Bad trip

 



Nyár eleji - és most átdolgozott -, kozmikus horror ujjgyakorlatom. Fogadjátok szeretettel.
Avagy egy bölcsészhallgató egy újfajta varázsgomba kipróbálása közben bepillantást nyer az emberiség teremtésébe.
És iszonyatos.

 

Bad trip

 

 

– Honnan ez a cucc, Kende?

Semmi különös sincs sem a kérdésben, sem abban, hogy épp Kendének teszik fel. Ez is csak egy zsúfolt nyár eleji este a Nyugiban, neki már a második a héten, és meg is érdemli, ha már másodjára is megbuktatták latinból. Minek tanulnak egyáltalán latint?

– Az legyen az én titkom. Maradjunk annyiban, ha beválik, tőlem lehet beszerezni. − Büszkén csippenti a mutató-és középsőujja közé az átlátszó, perforált csomagot, és mutatja meg színes deszkákból összetákolt, párnázott padokon terpeszkedő társaság többi tagjának.

Némelyik haverja háborog, némelyik érdektelenséget tettet, de ettől csak mókásabb a dolog. Ilyet még nem láttak, tudja, és ami azt illeti, ő sem. A cucc elsőre olcsó aranyfestékkel lefújt fafülgombának tűnt, egy része össze is tört a zsebében, és most durva porként lötyög a zacskóban, ahogy kinyitja azt, és beleszimatol. Az illata nem gombaszerű, de ha rákérdezne valaki, hogy akkor mégis mire hasonlít, nem tudná leírni; a friss, ragacsos sárnak, vagy a megpörkölődött műanyagnak lehet ilyen szaga, de ez ügyefogyott hasonlat lenne. A már-már taszítóan természetes nem fér meg a többszörösen természetellenessel.

A pohárszedő lány jófej, úgy tesz, mintha nem látná, mit művel, csak felkapkodja a fiúk elől a sörhabos korsókat, és letörölgeti a kissé billegő asztalról a társaság fölé boruló fa szárnyas magvait. Kultúrkör szól, Kende szereti, dobolni is kezdi a ritmust a lábával, miközben provokálón zörgeti a kezében a zacskóját, amiről a haverjai még csak azt sem tudják, kitől és honnan is juthatnának hozzá.

Lehetne ennél is exkluzívabb a buli?

– Neked tényleg csak ennyi az életed? – vakkant oda neki Nelli, Kende legjobb haverjának barátnője.

– Ne légy ilyen ítélkezős. Hogyhogy „csak ennyi”? Talán van nagyságrendje egy életnek?

– Vagy mértékegysége? – Kende cimborája is beszáll, gondosan a térdén ülő, festettvörös hajú lány feje fölé fújva a dohányfüstöt.

Nelli morog valamit arról, hogy túl sok itt a bölcsész. Kende bemutat neki, majd megesketi a társaságot, hogy bármire is vetemedik a gomba hatása alatt, nem veszik videóra. Kiöblíti a száját egy kis vodka-szódával, majd a lopva tenyerébe ráz egy adagot, és a nyelvére szórja. Türelmetlenül rág, kicsit tart az ízétől, de a hatásától nem. A fickó, akitől vette, igen bő lére eresztette a mondandóját - bár a bemutatkozásnál épp ellenkező módon cselekedett -, és meg kell hagyni, piszkosul értett a marketinghez.

„Tudod, hogy mennyi információt hordoz a véred, minden idegsejted? Dehogy tudod. Nem férsz hozzá, hogy ne készülj ki tőle, de tesó, miért ne akarnál egy kicsit kikészülni? Megérteni, hogy ki vagy, honnan jössz. Atomot kap az agyad tőle.”

Egy-két percig egy kimerevített kép a társaság, csak a médiás Rebi ropogtatja a nachóját mintegy pótcselekvésként, de ő is Kendét nézi. Ő a maga részéről még sohasem figyelt ennyire a saját teste működésére, de… mintha máris ütne. Vagy csak placebo, mert az atomra rákészül az ember. Hátradől, kontya kilapul és leereszt, műanyagízű nyál buggyan ki arany gombamorzsától csillogó ajkai közül, és folyik végig a szakállán, de őt nem zavarja, csak valamelyik lány fújol.

