sif, aki meg aztán végképp nem esett ebbe a kategóriába  nála, olyannyira, hogy egyszer sörterövidre nyírta a haját álmában.

Sue valamit nagyon tudhatott, ha elérte, hogy Loki nőnek tekintse.

− Odin visszakapja Fostert, ha visszavásárolja – mondta Loki az egyik félig felolvadt jégkockával játszadozva. Halványkék víz csorgott elő hosszú ujjai közül. – Kölcsönösen előnyös üzlet, hm?

− Mi a biztosíték arra, hogy Jane még él? – tudakolta Fandral. Az ő keze is nyirkos volt, de az övé a hideg verítéktől. Nem tudott nem Loki ajkaira figyelni.

Azok az ajkak széles mosolyra görbültek.

− Ugyan! Téged kérettelek, nem? Bárki más jogosan kérdezhetné ezt, de téged miért akarnálak átverni?

Abból, ahogy előrehajolt és kissé oldalra billentette a fejét, látszott, hogy alig várja a választ.

− Talán csak tudja, hogy te mindenkit átejtesz – vetette fel Sue, miközben halvány mosollyal megigazította felettese nyakkendőjét. A csuklóját körbefogó ezüst karperecen sziporkázott a fény.

Loki felvigyorgott rá.

− Ami azt illeti, Fandral jóval okosabb, mint Thor, de nem olyan okos, mint én. – Fandralnak nem volt alkalma elküldeni Lokit az anyjába. – Sokkal nehezebb lóvá tenni, mint a bátyámat, de lóvá lehet.

A szőke cigije eközben kiszolgáltan kialudt a hamutartóban. Újabb szálat kotort elő.

− Odin elküldte a pénzt. – Az öngyújtója megadta magát. Hangosan megcsikordultak a fogai, és a földre dobta a gyújtószerszámot. Végül Sue adott neki tüzet, bár Fandral nem tartotta valószínűnek, hogy dohányzik. – De kéri vissza a Tesseractot is.

− Ó – kuncogott Loki. – A kisujjamat nyújtom, és az egész karom kellene az agg szamárnak?

− Ő az apád – mondta Fandral, a szájában levő cigi tompította a hangja élét. Ezzel letörölte a mosolyt a másik ábrázatáról. – Te kétszínű módon hátba döfted, amikor lepaktáltál ezekkel.

Loki ezt a cigit is kitépte a szájából, és nagy beleéléssel agyonnyomorította a hamutartóban. A csuklójáról egy tetovált kígyó öltögette a nyelvét.

(A tetoválást Jörmünnek nevezte. Fandral sohasem tudta meg, miért.) 

− Nem az apám! – szögezte le. – Az Ázok között csak egy voltam a sok közül, Odin hasznavehetetlen fia, aki egyáltalán nem felel meg az ideálnak. Talán miattad kellett volna maradnom? Hát nem maradtam. Itt vagyok valaki. Nélkülözhetetlen valaki.

Fandral félrefordította a fejét.

Loki talán még mindig velük lenne, ha Odin nem tagadja meg.

Egy éve volt

fagyos este

A Jötünök (Odin csempészett gyémántjára fájt a foguk)

volt rengeteg szitok

pár fenyegetés

egy beszéd Odintól, aki békekötést javasolt

és egy engedetlen Loki, aki meg néhány raklap C4-es bombát.

De ő nem csak javasolta.

− Jót akartam, de neki én nem vagyok elég jó – suttogta Fandral meztelen vállába aznap éjszaka. A bőrébe harapott, és Fandral felszisszent. – De majd meglátjuk.

Hát meglátták.

Thanos kedvelte Lokit, rá támaszkodott. Sue kedvelte Lokit, bár néha nyilván kedve támadt arcon könyökölni őt. Még a gorillái is kedvelték a maguk módján. Az egész átokverte Sötét Liga kedvelte Lokit.

Az Ázok oldaláról ezt csak Fandral mondhatta el magáról. Kínos arány.

− A nő fontosabb – hagyta rá végül. Odin nagy eséllyel a drogot várta jobban haza, nem Jane-t, de Fandral elsősorban Thor embere volt. Bármit megtett volna érte; Fandral hű volt a barátaihoz, de egy része Lokihoz akart hű lenni. – Itt van a váltságdíj.

Az asztalra tette az aktatáskát. Könnyedén felpattintotta a csatokat, és a táskát Loki felé fordítva felnyitotta a tetejét. Ezerdollárosokból kötött pénzcsomók voltak benne.

