Holdningsendring 4/4

Ünnepélyesen jelentem, meghoztam az utolsó fejezetet, a puskaporos finálét, és most elbújok, mert szerintem elolvasva hozzám akartok majd vágni valami súlyos dolgot. Mint ahogy beharangoztam, szürreális, durrbele végre számítsatok, és totális AU agybajra, ami rám jellemző. Biztos szokatlan. De valószínűleg aki engem olvas, már hozzászokott. Igazán hosszú lett, kicsit elszámoltam magamat arányügyileg, na nem baj. SZIGORÚAN 16 ÉVEN FELÜLIEKNEK. Na nem mintha sokat számítana a figyelmeztetés, de van itt erőszaktól kezdve arcpirító dolgokig minden. Nagyon köszönöm a segítséget minden egyes kommentelőmnek, értetek élek, de komolyan. Sosem értem volna a végére nélkületek, pláne, hogy kézzel írtam. 

Ennyi elég a dumából, jó olvasást! 

Ui.: Ami engem illet, kis időre el fogok hallgatni így év vége felé, de hamarosan visszatérek.

IV.

Légy áldva a csókért, a kínért,
légy áldva, hogy lelkem gyötörted,
te sápatag, gonosz cherubja
a szenvedésnek és gyönyörnek.

                                               - Kosztolányi Dezső

Á

lszentség lenne azt állítani, hogy Tonynak soha nem kellett még hasonló helyzetet kezelnie, illetve, hogy nem fogta ilyenkor egyszerűre a dolgok menetét. Értelemszerűen. Sosem volt ellene némi kacérkodásnak, és ha az aktuális nő különösen tüzes volt – annyira akár, hogy Lokihoz hasonlóan változatosan kihívó pózokban tetszelegjen neki – sosem vezetett hosszú út az ágyáig.

Ámde ez nem olyan egyszerű és magától értetődő, ha Loki Franctudjahogyhívjákról beszélünk.

Tonynak, fogalma sincs miért, de rendkívül nehezére esik a gondolkodás, mintha Loki jelenléte valamiféle áthatolhatatlan ködöt eresztene az elméjére; az ésszerűségek nem tűnnek ésszerűnek többé, a valóság ragacsos zűrzavarrá olvad, csak a saját, felajzottságtól pirosló arca és a másik fájdalmasan attraktív teste marad. 

Gyerünk, Tony, gondolkozz – sürgeti magát, de nem sok értelmét látja. Két lehetősége van: vagy pillanatnyi akarata szerint cselekszik (azaz teketória nélkül hasra nyomja Lokit a bárpulton… egészen remek ötlet) vagy összeszedi magát, és megpróbál elfogadhatóbb körülményeket teremteni.

Végül összekaparja minden önuralmát és józanságát, és felajánl a fekete hajúnak egy pohár Ouzót, amitől remélhetőleg mindketten olyan állapotba kerülnek, ami a milliomosnak ideális. Tony tervei a következők: leitatja Lokit annyira, hogy az ne legyen képes percenként az orrvérzésig hajszolni őt, ő pedig, pláne a mai nap után, műthetőre vedeli magát. Tisztában van azzal, hogy ezek nem valami elmondhatatlanul nemes célok, amik kétségtelenül nem köszönnek majd vissza becsületkódex megsárgult lapjairól, de ez nem különösebben foglalkoztatja. Jobb híján cselekednie kell, és nem cselekedhet aszerint, amit igazából kíván. Egy kultúrlény, egy gentleman, ugyebár, nem teperi le a pincérét az étterme közepén, még ha az a bizonyos pincér az édelgő máz ellenére egy szakavatott csábító is.

Diszkréció szükséges. Felnőtt gondolkodás.

Mindezek legendás mértékben hiányoznak Tony Starkból.  

Borzasztó büszke magára, amiért sikerült legyűrnie a gerjedelmét és civilizált módon kommunikálnia Lokival, aki látványosan szórakozott a vergődésén mindaddig, amíg ki nem töltötte a két adag italt. Aznap este – örökre titok marad, miképpen – végül mégsem esnek egymásnak, csak letelepednek Tony kanapéjára, a faltól-falig nyúló üvegablakon keresztül a bágyadtan pislogó csillagokat tanulmányozzák, és beszélgetnek. Loki a lábait keresztbe vetve, hosszú ujjaival félig teli poharának peremén körözve, kíváncsian hallgatja. Amikor csak Tony ránéz, csaknem rabul ejtik természetellenesen fénylő zöld szemei, melyek olyanok a sötét lakásban, mint két átjáró, ragyogó alagút egy veszélyekkel teli világba.

Tonynak az elfogyasztott alkohol jelentős mennyiségétől és a hipnotikus szempártól megered a nyelve. Nem mintha nem volna alapjáratos is igen beszédes, de ezúttal nem autómodellekről, bikinis lányokról és terjeszkedési tervekről locsog. Az érzés, hogy figyelnek rá, felszínre hozza a legmélyebb gondolatait. Még elnehezült fejjel és mámoros elmével is megdöbbenést okoz neki a Lokiban rejtő titokzatos és bűvöletes kettősség; Tony nem találkozott még olyasvalakivel, aki egyik percről a másikra képes eltökélt magakelletőből érdeklődő, kellemes társasággá vedleni.

Tony úgy érzi, mindeddig meglehetősen alábecsülte Loki elméjének élességét és a férfi eszességét: nyilvánvaló, hogy minden mozdulata és kimondott szava tudatos, sosem cselekszik az ösztönei szerint, emellett elég okos ahhoz is, hogy tökéletesen lássa magát, és tudatában legyen a saját csáberejének is. Mindezeket figyelembe véve utólag már nem is tűnik olyan érthetetlennek az, hogy miképpen sikerült a milliomost ily mértékben az ujja köré csavarnia. S hogy Tony hagyta magát elbűvölni, a legkevésbé sem róható fel neki.

Talán az ital teszi, talán a másik mesterkéletlen megértése, Tony nem tudja megmondani, de az éjszaka során mindent átad Lokinak magából, az összes gondja kiszakad belőle, minden félelme. Beszél a rémálmairól, amik a támadás óta kísértik, beszél, beszél és beszél, s nem tűnik fel neki, hogy miközben ő az egész lényegét felfedi Loki előtt, a másikról semmi sem derül ki.

Mikor másnap felébred, még mindig a kanapén fekszik, tulajdonképpen a saját nyálában, és Loki sehol. Tony nem is számított rá, hogy a fekete hajú romantikus módon elfekszik a szőnyegén és másnap reggel pirítóssal meg pillecukros kakaóval várja majd, de ez sokkal inkább tölti el jó érzéssel, mint rosszal. Sosem volt oda a csöpögős és egyben felesleges dolgokért.

Nem biztos abban, hogy jó ötlet volt a traumáiról beszélgetni Lokival, de semmi kedve sincs ezen rágódni. Lesz, ahogy lesz. Persze az ideális az lenne, ha Loki az aznap esti Dilinyósok Találkáján nem az ő szorongásaival szórakoztatná a közönségét.

Később tudatosul csak benne, hogy valami kis hiányérzet azért kerekedett benne, mikor felébredt az üres lakásban. Loki társasága kellemes volt. Kellően felszabadult és mégis intelligens, amikor nem illegette magát, amikor viszont azt tette, akkor meg más tekintetben volt élvezetes a jelenléte.

Tony akár azt is el tudná képzelni, hogy minden estéjét vele töltse.

Az ésszerűség keretein belül, természetesen.