– Mintha nem is a székben ülnék. Hinnye’. Alig érzem valamimet, mintha egy felhő lenne alattam. Vagy a tenger… Van az a nagyon sós izé, tudjátok…

– A Holt-tenger – hallja Nelli irányából.

− Azaz.

Igen, ez már az atom. Korai, de így csak jobb, és csakugyan olyan, mintha végtelen vízfelszínen lebegne, és neki magának nem lenne súlya, csak a mélységnek alatta. Bár nem érzi, vadul ropogtatja ökölbe szorított ujjperceit, mintha a teste önkéntelenül is keresné azt, aminek most csak a hiátusát tapasztalja.

– Nem is a vízben vagyok, mellette. Só és rohadó kagyló szaga van. A homokban fekszem, vagyis, azt hiszem, de nincs meg mindenem. Nincs karom, se lábam. – Ez kész van, állapítják meg Kende barátai, tökéletes kísérőperformansz egy újabb kör sör mellé. Neki is hoztak, lerakják elé, a szájuk sarkában mosollyal. Micsoda marha. Kende kinyitja a szemét, de a tekintete fókusztalan, egyszerre szorítja ökölbe mindkét kezét, oly erővel, hogy bütykei csaknem átdöfik a bőrét, ami vékonynak és fehérnek tetszik, akár a szalvétapapír. – Nincsenek végtagjaim, mert valaki épp most formálja meg őket. Sárból. Belemarkol, és odatapasztja ahhoz, ami már megvan belőlem. De nem értem, mert agyat még nem gyúrt nekem.

A legjobb haverja felhorkant, hogy azt az a valaki nem is fog, de nem mindenki nevet. Nelli zavartan csavargatja lávaszínű copfját a tarkóján. Nem ismeri régóta, de azt tudja, hogy Kende nem így szokott beszélni, akkor sem, ha trippel. Rózsaszín lámákról meg poliparcú anime lányokról szokott hadoválni, krákogva és röhécselve, és többnyire előbb-utóbb elkezd kínai kaját követelni. 

– Összerak, mint egy agyagembert. Abból is lettem. Porból. Uszadékfát hoz, az ágak lesznek a csontjaim. – Krahácsol, újabb köpetnyi nyál hömpölyög végig az állán, keréknyire tágult pupillája összeugrik, és ekkor már a többieknek is megbőrösödik az arcán a léha mosoly. – Szürke az ég, ez se nem éjjel, se nem nappal, még nincsenek is napszakok. Nincs idő, hisz még nem alkottam meg a fogalmát. A mértékegységét. Csak Ő létezik, de nem olyan, mint amilyennek engem szán.

– Miért, milyen? – bukik ki Nelliből a kérdés szinte önkéntelenül.

Kende megremeg. Először mintha csak fázna, de utána végighullámzik rajta a borzadás, és kitekeredik ültében, a sörét felrúgja, tajtékos aranylé teríti be az asztalt.

– Nem tudom. Nem olyan, mint én, olyan, mint a világegyetem, mint a Föld és tucatnyi másik Föld, és nem én vagyok az első, ezret, százezret gyúrt már belőlem ezeken a Földeken, nem csak sárból, száraz fűből is megcsomózott már, és faragott ki olyan vadállatok agyarából, amik ősibbek, mint én.

Elapadnak a szavai, és ekkor már ketten fogják le. Egyenesen Nellire mered, bár a lány biztos benne, hogy nem látja, a pulzusa ötszáz, akár egymillió is lehet, a szemfehérje vörösbe borul, ahogy sorra elpattannak benne a hajszálerek. Mindenki őket nézi a kocsma kertjében, többen is odasietnek segíteni, de zömében csak hallgatják, iszonyodva, ami felfakad Kende megrepesztett sejtjeinek emlékezetéből.

– Forró a hangja, mint a nap és a szurok, és fület karcol a fejemre, hogy halljam, amit mond, hogy újra látom majd egy nap, nem én, hanem akik majd akkor leszek, soká majd, olyan távol a még nem létező időben, amit éppúgy nem tudok felfogni, mint őt magát, és akkor…

Valaki kihívja a mentőket. Valaki, aki távolabb áll, mint ők, mert aki Kende közelében van épp, bármilyen embertelen is, inkább azt akarná tudni, mi lesz akkor, mintsem, hogy mi lesz vele. De csak az utóbbira kapnak választ; a fiú elernyed barátai szorításában, papírbőre szertefoszlani látszik a könny, nyál és az orrából csorgó vér iszapjában.