- Számold meg, darling – súgta Sue fülébe Loki. A nő leszökkent az öléből, a kezébe vette az egyik köteget, és végigpörgette. Ruhájának filmszerű anyaga visszaverte az underground zene ritmusára sistergő amarantpiros fényt.

− Ezt mindig rám bízza – szólalt meg a nő, közben visszadobta a kiemelt pénzcsomót. – Mint valami valutaváltóra.  

− Loki nem szeret pénzt számolni – sóhajtotta Fandral. Sue vállat vont. Orgonaparfüm illata áradt felőle. – Na meg az olasz kaját. – Nem tudta, hogy ez miért jutott eszébe. Talán Loki tetkója miatt. Vele volt, amikor felvarratta, és előtte civakodtak egy sort azon, hogy hol vacsorázzanak. Fandral olaszt akart. Loki japánt. Ez 19:50-kor volt, tehát cirka fél órája tartott már a megbeszélés, amin mindkettejüknek ott kellett volna lenniük. Egyiküket sem érdekelte, főként Lokit nem. Fandral kötelességének érezte, hogy vele tartson, mintha a másik egy védtelen kisfiú lenne. Pedig csak szárnyaszegett volt, nem kiszolgáltatott.

Fondorlatos, eszes, kényes és örökké keserű. 

A szárnyaszegett kisfiúból az alvilág legdörzsöltebb viperája lett. Fizetett gyilkosságok, drogok, szerencsejáték, eltűnő emberek, és mindenek előtt: az üzlet.

− Annyi. – Sue visszacsukta és lezárta az aktatáska fedelét.

Loki végignyalt az alsó ajkán, mint egy tejet lefetyelő macska.

− Nagyszerű. Ne is ülj le. Két feladatot is találtam neked, Sue.

− Gondolom egyiket sem tudnád magad megcsinálni – dünnyögte Fandral kétkedőn.

Loki hátrasimította a haját, tekintetében hamis fény gyúlt.

− Tán nem akarsz kettesben maradni velem?

Fandral torka kiszáradt. Loki sejtelmes, gunyoros duruzsolása pontosan olyan hatással volt rá, mint régebben.

Nem felelt, helyette felemelte pénzt tartalmazó táskát, és Sue kezébe nyomta. 

− A hátsó kapunál várnak a társaim. Ők fogadják Jane-t, és azonnal haza is viszik. Utána visszajönnek.  

A nő  biccentett, majd Loki felé fordult.

− És érted mit tehetek? – kérdezte kissé csípős hangon.

− Az egyik kérésemet már hallhattad. A bátyám tyúkját vidd a hátsó kapuhoz.

Sue gyöngysor-mosolyt varázsolt az arcára.

− Esetleg még valami?

− Igen. Küldess ide még egy pohárral ebből. – Loki nem nézett a nőre miközben odadobta neki az egyik műanyagpoharat. Minden figyelmét a vele szemben ülő kötötte le. Sue gondosan összegyűrte a poharat, majd belepöccintette a hamutartó közepébe.

− Pincérnek nézek ki?

Loki összeráncolta a homlokát. Fandral szinte hallotta, hogyan rohannak át válogatott sértések és megalázó megjegyzések sebes agyán, de Loki okosabb volt annál, minthogy feleslegesen húzza az időt.

Hirtelen felugrott, és a derekánál fogva közelebb vonta magához a nőt. A mozdulat nem volt erőszakos, ám Lokinak nem kellett mindig erőszakosnak lennie ahhoz, hogy félelmetes legyen.

− De a kedvemért azért megteszed, ugye? – Két keze közé vette az arcát, és finom csókot nyomott a szája szélére. Sue az ajkára harapott.

− Ha nem te lennél… - horkant fel alig hallhatóan. Ellépett a férfitól, majd a haját hátradobva lesietett az emelvény lépcsőjén.

Fandral letagadhatatlan grimasszal nézte végig Loki hipnózisos akcióját. Úgy érezte magát, mint akit képen törölt egy orgonaillatú, karpereces kéz.

Felpillantott Lokira, aki nem ült vissza a helyére, helyette megigazította zakójának mandzsettáját, a derengő fényben kétszer olyan sápadtnak tűnt.

− Tudja a kishölgy, hogy mily… közönyös vagy a nőkkel szemben? – törte meg a kettejük közt feszülő csendet a szőke.

− Nem reklámozom – válaszolta Loki lazán, pillantását mélyen a másikéba fúrva. Ha Fandral kinyújtotta volna a kezét, megérinthette volna. Kontroll nélkül kalapált a szíve, valahol a torkában. Hosszú-hosszú ideje nem volt ilyen közel Lokihoz, legfőképp kettesben nem volt vele. (A lenti tömegtől eltekintünk). – De a személyi asszisztensemnek nem olyasvalakit fogok választani aki még egy ilyen pofonegyszerű dologra sem jön rá.