~~

Aranyló harcsadarabok illatos sörbundában, körülötte citromszeletek tallérjai és pergő, keleti rizs. A jégvödörben méregdrága burgundi bor, a vendég külön kérte, hogy hűtött legyen. Happy rohamsebességgel közeledik, alig lát a tálcáján tornyosuló pohárhalomtól, de Loki könnyed perdüléssel kitér az útjából, egyetlen rizsszem sem hullik mellé, egyetlen haldarab sem mozdul el. Tony vigyorogva vizslatja pincérét, az egyik sarokasztalnál ülve, vele szemben felcicomázott nő, akire jó tizenhat perce nem figyel. Húzós napja volt, alig fél órája vergődött vissza az étterembe, és abszolút jó kikapcsolódásnak érzi a tévériportok és üzleti találkák után azt, hogy Lokit bámulja meló közben. Van valami kézenfekvő, természetes oldottság a viselkedésében. Tonyt talán ez vonzza a leginkább benne, hogy annyira szabad; azt csinál voltaképpen, amihez kedve szottyan, nem érdeklik a szabályok, nem tépelődik az élet nagy dolgain, teljes mértékben a szenvedélyeinek él. Tonyt felvillanyozza a gondolat, hogy Loki aktuális szenvedélye nagy eséllyel nem más, mint ő. Az őrültje orrbavágta magát azért, hogy ürügyet nyerjen a közelségére – mi ez, ha nem szenvedély? Amellett, hogy egy kifogástalan indok egy időpont igénylésére egy pszichológusnál.

Tony valami szabadkozásféle mondatsort motyog a nőnek, de a választ meg sem várva feláll az asztaltól, és a bárpultot megkerülve a konyha felé veszi az irányt. A széles folyosóról két raktár és a személyzeti mosdó nyílik, a konyhából sürgölődés zaja szűrődik ki, és a főszakács zsörtölődése. Tonynak csak pár másodpercet kell várnia: pincére kisvártatva felbukkan, angyalian mosolyog az egyik szakácslányra, aki fülig pirulva nyújtja át neki a gyümölcssalátával és gesztenyepürével megpakolt tálcát.

− Hé, szívtipró! – szól oda neki Tony, mikor a nő eltűnik a lengőajtó mögött. – Ő az én prédám… lett volna.

− Igazán sajnálom – vigyorodik el Loki, miközben a tálcát minden probléma nélkül a padlóra teszi, és Tony elé lép. – Téged ismerve, Anthony, nemsoká újra kiszemelsz egy áldozatot.  

− Miről beszélsz, hiszen már… - A milliomos nem tudja végigmondani a tettetett ártatlansággal megkezdett mondatot, mert arra eszmél, hogy berántják a tisztítószerraktárba, a háta a felmosóvödrök tárolására szolgáló fémasztalnak ütközik, a szűk helyen pedig a teste tökéletesen és hiánytalanul és zavarba ejtően összesimul Lokiéval. A fekete hajú a sarkával csapja be maga mögött az ajtót, természetesnek ható, bódító illata Tony bőre alá kúszik, a fejébe száll, hamarabb megrészegíti, mint egy üvegnyi harmincéves skótwhisky.

Annyira különleges. Annyira más.

− Hát te aztán nem szarral gurigázol…

− Olyannak ismersz? – kuncog Loki, a tekintete pajkos, mint egy rossz gyereké, aki bár tudja, hogy tiltott dolgot cselekszik, egyáltalán nem foglalkoztatja, mitöbb, élvezi.

− Nem… - rázza meg a fejét a zseni. – De igazából mit akarsz most ezen a négy és fél négyzetméteren?

− Azt, amit pár nappal ezelőtt elszalasztottál – feleli Loki. Látványosan megnyalja a szája sarkát, amitől a másiknak elviselhetetlenre fokozódik a szívverése.

Tony lesújtóan néz rá, bár ez nem olyan egyszerű annak tudatában, hogy Loki teste, az ágyékát is beleértve teljesen az övének feszül.

− Bocsánat, hogy elindultam a felelősségteljes életmenet útján…

Loki megforgatja a szemeit.

− Ó ti halandók mindenen annyit töritek a fejeteket, mindenből egetrengető ügyet csináltok, és ezzel pokolian megnehezítitek a saját életeteket. – A hangja csevegő és könnyed, a légzése kiegyensúlyozott, tökéletesen uralja izgalmát, ami viszont totálisan nyilvánvaló Tony számára. Egy pillanatra elgondolkozik azon, hogy a halandó megnevezés vajon honnan a viharból származik, de aztán megállapodik abban, hogy biztos ez is valami légiós agymenés.

− De te még a halandók közt is egyedülálló mennyiségben rágod magad a múlt eseményein – folytatja az analízist Loki.

− Valamiben egyedinek kell lenni. Amúgy meg már túltettem magam rajta. – Tony ide-oda mozgolódva próbálja megakadályozni, hogy a fémasztal éle beleálljon a derekába. – Összefoltoztak. A terroristákat lecsukták. Kiszedték belőlem a golyókat. Vége.

Loki végigfürkészi az arcát, egyetlen apró részletet sem hagy ki, csúfondáros vigyora csaknem nyájas félmosollyá ártalmatlanodik.

− Szerintem még mindig magadban hordozod azt a golyót, Anthony.

Tony sosem volt a metaforák mestere, de érti Loki célzását.

− Te azzal ne törődj, istenkém.

− Jól tudod, hogy nem hallgatok semmilyen parancsra – üti félre az utasítást a fekete hajú hitetlenkedőn. Tony gunyorosan cicceg. – Le kell oldanod a rabláncaidat. A korlátok, amelyeket magad köré vonsz, tönkretesznek.

Tony mosolya lehervad. Valamiért úgy érzi, hogy a másik aggódik érte. Képtelen érzés. De az szinte megkérdőjelezhetetlen a számára, hogy Loki a javát akarja, és ez egészen új megvilágításba helyezi kettejük kapcsolatát a szemében.

Nem gondolkozik, többé már nem érdekli semmi, pont úgy, ahogy azt Loki akarja. Előrehajol és szájon csókolja, fél kezével puha, éjszín tincsei közé túr és gyakorlatilag magára rántja. Lokit nem éri felkészületlenül a reakciója, nyelve másodpercek alatt átsiklik a szájába, vadul csókolja, olyan kifinomult mégis tüzes technikával, hogy Tony szemei előtt pillanatokon belül apró, színes kis szikrák kezdenek pattogni.

− Basszus – nyög fel, mikor elszakadnak egymástól, és Loki hűvös, édes lehelete végigcirógatja az álla vonalát. – Bassz… - A másik újfent a szájára tapad, egyik kezével lassan végigsimít a hasán, melyre már egészen rátapadt fekete inge, majd ujjai lejjebb merészkednek. – Krisztus szamarára! – Hátrarántja a fejét, ezzel megszakítva a csókot, mindkét kezével a férfi derekára markol, és egyszerűen megperdíti, majd fordítva helyzetükön az asztalhoz szorítja. Loki nevetgélve támaszkodik meg az asztalon.

− Anthony… munkában vagyok.

− Ennél kiábrándítóbb már nem is lehetnél – mormogja Tony, közben már a másik övcsatjával bíbelődik, ám a feladat nem egyszerű, tekintve, hogy Loki háttal áll neki. – Mellesleg nem érdekel. Téged talán igen? Meglepődnék. – Az övcsat engedelmesen kinyílik. Tony nem érzi úgy, hogy meg kellene állnia, fel sem merül benne a gondolat; Loki olymértékben felgerjesztette, hogy már egy atomtámadás sem rettenthetné el attól, hogy magáévá tegye.  

− Panaszkodni fognak a vendégek.

− Fogd be, Loki! – A fekete hajú felzendülő, szemtelen kuncogása csak olaj a tűzre; Tony kezei remegni kezdenek, miközben feltűri Loki ingét, és erre még sosem volt példa szerelmi kalandjai során.

− Loki! Hahó! Loki!

Happy hangja az ajtó túlsó oldaláról hangzik. Tony megáll a mozdulat közepén, és magában elátkozza az egész éttermet, Happyt és az alóla leheletkönnyen kislisszanó Lokit is, aki volt olyan megátalkodott dög, hogy felizgassa, mialatt végig tudta, hogy nem fogja megvárni a végkifejletet.

− Itt vagyok! – Loki hibátlanul lesimított ingben, becsatolt nadrágban és szemkápráztató mosollyal libben ki a takarítóraktárból. Barátságosan a döbbenettől kővé merevedő Happy felé biccent, és végtelen nyugalommal felkapja a földről a tálcáját.

− Csak… csak… - Happy zavartan, szinte öntudatán kívül az ebédlőterem felé mutat, de közben pipacspiros arccal bámul hol ziháló felettesére, hol a vigyorgó Lokira. – Csak nem tudtam, hol lehetsz.