Nelli az elszabaduló káoszban csak lépésekben tud gondolkodni. Először, hogy letérdeljen. Másodszor, hogy felvegye a kis tasakot a földről, és batikolt vászonnadrágja zsebébe süllyessze, mielőtt bárki más észreveszi. 

7 megjegyzés:

  1. Hát ez csodálatos volt, mármint iszonytatóan remek! Tetszett a gondolat, hogy ettől a gombától ismerhetővé válna a teremtés és ahogy leírtad...bizsergető. Már csak stabilizálni kellett volna a gombát, no kár, de jó írás volt. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Abeth, köszönöm, hogy elolvastad és írtál is nekem ♥
      Ó, hát igen. De talán nem is a gombát kellene stabilizálni, hanem minket. Bizonyos fajta megértésekhez és találkozásokhoz kétségkívül, hogy elbírja a törékeny elménk és testünk...

      Törlés
  2. Szia! Elég érdekes volt a sztori, de nekem tőled "túl modern" volt, nem ezt a nyelvezetet szoktam meg, mondjuk nyilván oka volt, hogy így írtad. A vége nagyon durva, ahogy szét olvad a pasi (pont a napokban lesz Kende névnapja xd), bár számomra nem volt rémisztő.
    Talán kicsit jobban kifejthetted volna azt, mit él át a fiú, miközben utazik. A jellemábrázolás rövid, és a helyén volt. Az utolsó mondat nagyon tetszett. Szerintem Nelli különleges lány, kicsit magamat láttam benne, én is ilyen vagyok társaságban. :)
    Szívesen olvasnék még róla. ༼ つ ◕_◕ ༽つ💚
    Alig várom a long novellát!
    Peny

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Peny <3
      Köszönöm a véleményed! Igen, ez sok szempontból egy kísérletezős novella, például a szemszög miatt is. Ez elsősorban egy gyakran kábszerező, könnyelmű egyetemista szemszögéből íródott, ezért a nyelvezet.
      Fix szószámmal dolgoztam, de amúgy gondoltam a bővítésre, sőt, ez a megvágott verzió. Lehet, írok még valamit ebben az univerzumban, ami bővíti a képet; Kende elméje és teste ennyit bírt átadni a Nagy És Szörnyű Igazságból.
      Dolgozom rajta ♥

      Törlés
  3. Attól jó író a jó író, ha sokféleképpen tud írni. A fiú szemszögét sajnos nagyon sokszor látom visszaköszönni a drága korosztályom hímnemű tagjaiban. :P
    Esküszöm, egy ilyen "Igazság" többet tanítana nekem az életről, mint a csodálatos iskola, a még több, csodálatos tananyaggal. Legalább az önvédelemre megtaníthatnának!
    Jajj, de jó, örülök, ha miattam fontolóra veszed egy újabb ilyesmi novella írását! ^^
    U.i: Láttad a Fekete hattyút? Én most néztem meg, és kevés film nyűgözött le annyira mint ez. (Talán a Dán lány, de azon meg szétbőgtem a kicsi fejem.)
    Peny

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, és amiről meséltem, a Sötét novella olyan kísérletezős novella nekem, mint neked ez. 2069-ben játszódik, vagyis egy sokkal sivárabb, technikailag fejlettebb világban, és amúgy az űrben. Egy szereplő van végig, gyakorlatilag egy monológ a sztori, ahogy a főhős sodródik a világűrben, a semmi közepén, egy fekete lyuk felé. Az üresség, és az elvett gyermekkor érzését próbálom átadni benne.
      Na és miért kísérleti? Valahol azt olvastam, hogy a különböző műfajokhoz egy bizonyos nyelvezetstílus is hozzátartozik. A scifi tele van tudományos szakszavakkal, ugyanakkor egyszerű, pörgős, mégis nagyszerű. Nekem óriási kihívás így írni, hiszen alapvetően ólomüveg író vagyok, nagyon szeretem a kacifántos jelzőket és a szép hasonlatokat. :)

      Törlés
  4. És ahogy arra Karinthy is utal a Cirkusz c. novellájában, ahogy, hogy valódi művészek lehessünk, ki kell fordulni önmagunkból, és megtaláljuk önmagunk. (Erre nagyon jó példa a Fekete hattyú is.)

    VálaszTörlés