− Ha te valamit titkolni akarsz, az titok is marad, Loki.

Loki rámosolygott a kitekert bók hallatán.

− Na és te? Nincs valami, amit eltitkolsz előlem, Fandral?

Említett már nem volt önuralom-kompatibilis. Hátrarúgta a székét, úgy pattant fel, két kézzel markolt Loki ruhájára, és az asztalon keresztül magához rángatta. Loki egy másodpercig sem állt ellen, átmászott az asztalon, és mikor Fandral mohón megcsókolta, beletúrt a hajába, lélegzetük összekeveredett. Fandral légútjai megteltek Loki hűs illatával, bőre a bőrén, ajka az ajkán – hónapok óta ez maga volt az extázis…

Fandral széke túlságosan is szűk terep volt kettejüknek, a vágyuknak, az ereikben cikázó izgalomnak.

− Hol… a… mosdó? – nyögte a szőke, minden szavát Loki egy csókja választotta el a soron következőtől.

Az ajkán érezte Loki kaján vigyorát.

A fekete hajú egy tiszta, zöld-fekete csempézetű férfimosdóba vezette őt, ahol aztán habozás nélkül nekitolta a falnak, és szorosan hozzásimult. Fandral szakálla dörzsölte Loki sima bőrét, de egyszerűen imádta ezt az érzést.

Egyiküket sem foglalkoztatta, hogy rájuk nyithatnak. Loki szétrántotta Fandral mellényét és ingét, ajkai leheletkönnyűen futottak végig a nyakán, miközben a saját övének kioldásán ügyködött.

Fandral bőrének minden négyzetcentimétere égett, a feje zúgott; egy pillanatig sem gondolkozott, amikor váratlanul fordított a helyzetükön, és csaknem felkente a férfit a falra, a térdeit felhúzta és a dereka köré vonta őket.

− Francba – lihegte. – Nincs nálam semmi…

Loki sóvár arckifejezése egy utolsó lökés volt a végtelenség felé.

− Mert te sosem gondolkozol előre, féleszű. Nézz szét a zakóm belső zsebében.

Hat perc után mindketten ziláltan, szapora lélegzetvétellel dőltek a józanítóan hideg falnak. Loki helyrerázta koromfekete zakóját, és a tükör elé lépve körültekintően hátratűrte a haját is a homlokából.

− Visszamehetünk, hogy megihasd azt az italt. Megérné.

Fandral nyelt egyet. Szinte már fájt Lokira néznie, tudva, hogy egészen eddig a percig elárulta őt.

Hozzá akart hű lenni.

− El kell mondanom valamit – szólalt meg.

− Sose törd meg a csendet, ha nem muszáj – jegyezte meg a tükör előtt szépítkező piperkőc.

− Meg fognak ölni. – Ezzel már sikerült magára vonnia Loki figyelmét. A fekete hajú értetlenül nézett rá, és ez nagyon rosszul érintette Fandralt. – Most, hogy már nálunk van Jane, nem kellesz. Az elejétől fogva ez volt a terv.

− Ó.

− Ha kimész a Goblinból, húsz einherjar fog szitává lőni, Sue-val és a testőreiddel együtt. Odin nem akarja tovább nézni, ahogy a nevelése Thanost juttatja előbbre.

− És ezért agyonlövet?

Loki elsősorban csalódottnak és megbántottnak tűnt, csak a hátvonalban dühösnek. Fandral beszívta majd kifújta a levegőt; eztán a kezét nyújtotta felé.

− Segíthetek – mondta, a hangja eltökélt volt, ám kissé remegett. – Felejtsd el az embereidet, és gyere!

Loki nem fogta meg a kezét, de vele ment, lazaságának már nyoma sem volt: visszaredukálódott azzá az önmagában bizonytalan szárnyaszegetté, aki egykor volt. Fandral végigsietett a táncoló emberek tömegén, társa úgy haladt mellette, mint egy árnyék. Jólesett neki, hogy hallgat rá és hisz neki. Abban biztos volt, hogy helyesen döntött. Amikor elmondták neki, mi a terv, szétporladt belül, de megtiltották, hogy bármi módon figyelmeztesse Lokit. Az életével játszott, de ez nem volt új keletű, hiszen Lokiba volt szerelmes.