− Megoldódott a rejtély – kacsint rá Loki, és mintha mi sem történt volna, a várakozó vendég felé veszi az irányt.

~~

− Loki, neked nem kellene már régesrég hazafelé tartanod? – Pepper összefont karokkal áll az ajtóban, a tekintete számonkérő. Loki ártatlanul pillant fel rá a bárpult indokolatlan fényesítéséből, mellénye kigombolva, a nyakkendője meglazítva, mögötte Tony egy kihúzott széken, a kezében egy magazinnal. A magazin funkciója, hogy ne legyen olyan evidens, hogy Loki hátsóját stíröli.

− Hagyd, Pep, lelkes a fiú. Majd én kiviszem a szemetet. Menj csak! – mondja Tony, közben az asztalra dobja a magazint (egy pamutruha kollekciónál marad nyitva), és a nőhöz lépve puszit nyom annak bal orcájára. Pepper nem húzódik el, de nem is mosolyog, az arckifejezése változatlan. – Tényleg. Lazíts. – Tony meglapogatja Pepper vállát, mire az megcsóválja a fejét.

− Ahogy gondolod – feleli végül érzelemmentesen, és táskáját a vállára kanyarítva kilép az étteremből. Mikor a magas sarkú cipők kopogása elhal, Tony kulcsra zárja az étterem ajtaját, és arcán egy neheztelőnek szánt kifejezéssel Loki felé fordul, aki addigra már régen az egyik asztalra dobta a mellényét, ingének felső pár gombja már nincs a helyén, és nem mellékes tény, hogy alig fél méterre ácsorog tőle.

− Nem felejtettem el a délutáni akciódat – szisszen fel Tony sértetten. Loki a legkevésbé sem meglepő módon mosolyog; Tony sóvár vágyat lát a szemében és vásott csillogást, amitől neheztelése úgy illan el, mintha nem is lett volna. Volt egyáltalán úgy igazából…?

− És most mi lesz? Bosszút állsz rajtam? – Loki mosolyából lesír, hogy csak arra vár, hogy a milliomos megpróbálja.

− Ne szórakozz tovább velem, mert esküszöm, nem állok jót magamért – mormogja Tony a bajsza alá, de szinte még végig sem mondta, Loki puha, vékony ajkai már az ő elnyílt száján vannak, és úgy csókolják, mintha az életet akarná lekortyolni a zseni ajkairól. Tony örömmel produkálna valami ellenkezésfélét, a büszkeségének érdekében, bizonyítván, hogy ennyivel őt nem lehet kiengesztelni, de nagyra törő tervei ellenére viszonozza Loki csókját. Ismét eluralkodik az elméjén a kábulat, és a kínzó vágy, és többé esze ágában sincs azon törni a fejét, hogy mennyire illetlen vagy nem elfogadott olyasvalakit akarnia, aki ilyen-olyan bandák oszlopos tagja. Mit érdekli az őt? Mit számít az?

Hiszen Loki megérti őt. Akarja őt. Birtokolja őt.

Loki nyelve incselkedőn játszik az övével, miközben két kézzel az ingére markolva berántja magával a liftbe. Egy villámgyors mozdulattal megnyomja a liftgombot, közben egy pillanatra sem hagyja abba Tony csókolását. Végül Tony töri meg a csókot, Loki a lift falának szorul, ahogy eltolja magától, hogy lélegzethez jusson, a szíve veszett iramban dübörög.

− Nem találod viccesnek, hogy a saját lakásomra viszel fel? – kérdezi Tony, a hangja elfúl a poén közepén.

− Ó, ha zavar, csinálhatjuk bárhol máshol, de a kényelmeskedésedet figyelembe véve a lakásodat találtam a legjobbnak – érkezik Loki frappáns, döbbenetesen laza felelete. Szavait követően kitárul a liftajtó, végighaladnak a szűk folyosón, Tony hatástalanítja az összes (nyolc) riasztót, kinyitja az ajtót, utána újra megtapasztalja, milyen az, amikor célra törően taszítanak rajta egy nagyot, és a háta valami keménynek vágódik, jelen esetben a szemben levő falnak.   

Loki nyílt kijelentése csak még magasabbra korbácsolja a kívánalmát, de azért nem felejtette el maradéktalanul Loki délutáni manőverét. Elhajol tőle, és már épp szóra nyitná a száját, hogy valami pikírt megjegyzést tegyen rá, mikor Loki egy végtelenül sokat ígérő mosollyal megszólal.

− Ma éjjel azt csinálhatsz velem, amit akarsz, Anthony.

Tony fején sok válaszlehetőség átvillan abban a percben, köztük azzal, hogy nem lenne-e jó beszólás, ha újra elsütné a ringyós megjegyzését, de aztán egy sokkal érdekesebb dolog jut eszébe. Bezárja az ajtót, majd egy Lokiéhoz hasonló, kaján mosollyal lerúgja a cipőjét.

− Nos, kedves, egy lábmasszás jólesne.

Egy perc telik el néma csendben.

Egyáltalán nem azt a reakciót kapja, amire számított. Ő azt hitte, hogy a másik elküldi majd egy melegebb éghajlatra, vagy felajánlja neki, hogy szopogasson szöget, erre nem megvonja a vállát, és úgy tesz, mintha nem lenne ebben semmi furcsa?

Persze Tony még azelőtt meggondolja magát, mielőtt Loki, a férfi legnagyobb meghökkenésére, tényleg nekiállna vizet tölteni egy lavórba. Úgy kap utána, mint fuldokló a mentőöv után, magához rántja, és a nyakába csókol, mélyen belélegzi az érzékeny bőr illatát, miközben Loki kezei már az övével ügyeskednek. Pillanatokon belül lehámozza róla a nadrágját, az ing eltávolítása már közös erővel történik, végeredményként pedig Tony ott ál egy szál alsóban és zokniban, izgalomtól égő arccal, és annak a gondolatnak a halvány emlékével az elméje legutolsó, még egy húszad százalékban működőképes részében, hogy Loki kétségkívül tisztában volt azzal, hogy nem fogja megmasszíroztatni vele a lábát.

Loki természetesen drámaira veszi a figurát, a milliomos meg is lenne lepődve, ha nem tenné, de ez cseppet sem válik a vágya kárára. Loki a pillái alól pillant fel rá, a szája sarkában egy félmosoly kezdeményével, miközben kicsatolja a saját nadrágját is, és finoman lecsúsztatja a csípőjéről. Az anyag úgy hullik le sima, fehér bőréről, hogy az szinte már nem létezik, hihetetlen könnyedséggel. Kioldja ingének maradék gombjait is, felfedve mezítelen felsőtestét, vállát seprő tincsei káprázatos kontrasztban állnak a bőrével, a tekintete éget, perzsel, felszabadít és láncra ver,

mindezt egy időben,

egy pillanatban,

egy csókkal,

egy sóhajjal

egy parázsként égető érintéssel;

F e l e m é sz t.

Tony még sosem csinált ilyet, de most úgy érzi, a lelkét is eladná azért, hogy Loki az övé legyen, és felkínálkozzon neki újra. A zuhanyfülke levegője fojtó, a vízpára az élvezet okozta zihálással együtt dolgoztatja a tüdejüket. Tony frissen előserkenő verejtékét lemossa az alázubogó víz, ajka Loki vállán, a tetoválása fölött, mialatt két kézzel markolja a csípőjét, együtt mozog a két test, Tony már megjárta a mennyet, most a másikon a sor; Loki orrcimpái kitágulnak, pőre teste váratlanul hatalmas erővel feszül Tonyéhoz. Az ajkai közül kitörő nyögés túlvilági, Tony a fülében doboló vértől alig-alig hallja, az eksztázis csaknem eszét veszi.

Loki légzése lassacskán normalizálódik, a fejét hátradönti, hogy Tony megcsókolhassa.

Ő úgy hiszi, Loki odaadta magát neki.

Fel sem merül benne, hogy nagy eséllyel sokkal inkább ő szolgáltatta ki magát neki. Odaadta magát; a kezébe ajánlotta a lelkét.

Talán jó helyen lesz ott.

~~

Lokit másnap az étteremben találja, miután nagy nehezen kimászik az ágyából, és sikerül összehoznia egy úriemberhez méltó megjelenést. Pincére sugárzó mosollyal törölgeti az asztalokat, szédíti a poharakkal babráló pultoslányt, az első reggelivendégek már a helyükön ülnek, a konyhából sülő tojás és mogyorókrémes palacsinta illata szivárog ki.

Tonynak mosolyognia kell Loki láttán, bár egy pillanatra halvány kétely fogja el azzal kapcsolatban, hogy miként kezdeményezzen beszélgetést vele, minekutána az éjszaka során megtisztelték a zuhanykabinját és az ágyát, míg végül egymás mellett aludtak el.

Az emlék furcsa, egyszersmind kedvderítő hatással van a milliomosra, pláne azután, hogy Loki világossá teszi, ő sem csak egy egyszeri kalandként óhajtja kezelni afférjukat. A pincér félredobja törlőrongyát, és ki tudja, honnan, egy érett, piros almát varázsol elő, amit egyetlen finom mozdulattal odadob Tonynak. A zseni megforgatja a kezében a kifogástalanul ép almát. Rögtön az emlékezetébe úszik az az bizonyos este, amikor Loki félmeztelenül felmászott a pultra, és e gyümölcs segítségével élete legizgatóbb látványában részesítette őt. 

Tony a személyzeti mosdóban engedélyez kettejüknek öt percet, ami alatt módszeresen kicsókolja Lokiból a szuszt, mindössze azért, mert muszáj, a késztetés olyan erős, mint a túlélőösztön. Elégedett mosollyal nyugtázza a fekete hajú vágyódó szuszogását és az este látott, parázsló fénnyel megvillanó szemeit.

− Azért csak tudok valamit.

− Feleslegesen tépni a szádat – súgja Loki, kezeit a férfi farzsebeibe csúsztatja. – Mesterien.

− Mondtam, hogy valamiben egyedinek kell lenni.

− Tanúsíthatom, hogy másban is jeleskedsz – búgja Loki behízelgőn. Tony elvigyorodik a pajzán bók hallatán.

− Egek, mondd, hogy ma este is nálam alszol!

− Hirtelen milyen romantikus lettél. – Kezeit Tony hátsójához szorítva közelebb vonja magához. Tony szívesen megcsókolná újból, de iszonyatos nehézségek árán ellenáll a késztetésnek.

− Te valahogy ezt hozod ki belőlem – feleli színlelt eltöprengéssel. – Bár lövésem sincs, hogy csinálod.

− Valamiben egyedinek kell lenni, nem igaz?

~~

Bruce nyolc óra negyvenkilenc perckor sétál be az étterembe. Egy kétszemélyes, félreeső asztalt választ, csak egy kávét rendel, tekintetével Tonyt keresi. Igencsak meglepődik, amikor barátját Loki oldalán pillantja meg; a különterem felől érkeznek, jóízűen nevetgélnek, de ami a legfurább: Tony keze Loki derekán pihen. Bruce már egy hete is tiszteletét tette itt, és akkor is valami hasonló izzást tapasztalt barátja és Loki közt. Nem mintha zavarná, de azért mégis csak, mégis csak….

− Bruce, cimbora! – Tony Bruce láttán leveszi Loki derekáról a kezét, és kedélyesen tapsol egyet. – Csak egy kávé? Ez rettentő kínos. Bridget, hozz neki még egy Daiquirit, és nehogy kiszámlázd! – kiált oda a nőnek.  – Mr. Banner itt nem fizet.

− Tony, zavarba hozol – mosolyodik el Bruce feszengőn, fél szemét a konyha felé suhanó Lokin tartva. – Hogy vagy?

− Csodásan. – Tony ledobja magát a szemben levő székre. Bruce még sosem látta ennyire felszabadultnak és gondtalannak. – Örülök, hogy benéztél!

− Hagynod kéne, hogy fizessek.

− Isten őrizzen.

Bruce beletörődő sóhajt hallat.

− Az itala, Mr. Banner – mosolyog rá Bridget, miközben elé teszi a koktélját.  

− Köszönöm. – Türelmesen megvárja, amíg Bridget eltipeg, csak utána hozza fel az őt aggasztó témát. – Mi van veletek Lokival?

Tony egyáltalán nem jön zavarba a kérdéstől. Lazán a hajába borzol, és látva, hogy cimborája nem vevő a Daiquirire, belekortyol az innivalóba.  

− Megtaláltuk egymást. Hű, de még mennyire. – Bruce nem tudja mire vélni a férfi arcán feltűnő ábrándos, epedező kifejezést. Tony oldalpillantást vet rá. – Csak azt ne mondd, hogy homofób vagy.

− Dehogy, hozzászoktam a különös dolgaidhoz – rázza meg a fejét jámboran. – De… vicc nélkül… szerelmes vagy?  

Tony felkapja a fejét.

− Mi? Jaj, szó sincs róla. Csak barátság, extrákkal – heherészik, de bárki számára világos lenne a válasz bizonytalansága.

Nem kétség: Bruce legnagyobb ijedelmére Tony pontosan úgy fest, mint aki megszállottan szerelmes.

~~

− Tekerd feljebb a hangerőt! – üvölti Bragi, az elmosódott fényben piszokcsíkoknak tűnnek a tetoválásai. Körülötte az összepréselődő testek ide-oda taszítják egymást, cigifüst mérgezi a levegőt, a sarokban Frey, Freyja és Iðun egy vízipipát szívnak.

A Légió mondhatni kisajátítja a szórakozóhelyet, de addig, amíg perkálnak, ez senkit sem zavar. Loki a bárpult tetején üldögél, kezében egy üveg bontatlan sör, a lábainál négy-öt nő ül, egyetlen elismerő pillantására szomjazva. Eltűnődve szemléli a duhajkodó sokaságot, mint egy vadász, aki a vadállatok tömegén végigpillantva azon gondolkozik, hogy mire lőjön legelőször.

− Szevasz, Loki! – köszön rá derűsen Bragi. Loki kivételesen nem mosolyog rá, furcsán kedvetlennek tűnik, arca kifejezéstelen. – Hogy s mint?

− Egy igen nehéz döntés határán – érkezik a titokzatos felelet.

− Siggyt nem hoztad magaddal?

− Ó, az a nő – sóhajt fel Frey. – Akkor is elkapnám, ha a rokonom lenne.

− Ahhoz csak Lokinak van joga – nevet fel Bragi. Týr, aki egész addig a pultnak támaszkodva álldogált, nagyot húz egy vodkásüvegből, és az arcán kifürkészhetetlen kifejezéssel megszólítja Lokit.

− Hogy haladsz a gazdag fószerral?

Loki lassan, kecsesen lecsúszik a pultról, hibátlan bőréről úgy csillan vissza a mesterséges, neonlila fény, mint a márványról.

− Sehogy – válaszolja egykedvűen. – Vagy nagyszerűen. Borzalmasan. Esetleg kiválóan…?

− Mi a picsáról hablatyolsz?

− Én elköszönök – mondja Loki töretlen nyugalommal, közben lecsatolja a nyakláncát, és Týr elé csúsztatja az összekaristolt műanyaglapon. – Ne várjatok vissza.

A közelben levők mind elkerekedett szemekkel bámulják, Bragi szemöldökei a homloka közepén futnak össze, Frey kezéből kiesik az italos pohár, a lent tanyázó lányok felsikkantanak, az elképedés megnémítja a szájhősöket.

− Kilépsz? – tátogja Iðun megrendülten. A feszültséget szinte harapni lehet.

− Mondjátok meg Siggynek, hogy leléptem. – Félresöpri a haját magas homlokából, és zokszó nélkül elhagyja a helyiséget.

Pár másodpercig csak a lehalkuló funky zene és a döbbent szusszanások törik meg a csendet; a Légió minden tagjának arcán hitetlenkedés és megütközés.

− A nyakláncát miért adta oda neked? – tárja szét a karját értetlenül Frey, de Týr meg sem hallja. Három lépéssel az ajtóhoz vágtat, feltépi azt, és Loki után ordít az éjszakába.