A lehető legnagyobb észrevétlenségben végigrohant a művészfolyosón, közben utasította a másikat, hogy dobja le a zakóját és kócolja össze a haját.

− Ne tűnj annyira önmagadnak – szuszogta, alig pár lépésnyire az ajtótól. – És bocs. – Hirtelen egy óriási pofont húzott le Lokinak, amitől az megszédült, léptei lelassultak és félszeggé váltak. Fandral a karjára markolt és a válla köré kulcsolta azt, a derekát átfogta, mintha egy részeget támogatna.

− Ezért még számolunk.

− Ha megússzuk, annyiszor ütsz meg, ahányszor akarsz.

− Darabokra foglak szedni!

− Mindig is szenvedélyes típus voltál. – Fandral mosolyogni próbált, de nem volt képes rá. Kinyitotta a művészbejáró ajtaját, és letámogatta a lépcsőn részegnek álcázott társát.

− Sif! Hogun! – kiabálta a sötétségbe. Csak remélni merte, hogy barátai már visszaértek. Az egyszer már megivott italok bűze arcul csapta. Erősen magához ölelte a ziháló Lokit, egy pillanatig sem állt szándékában elengedni.

Loki volt az, aki eltaszította magától, olyan erővel, hogy Fandral négykézláb landolt a mocskos betonon. Ezzel egy időben tíz revolver csöve szegeződött rá. Einherjarok fegyverei. Arany nyakkendőjükben magasodtak fölé, mind a húszan. Sif, Volstagg és Hogun a leparkolt kocsi mellett álltak elhűlve.

− Hát igaza volt – szaladt ki Volstagg száján.

− Ez hogy lehet?! – fakadt ki Sif.

− Mi? – Fandral térden állva, a kezeit a magasba emelve hunyorgott a fölé tornyosulókra. Acsargó, ellenséges arcok vették körül, és Loki. A férfi épp a zakóját kanyarította a vállára, amit Sue hozott utána. A nő és Loki abszolút sértetlenek voltak.

Fandral úgy érezte, mintha mérföldeket zuhant volna. Nem értette, miért él még Loki. És hogy ő miért térdel, és miért gyűlölik az övéi.

− Ez csak félreértés lehet! – harsogta Sif. – Fandral sosem…

− Dehogyisnem – szakította félbe Loki. – Még mindig nem fogod fel a nyilvánvalót, drága Sif? Pedig volt időd fejlődni.

Sif rámorgott a férfira.

− Mi folyik itt?! – üvöltött fel Fandral. A legelöl álló einherjar válaszolt.

− Odin úr egy sejtette egy ideje, hogy nem lehet teljes a bizalma benned. Ismeri az elfogult érzelmeidet a vipera irányába. – Loki odaintegetett. – Hát letesztelt.

− Azt mondtuk, agyonlőjük Lokit, bármi is lesz az este végkimenetele – vette át a szót Sif kelletlenül. – Ő is tudott róla. Előre meg volt beszélve, hogy visszaadja Jane-t, a drogot felezzük, a pénzt letisztáztuk.

− Senki sem szereti a téglákat – tette hozzá Sue. – Hát hulljon a férgese.

Fandral megsemmisülten térdelt a sikátor kövén, résnyire nyitott szájjal. Lehetetlen, hogy a sajátjai átvágták és ilyen morbid tesztnek vetették alá. De az még lehetetlenebb volt számára, hogy Loki támadta hátba, hogy az ő tönkretétele érdekében összeállt azokkal, akiket megvetett.

− Akkor a Tesseract fele a mienk. – Sue egy tartályt dobott oda Hogunnak. – Ez a másik fele.

− Rendben.

− Ezt sosem gondoltam volna rólad! – mondta Sif elcsukló hangon. – Loki… már nem a mi emberünk! Azt kell tenned, ami az Ázok érdeke, Fandral!

− Azt kellett volna tennie – kaffogta az önjelölt hóhér, a legelöl álló einherjar. – De Odin úr határozott parancsot adott. Nem tűrjük el az árulást.

− Csináld csak – köpte a szőke férfi. – Az én lelkiismeretem tiszta. – Nagyon nehéz volt ezt úgy végigmondania, hogy egy pisztoly hideg csöve nyomódott a homlokának.

− Tiszta? – morogta az einherjar.

− Akár színjáték volt, akár nem, nem hagytam volna meghalni, aki fontos nekem, egy vén bolond szeszélyei miatt.

− Szentimentális. – Loki hangja átkúszott a feltömeglett testek között. Gúnyos volt, pontosan olyan, amihez általában egy vigyor tartozott.

− Akkor mondj búcsút neki, áruló.