− Mi a franc jár a fejedben? Mi a szent szart képzelsz magadról?! Mit akarsz? A pénzét? Az életét? Ki vele! Vagy már teljesen elment az eszed?!

Loki fél testtel visszafordul, és ujja egy gondos mozdulatával lepöccinti a hamut frissiben meggyújtott cigarettája végéről.

− Viseld büszkén az örökségedet, Týr. – Röviden int egy utolsót, és kuncogva eltűnik az utcakanyarban, árnyéka olyan a kopott téglafalon, mint egy baljóslatú éjszakai lidérc.

Týr hullámzó mellkassal néz utána, ökölbe szorított kezében a míves aranylánccal.

~~

Tony nagyot ugrik, amikor meghallja az ajtócsengő hangját. Már jó ideje le akarja cserélni az ilyenkor felcsendülő idegtépő dallamot, de folyton kimegy a fejéből. Úgy tűnik, újabb feladatot kell Pepperre bíznia.

− Azt azért nem mondtam, hogy költözz ide – jegyzi meg, mikor leslattyogva szembetalálja magát újdonatúj szeretőjével, aki egy sötétzöld kofferral a kezében, egyszerű fekete pólóban és farmerban álldogál az ajtó előtt.

− Majdnem minden éjszakámat itt töltöm, nem lesz túl sok különbség – vonja meg a vállát Loki. A póló túl nagy rá, arca enyhén nyúzott, de a mosolya őszinte, tisztább, mint valaha, szinte üdvözült, mintha megszabadult volna egy súlyos tehertől. – Otthagytam őket – mondja. Tony ajkai elnyílnak a csodálkozástól. – Megmondtam, hogy semmi közöm többé hozzájuk.

− Ez komoly?

− Komoly.

Tony a hazugság vagy a mellébeszélés jeleit kutatja Loki arcán, de a másik tekintete igaz, arca pedig már-már szelíd és bizakodó.

− Kiléptél? – kérdez rá mégis Tony elképedve.

− Már semmi keresnivalóm köztük – válaszolja. A haját hátrasodorja a lágyan fújdogáló kora nyári szél, a virágzó magnóliafa illata megédesíti a levegőt. – De nincs hová mennem. Mondjuk úgy – kúszik a mosolya még magasabbra -, hogy lincshangulatot teremtettem. - A milliomos majdhogynem öntudatlanul áll félre az ajtóból. Loki átlépi a küszöböt, kofferének kereke beakad a szegélybe. Óvatosan kirántja, és becsukja maga mögött az ajtót, úgy, ahogy kell, jófiúsan. − Vagy itt alszom, vagy a híd alatt.

− Addig maradsz, ameddig akarsz. – Meg ameddig nem teszel tönkre valamit, teszi hozzá magában Tony rosszmájúan.

Loki felvonja a szemöldökeit.

− Bízol bennem, Anthony?

Tony rendkívül furcsán érzi magát. Addig már eljutott magában, magányos óráiban, hogy jelent neki valamit. Szereti a hangját, a modoroskodását, a megértését, szereti nézni, ahogy alszik, és a hancúr sem épp utolsó vele, ez lényeges.

− Biztos nem csak linkelsz, mint legutóbb? – Loki némasága elegendő megerősítés. – Akkor megpróbálkozom megbízni benned. Elvégre te eléggé sokra becsülheted a kettőnk dolgát, ha ilyen szimplán otthagytad őket, és biztosan tudtad, hogy nem sok helyre mehetsz. – Érdekes érzés annak tudatában lenni, hogy Loki sorsa tulajdonképp tőle függ.

− Csak ide jöhettem. – Villanásnyi grimasz ül az arcára. – Inkább kötözzenek egy sziklához és csöpögtessenek kígyómérget a képembe, minthogy Thor újra megpróbáljon a babusgatnivaló kisöccsévé maszkírozni.

Tony felvihog a szemei elé vetülő képtől; elképzelésében Thor szikszalaggal erősíti Loki lábait egy gördeszkához, hogy utána a sajátjára felpattanva elguruljon vele a naplementébe. Loki láthatóan nem tudja értékelni Tony vidulását, de azért az arcára erőltet egy mosolyt. Ez a mosoly már közel sem olyan elragadó, mint a megszokott, csak annak fakó, szerencsétlen utánzata, így Tony inkább letesz arról, hogy a Thor-témán derülve eddze a rekeszizmát, helyette invitáló mozdulatot tesz a lift felé, és önmagát is meglepő udvariassággal kiveszi Loki kezéből a koffer fogantyúját.

− Oké, leszálltam a témáról, csak takarítsd le a képedről ezt a kínvigyort – mondja nagyvonalúan. Loki minden további nélkül eleget tesz a kérésnek.

Tony az első napokban igencsak idegesen viselkedik. Nincs hozzászokva, hogy valaki hosszú távon a lakásában vendégeskedik. Ámbátor azt beszélték meg Lokival, hogy addig fog nála csövezni, amíg megfelelő albérletet nem talál, a fekete hajú kétségkívül nem keres semmiféle albérletet, jobban mondva ottfelejtette nála magát, ez pedig nem tudja zavarni Tonyt. De kezdetben nem könnyű megszokni. És persze lakótársának kiléte sem egy elhanyagolható kérdés, noha Tony biztos abban, hogy akkor is furán érezné magát, ha egy korabeli nővel osztaná meg a lakását. Pepperrel is így volt ez egy darabig.

Hihetetlenül hülye érzést okoz neki Peppert egy mondatban és egy téma alatt emlegetni Lokival.

De a kezdeti feszültség pár napon belől tovatűnik a szenvedély és a döbbenetes összhang forgatagában. Loki Tony minden várakozását felülmúlja, miközben egy pillanatra sem veszíti el azon csipkelődő, kissé csintalan modorát, ami rabul ejtette a másikat. Tony éjszakánként gyakran ébred arra, hogy Loki a testét cirógatja, szemeiben éber, lángszerű fénnyel, és ilyenkor sosem jut a milliomos eszébe, hogy a kései időpont miatt dohogjon. Imádja Loki gördülékeny lendületét a munkában, hogy a viszonyuk létezése a legkisebb mértékig sem zökkenti ki a vendégek elkápráztatásából, és közben mégis eléri, hogy Tony szeme ne tévedjen másfelé. Ez eddig egyetlen szeretőjének sem sikerült. Tony egy idő után már más egyének előnyös tulajdonságait is feltérképezte, Pepperrel is ez okozta a vesztüket, ámde Lokival az oldalán ez irreális, elképzelhetetlen dolognak tetszik. Mintha pontosan az ő igényeire szabták volna, és ez azért ijesztő. Nem csodálkozik azon, hogy Loki miért nem féltékenykedik soha; mert egyértelmű, hogy őt megcsalni képtelenség.  

Természetesen a zseni felkészült arra az értetlenkedésre, ami Steve-ből, Clintből és Bruce-ból tör ki, mikor felvázolja nekik a szituációt. Az nem titok előttük, hogy kivel mulatja az időt mostanság, de az egy fedél alatt élés alapjaikban rázza meg a cimboráit. Clintnek már korábban is voltak fenntartásai a homoszexuális kapcsolatot illetően, az új információ pedig pláne megüli a gyomrát, még az a három pohár Metaxa sem enyhíti meg, amit legurít a beszélgetés során. Steve újabb szentbeszédet tart a felelősségről (ezt már a dolog legelején is végig kellett hallgatnia egyszer, jóllehet Steve-nek nem muszáj tudnia azt, hogy a kioktatás nyolcvan százalékában szinte nem is hallotta, mit magyaráz, ugyanis közben végig arra az olajos masszásra gondolt, amiben Loki valamelyik este részesítette). Bruce, megszokott módon nem kommentálja az eseményeket, helyette annak szenteli figyelmét, hogy összeszámolja az asztalterítő molekuláit, legalábbis Tony szerint.

Barátai nem bíznak Lokiban, ami érthető, elvégre egyszer már majdnem elütötte egy kisbusszal. De ők nem tudják, amit ő, nem tudják, hogy feladta az egész eddigi életét miatta, s otthagyta a bandáját, nem tudják, mennyire gyűlöl beszélni a Légióról. Tony nem is erőlteti a témát soha, mert akárhányszor csak felhozza, Loki úgy viselkedik, mintha valami lidérces álmot kellene felidéznie.

~~

Tony végigcsókolja Loki meztelen hasát, ajkai alatt kívánkozón feszülnek az izmok. A nyitott ablakon át forró levegő tolul be, a tiszta égen a ragyogó csillagok milliónyi fénylő szempárként kukkolják őket.

− Úgy bírom, amikor ilyen lármás vagy – vigyorodik el Tony, mikor Loki hangosan felnyög a gyönyörtől, ahogy nyelvével körbeírja a köldökét.

− Dugulj el és folytasd – zihál, ujjai Tony sötétbarna hajába markolnak.

− Csak ha válaszolsz egy-két kérdésre. – Hogy még kecsegtetőbbé tegye az ajánlatot, kigombolja Loki nadrágját. A másik lehunyt szemmel felmordul.

− Halljam!

− Nem is teszel megjegyzést arra, hogy milyen tisztességtelen ez az ajánlat?

− Olyan vagy, mint Thor, az se tud mást, csak feleslegesen szövegelni.

− Vigyázz, még a végén kedvemet szeged – fintorodik el Tony. Az sose túl jó jel, ha az ember szexpartnerének akció közben a mélyen megvetett nagytestvére jut eszébe. – Miért a Loki nevet választottad?

− Nem választottam – súgja Loki igézőn. – Kaptam.

Tony előrehajol a másik fölött térdelve, hogy a szemébe nézhessen.

− És miért pont ezt? – kérdi.

Loki kissé oldalra fordítja a fejét, ajkára ravasz mosoly kúszik fel.

− Mit gondolsz?

− Fingom sincs – ismeri be Tony lazán. – Úgy nézek ki, mint aki bebiflázta a skandináv mondakört?

− Nem telne túl sok időbe – feleli Loki, ujjait könnyedén végigfuttatja Tony arcán.

− Várom a választ, gyönyörűségem – vágja rá a milliomos olyan hangsúllyal, mint akinek nincs mit vesztenie. Loki összeszűkíti a szemeit.

− Mert ez a név tökéletesen leír engem. Loki, az agyafúrt.

− Na ne etess.

− Nem veszel komolyan.

− Nyilván nem.

− Értem. – Mint kiderül, Lokinak sincs mit vesztenie. Pillanatok alatt kiszabadul Tony alól, és felpattan az ágyról. A másik férfi homlokráncolva bámul utána, könyökével megtámaszkodva a süppedős franciaágyon. Loki a kigombolt nadrágban végiglejt a szobán, egészen a ruhásszekrényéig, amit egy könnyed mozdulattal kinyit, és precíz körültekintéssel kihúzza belőle Tony kedvenc nyakkendőjét. Szürke alapon apró, fekete csillagok díszítik, ízlésesen röhejes.

− Van még valami, amit tudni akarsz? – tudakolja érdektelenül, miközben átveti a nyakkendőt a nyakán, és néhány gyors mozdulattal megköti, ezzel egy vékony sávban elfedve a mellkasát. Egyszerre mulatságos és izgalmas látvány.

Tony feltápászkodik az ágyról és elé lép, kis híján elbotlik a gatyájában, ami a bokája köré csavarodott, Loki szemeinek heve pedig alaposan megizzasztja. Volna még egy kérdése, de azt valószínűleg soha nem tenné fel neki. Tony minden vágya, hogy tudja, hogy a másik pontosan mit érez iránta, mert tudnia kell, és mert úgy talán meg tudná nevezni, hogy miféle hihetetlen érzelmi örvénybe keveredett ez által a tovaillanó kalandnak hitt férfi által, de végül nem kérdez semmit.

− Maximum annyi, hogy mi a bánatot művelsz? – nyögi ki pár perc csönd után.

Loki nagyon jól tudja, hogy eredetileg mást akart mondani, de nem firtatja, csak hányaveti vigyorából jön le ez nyilvánvalóan. Nem válaszol azonnal, helyette a falba süllyesztett pult felé nyúl, ahol Tony biztonsági tartalékai sorakoznak. A milliomos kíváncsi tekintetével kísérve lecsavarja Tony kedvenc whiskyjének kupakját, a szesz illata azonnal a levegőbe vegyül.

− Elkápráztatlak – suttogja magabiztosan, majd következő pillanatban a mellkasára folyat pár kortynyit az értékes nedűből. Tony, mintha fejbe vágták volna, azonnal előrehajol és felissza a lecsorduló, karamellarany cseppeket Loki mellkasáról, miközben fél karral a vállába kapaszkodik, és magán érzi a fekete hajú királyi, fennkölt pillantását, ahogy az ő mohó kortyolását nézi, a saját hatalmának százszázalékos tudatában. Tony térdre esik előtte, újfent neki ajánlja magát, és ezzel megpecsételi a sorsát.

~~

A napfényes idő megtört, mintha egy hatalmas ököl kettészakította volna a kristálytiszta égboltot. Viharfelhők fedik be az eget, az eső folyamatosan csepereg, de nem szakad, mintha csak Tonyt akarná mérgelni. Ki nem állhatja az ilyen időt, olyan, mintha a Jóisten döntésképtelen lenne az időjárással kapcsolatban. Most vagy jöjjön a zuhé, vagy süssön ki a nap.

Az még inkább nincs ínyére, hogy neki magának kellett elmenni bevásárolni, mivel vasárnap reggel háromnegyed hétkor nem talált senkit, aki megcsinálta volna helyette, Lokinál pedig be sem próbálkozott, puszta figyelmességből, mivel azelőtt éjjel alaposan kimerítette. Így hát Tonynak muszáj volt kocsiba ülnie és elhajtani a kedvenc szupermarketjébe, mivel a reggeli omlettről és kávéról nem tud lemondani, márpedig se kávé se tojás nincs otthon.

Elindítja az ablaktörlőt, hangosabbra veszi a Iron Maident, ujjai fesztelenül fonódnak a kormánykerék köré, a háta mintaszerű kényelemben simul a megfizethetetlen bőrülésbe. Akár még kellemesnek is titulálná a boltba menetelt, ha nem csapódna egy test a motorháztetőnek, mikor egy piros lámpához érve lelassít. Rémületében óriásit fékez, a biztonsági öv kis híján kettészeli, a levegő kifeszül a tüdejéből, de aztán vissza is zúdul belé, mikor az ajtót feltépve felordít.

− Mégis mi a francot csinál, jóember?!

Az első bosszúságot azon nyomban aggály váltja fel benne, amikor rájön, hogy ki ugrott neki a kocsijának. A férfi hosszú, világosbarna haja kiengedve, csapzottan omlik a vállára, a lapockáján ott virít az árulkodó tetoválás, a hideg idő ellenére félmeztelen, jobb kezén sebhelyek tömkelege.

− Mi a szar… - Eddigi információt összegezve megállapítja, hogy Týr, a Légió egyik főkolomposa áll vele szemben. Ez eddig világos, de az, hogy miért, már egyáltalán nem. – Mit az úristen ütött beléd?!

− Ezt a kérdést inkább magának kéne feltennie! – válaszolja Týr, nem törődve a Tony autóját kerülgető kocsisok tülkölésével. Tony felhúzott szemöldökkel, a flepniseknek kijáró lesajnáló arckifejezéssel néz rá. Týr pontosan úgy fest, mint aki megveszett, a nadrágja csupa víz, a tekintete egyszerre zaklatott és dühös. A jobb kezében keményen szorongat valamit, de Tony nem tudja kivenni, mi az. – Hatalmas szarban van!

− Most fenyegetsz?

− Ne legyen már húgyagyú! – ordítja Týr egy lépéssel közelebb lépve. Tony azonnal hátralép. Nem kerüli el a figyelmét a másik férfi oldalán díszelgő vadászkés, ami cseppet sem bizalomgerjesztő látvány, tekintve Týr indulatosságát. – Lokiról beszélek!