Aztán elszabadult a pokol.

Loki közvetlen közelről leadott lövése darabokra szaggatta az einherjar fejét. Villámgyorsan leeresztette a fegyvert, grabancon ragadta Fandralt, és belökte az egyik konténer mögé. A férfi borzadva húzódott hátra, a levegő beleszorult a tüdejébe.

Látta Volstaggot, amint átesik a kocsi motorháztetején. Látta Sue-t, amint felhúzza fekete, brutális kinézetű, fényes íját, és keresztüllövi Sifet. A fekete hajú nő arccal zuhant egy pocsolyába, a felcsapódó víz lemosta a rúzshibáját. Látta a sikátort övező házak tetején feltűnő Fekete Liga-tagokat, éjfekete kezeslábasokban és automata fegyverekkel, amint halomra lövik a döbbent, felkészületlen einherjarokat.

A fegyverek ropogása és a borzalmas halálsikolyok elnémították a Goblinból dübörgő zenét és Fandral gondolatait. Sif úgy hevert tőle alig két méternyire, mint egy tűre szúrt pillangó. Hogunt a szemközti falra szegezte az Sue nyílvesszője.

Olyan gyorsan lett vége, amilyen gyorsan elkezdődött. Az ázok nagy része ledőlt kuglibábukként hevertek a földön, terebélyes vértócsák feketítették az aszfaltot, és az a szag…

Csak Fandral, Loki, Sue és Loki két testőre maradtak életben. A tetőn posztoló lövészek már felszívódtak. Nem volt emberveszteségük.

− Mire vársz? – hallotta Loki hangját. A távolban egy fék csikorgott; Loki fuvarja. A férfi alig fél méternyire állt tőle, a szemöldökeit összehúzva. – A te helyedben nem várnám meg a rendőröket.

− Semmit sem értek. – Fandral képtelen volt megmozdulni. A Sifből csordogáló vérpatak elérte a mutatóujját. Szűkölő nyögést hallatott, fájdalom öklözött a mellkasába.

− Hagynom kellett volna, hogy elpatkolj? – Loki beszéd közben átvette Sue-tól a tartályt, amit annak előtte Hogunnak adtak át. A nő összecsukta az íját, és a hátára csatolta. A feltámadó szél meglebbentette a haját; parafasarkára vér kenődött. – Bár ha eltekintünk az érzelgős indokoktól: kínálkozó alkalom volt arra, hogy megritkítsuk Odin magánhadseregét. Húsz einherjar plusz a csodakvartett… vagyis nélküled csodatrió. Te akarva-akaratlan hozzám vagy hű. És ezért csődültek ide mind, hogy bizonyságot nyerjenek erre. Nem véletlen mondtam, hogy ne hozd el Thort. Nem mintha látni akartam volna, de neki még élnie kell. Mindig elszórakoztat.

Fandral lehunyta a szemeit. Lokinak húsbavágóan igaza volt.

Csak épp ezt nem tudta feldolgozni.

− Bevallom, roppant nagy kíváncsisággal vártam, hogy mit fogsz lépni. Meghúzod magad, vagy megpróbálsz megmenteni? Nyilván több okból is az utóbbiban reménykedtem. – Egyetlen erőteljes rántással talpra emelte a férfit, aki még mindig csukva tartotta a szemeit. Félt, hogy ha újra a hullákra néz, összeesik.

− Nem okoztál csalódást – suttogta a fülébe.    

− Mennie kell – szólt Sue figyelmeztetőn. – Mindjárt itt lesznek a rendőrök.

− Fuss. – Loki ajka megérintette a fülcimpáját.

És Fandral futni kezdett.

Egyszer sem nézett hátra, mielőtt felmászott volna a sikátor végén emelkedő kőfalra. Ott aztán, hason fekve, visszanézett, hogy örökre magába igya Loki karcsú és veszedelmes alakjának látványát. Nem tudhatta, hogy nemsokára találkoznak.

− Fuss, Fandral! – kiáltott rá Loki, derűs volt a hangja. Hideglelően és viperásan elégedett, végigborzongatta és összeszorította a torkát. Mikor Fandral nem mozdult, egy golyó fúródott a téglák közé közvetlenül a karja alatt. Csak ekkor engedelmeskedett: tompát puffant a csizmája a túloldal töredezett járdáján, amikor földet ért. Loki hangja végigkísérte a kivilágított utcán, mialatt izomszakadtából rohant. – Fuss, és csak akkor állj meg, amikor már nem hozzám leszel hű. 










Közkívánatra elkészült a második rész. [katt]