Tony egy szót sem akar hallani Lokiról ennek az embernek a szájából. Tudja, hogy gyűlölik, és várta is már, hogy mikor fognak odaállítani az étterem elé Lokit átkozni és feszítővasakkal csapdosni a falat, de ezt az akciót még az előbbinél is szánalmasabbnak ítéli.

− Szállj le Lokiról, mert nem lesz jó vége – közli higgadtan, megőrizve a méltóságát. Týr ezzel szemben fuldoklóként kapkodja a levegőt idegességében. – Már nem tartozik közétek.

− Persze, mivel soha nem is tartozott!

Tony felsóhajt. Hogy lehet ez a féleszű ennyire kicsinyes?

− Hagyjál békén, Týr, vagy hívjanak akárhogy, dolgom van. – Ezzel visszafordul az autója felé, de Týr elkapja a vállát, mire Tony felháborodottan felhorkan. – Mit képzelsz? Drága ez a dzseki!

Týr összeszorítja a fogait, hogy ne keverjen le a milliomosnak egyet, de nem megy neki könnyen. Tony a sötét szemekbe nézve egy pillanatig mintha kétségbeesést látna, de nem érti az okát.

− Készül valamire. Valami kurvára nem oké vele! Azt hiszi, egyik percről a másikra magába habarodott?

− És ha igen? – Tony személyes sértésnek veszi, hogy Týr kizártnak tartja az opciót, főként, hogy ő maga is néha bizonytalannak érzi magát. Nem esik jól neki a sugallat.

− Na és maga? – kontráz Týr megrögzötten. – Nem tartja furcsának, hogy ennyire vakon belészerelmesedett, miközben korábban hetente zengtek a nőügyeitől a szennylapok?

− Mire akarsz kilyukadni?

− Nem az, akinek állítja magát. Nekünk is hazudott. − Týr nem mondja ki egyértelműen, ami a szívét nyomja, mert még neki is elrugaszkodottnak tűnik a végkövetkeztetése.

− Akkor ki? Sophia Loren álruhában?

Týr elereszti a füle mellett az élcet.

− Tudja, mi ez? – kérdezi feszülten, miközben szétnyitja a markát, és Tony szeme elé tárja az ott nyomorgatott aranyláncot, amit Loki adott át neki a távozása estéjén. Tony értetlenül bólint, mialatt megfordul a fejében, hogy villámgyorsan a telefonjáért nyúl, arrébb sprintel pár lépésnyit, hogy a másik ne tudja agyonszúrni, és ideriadóztatja az elmeklinika összes dolgozóját. – Megnézettem. Ez a szar minimum ezer éves!

Tonynál itt telik be a pohár. Szó nélkül hátat fordít Týrnek, és visszapenderül a kocsijába, a férfi arcára vágva az ajtót.

− Majd szólj, ha látod magát Poszeidónt is lepottyanni az égből – veti oda neki a lehúzott ablakon át, majd kövér gázt adva elhajt. – Zakkant… - mormogja maga elé, és még csak el sem gondolkozik Týr szavain, aki az egyre erőteljesebbé váló esőben állva hatalmasat rúg egy, az út szélén parkoló autó oldalába.

Tony úgy véli, jobb nem felzaklatni Lokit az úton történtekkel, de a másik persze magától rájön, hogy valami nem ment simán. Mikor belép az ajtón, a fekete hajú légiesen felpattan a nagyszobai kanapéról, és követi a konyhába.

− Mi volt a gond? – kérdezi rögtön, látszólag idegességtől mentesen.

Tony a pultra csapja a két, teli zacskót.

− Honnan veszed, hogy volt gond? – érdeklődik, bár számíthatott volna rá, hogy Loki előtt semmi sem marad titokban.

− Indokolatlanul el vagy ázva, tehát nyilván valami vagy valaki megakadályozta, hogy gyorsan visszaülj az autóba – feleli Loki, csípőjével a konyhapultnak támaszkodva.

Tony pár mondatban elmeséli a Týrrel történt incidenst. Loki egész végig kifejezéstelen arccal hallgatja, végül mosolyogva vállat von.

− Értékelem a bizalmadat, Anthony.

− Később be is bizonyíthatod, mellesleg hidegrázást kapok a volt pajtásaidtól. Hogy tudtál együtt lógni ilyen alakokkal évekig?

− Öt évig – pontosít Loki tűnődő arccal. – De eszem ágában sincs visszamenni.

− És albérletet keresni sem – tódítja Tony széles vigyorral, mire Loki hozzávágja a bevásárlószatyorból frissen előhalászott margarinkockát.

A fenyegetést azonban nem veszik félvállról. Tony a legkevésbé sem biztos abban, hogy a forrófejű Týr és agylövött haverjai nem próbálkoznak meg valamivel, így Loki lelkére köti, hogy mindig bekapcsolja a riasztókat, mind a nyolcat, és mindegyik működését le is ellenőrzi.

Azonban arra, ami aznap éjjel történik, senki sem készülhet fel.

Loki csak tetteti az alvást, mikor ágyba kerülnek. Tony hamar elszenderül, de Loki végig éberen fülel. Az reluxák redőin át beáramló ezüstös fény csíkokban vetül a bőrére, ahogy az első neszeket meghallva kilendül az ágyból, és néhány gyors mozdulattal magára kapja fekete bőrnadrágját. Nesztelen léptekkel elhagyja a hálószobát, végigsétál a nappalin, végül az ajtóhoz érve fürge ujjakkal semlegesíti az összes riasztóberendezést. Az utolsó gomb lenyomásakor halvány, de annál fenyegetőbb mosoly villan az ajkán, ami perceken belül letűnik az arcáról, mikor meghallja a felfeszített zár nyekkenését, és a lépcsőkön felfelé trappoló társaság sutyorgását.

− Ugye nem hittétek, hogy meg tudtok lepni? – kérdezi gunyorosan. A legelöl haladó Týr megtoppan, így a mögötte siető Skaði, Frey és Bragi nekiütköznek. Skaðiba belereked a szó; eddig azon rágódott, miért nem jelzett a riasztó. A vakon pislogó kijelzők megadják a választ.

− Maradj, ahol vagy! – sziszegi Týr a félhomálytól kicsit bizonytalanul. A bőre nyirkos a verejtéktől, de egy pillanatra sem veszi le a szemét Lokiról. A megszólított a kérésnek eleget téve nem mozdul, nyugodtan megvárja, amíg azok négyen odamennek hozzá, és belökik Tony lakásának ajtaján.

− Honnan tudtad, hogy jönni fogunk? – kérdezi Skaði, a tekintete megakad a helyiség lélegzetelállító berendezésén. Soha életében nem járt még ilyen szép lakásban. Mint a legtöbb légiós, panelban nőtt fel, valakinek még az sem jutott közülük.

− Ismerlek titeket. – Loki pontosan ugyanúgy dől a konyhapultnak, mint délelőtt. A hangsúlya nyugodt, bár mindannyian suttognak, és mégis úgy tűnik, mintha nem őt szorítaná sarokba a négyes, hanem ő őket. – Mindig is kétségbeejtően kiszámíthatóak voltatok.

− Bármit is tervezel, fel kell hagynod vele – jelenti ki Bragi, arckifejezése nem bősz, sokkal inkább csalódott és aggodalmas. – Te nem ilyen voltál…

− Csend, Bragi! Ne ragadjon el a szentimentalizmusod – teszi fel a kezét a közepén álló Týr. – Tudod, ő kedvel téged. Mindnyájan tudtuk, hogy egy igazi seggfej vagy, de az egyikünknek sem jutott eszébe, hogy egy ilyen mocsokláda is.

Loki kitörni akaró nevetését visszafojtva, gúnyosan fixírozza, a szemei csaknem világítanak a sötétben. Tekintete találkozik Freyével, aki láthatóan még mindig nem akarja elhinni azt, amit már tud.

− Mit szeretnétek?

− Velünk kell jönnöd. – Frey enyhe erővel Loki felkarjára markol, de az kirántja a karját a szorításából. – Békén kell hagynod ezt a szerencsétlent. Totál hülyét csináltál belőle.

− Ez mióta érdekel benneteket? – tudakolja a fejét oldalra billentve. – Anthony Stark ugyanolyan pénzeszsák, mint amilyeneknek az autóit rongáltuk.

Týr megrázza a fejét. Rajta kívül mindhárom társának szemében hitetlenkedés ül, egyik sem tudja elhinni, hogy az, akivel barátkoztak, valójában valaki egészen más.

− Az csak tárgy – mondja Týr, a szavakat a fogai közt átszűrve. – Materiális. Pótolható. Ne akard nekem bemesélni, hogy nem érzed a különbséget.

− Amit te tenni készülsz, bármi is legyen az, nem visszafordítható – veti közbe Skaði, fénytelen, száraz hajának pár tincse a szemébe lóg. – És tudjuk, hogy nem a pénzére pályázol, az nem vallana rád.

− És mit terveztek tenni, ha tudjátok, ki vagyok? – kérdi Loki nyájasan. Bragi nyel egyet, míg Skaði a háta mögé pillantva ellenőrzi, hogy nem-e leselkedik rájuk valami veszély.

Loki kérdése megdermeszti a levegőt.

− Tudjuk, ki vagy – válaszolja Týr rezzenéstelen arccal. – Azt akartad, hogy rájöjjek. Mindig is átláttam rajtad, tudtam, hogy valami nem stimmel veled, de azt hittem, csak színház, része az elcseszett drámaelőadásaidnak. A bűvésztrükkjeid, az átkozott kutyád, az, hogy minden nő utánad áhítozott…

− És nem félsz?

− Nem. – Týr kihúzza magát, így a szeme egy magasságba kerül Lokiéval. – Nincs hatalmad. Másképpen nem csatlakoztál volna ehhez a bandához.

− Nem csatlakoztam, Týr, én alapítottam, csak éppen csendben tettem – kuncog Loki.

− Az mindegy. Gyengébb vagy, mint mi négyen. Fel fogunk adni a rendőröknek Baldur miatt. Ha mindnyájan vallunk, rohadtul elítélnek, barátocskám. Láttuk, amit láttunk.

− És mindezt Starkért? – mosolyog Loki.

− Igen – bólint Týr. – Mert ő ember. Te pedig nem vagy az – veti Loki mosolygó arcába undorodva.

A fekete hajú olyan közel hajol hozzá, mintha meg akarná csókolni, de Týr nem húzódik hátra. Frey tanácstalanul forgatja a fejét, míg Bragi és Skaði összefont karokkal, feszengve várakoznak.  

− Hát akkor mi vagyok?

− Szörnyeteg – adja meg a választ habozás nélkül.

− Ó. – Loki színlelt csalódottsággal megcsóválja a fejét. – A szörnyeteg nem én vagyok.

Týrnek egy pillanata sincs felfogni a helyzetet: Loki váratlanul az oldalához kap és kihúzza vadászkését a derekára erősített tokból. Frey odaugrik, hogy kicsavarja a kezéből, de mindnyájuk legnagyobb elképedésére Loki a kést egy hangos kiáltás kíséretében a saját oldalába döfi.

Tony, aki mindaddig az ágy szélén üldögélve, félálomban próbált rájönni, hogy vajon most hallucinál vagy tényleg susmorgást hall a konyha felől, azonnal felpattan. Loki kiáltásából és a felhangzó szentségelésből rögvest kikövetkezteti, mi a helyzet, a szívverése felgyorsul, a látása kiélesedik, elméjében pedig olyan iszonyatos és kontrollálhatatlan indulat lobban, amit eddig még sosem ismert. Az ágy alól kirántja az oda elővigyázatosságból berakott baseballütőt, trikóban és alsónadrágban ront ki a nagyszobába, miközben szabad kezével benyomja a pánikgombot. A szeme elé táruló látvány olaj a tűzre: Lokit látja, ahogy összegörnyedve nyöszörög, a földön Týr vadászkése véresen, miközben azok négyen Loki fölé hajolnak.

Tonyn megszállott harag lesz úrrá, egy másodpercig sem gondolkozik, csak az ösztön marad számára, szerette kínzóinak elpusztítása. Elege az erőszakból. Elege a jó emberek gyötréséből. Meg kell mentenie Lokit, bármi áron.

Meglepetésszerűen támad. A neki háttal állók nem figyelnek fel az érkezésére, így a lesújtó ütő teljesen felkészületlenül éri Bragit. A fiú a hatalmas ütéstől elveszti az egyensúlyát, döbbent nyögés szakad ki belőle, mikor fejjel előre a gránitpultnak esik. Valami hatalmasat roppan, és Bragi arccal a padlóra zuhan.

Tonynak nincs ideje gondolkodni, úgy érzi, képtelen rá, mintha delej alá vonták volna az elméjét; csak azt érzékeli, hogy Skaði megpróbálja lefegyverezni, és habozás nélkül reagál. A fa egy időben reccsen a koponyacsonttal, ahogy bezúzza a nő fejét. Skaði átbucskázik a bárpulton, és a konyha kövére puffan, de addigra már halott.

Tony megperdülve szembetalálja magát a kitágult szemű, harcra kész Týrrel, akinek lábainál Loki kuporog véresen, sápadtan.

− Skaði! Skaði! – kiáltozik Frey halálra rémülten, elkeseredetten rázza a nő vállait, kezei csuklóig vérben úsznak.

Týr előrelendül, megragadja Tony jobb csuklóját. A két férfi dulakodni kezd, nekiütköznek a nappaliban álló asztalnak, leborítják a könyvesszekrényről a műszaki ábrákat. Týr vicsorogva próbálja kicsavarni Tony kezéből az ütőt, de a milliomos hirtelen ötlettől vezérelve a sebeibe mélyeszti a körmét, mire Týr feljajdul, és ez a pillanatnyi figyelmetlenség okozza a vesztét. Tony nagyot taszít rajta, minek hatására Týr háttal a díszkandallónak zuhan. A kandalló párkányán sorakozó dekorszegek egyike nedves szőrcsenés kíséretében átfúrja a hátát, és ezzel együtt a tüdejét. Týr egész teste megrándul a fájdalomtól, hátborzongató hörgést hallat, ahogy levegőt próbál venni, felöklendezett vére összemocskolja az arcát. Tony kezéből kihullik az ütő, a haldokló látványa mintha jeges borogatásként hűtené le forrongó elméjét, ami néhány könyörtelen, gyilkos percre lázra gyulladt. Felegyenesedik, hátratántorodik pár lépést, a szemei kikerekednek a saját tette fölötti elképedésben. Tőle alig pár lépésnyire Bragi hever élettelenül, csak most látja, milyen fiatal volt, alig húsz éves, a hátára tetoválva idézet.

„Az élet néha túl nehéz, hogy egyedül legyünk, és néha túl jó, hogy egyedül éljük át.”

Nincs ideje még arra sem, hogy úrrá legyen rajta az elszörnyedés, mert a rákövetkező percben a térdei felmondják a szolgálatot, minden tagja elnehezül, mintha mérget fecskendeznek volna belé. Hasra zuhan a szőnyegen, csak centikre Týrtől. Képtelen rendesen venni a levegőt, a belső szervei kővé válnak, a feje ólomnehéz.

− Mi… történik… - Nem hiszi el, hogy nem képzelődik, mikor azt látja, hogy Loki, sebéről megfeledkezve feláll, kezében Týr késével. Az eddig elhűlten pislogó, jajveszékelő Frey pánikolva hátrál az ajtó felé, de a sorsát ő sem kerülheti el; penge villan, Loki csuklója szélsebesen mozdul, és Frey az ajtófélfa mentén a földre bukik, hátában barátja késével. De még ezen is túltesz annak látványa, hogy a Loki oldalán húzódó sérülés halvány, zöldes fénycsíkot vonva maga után egyszerűen köddé válik.

− Hogy mi történik? – ismétli el a kérdést joviális nyugalommal Loki, közben megkerüli a bárpultot, és átlépi a halott Bragit. – Nos, önbeteljesítés. Ha arra célzol, hogy veled mi történik… - Hümmög egyet. – Nincs ok aggodalomra. Bénító varázs, csak pár órán át tart a hatása. Mindenre emlékezni fogsz. És nem kell félned, Anthony, téged nem foglak felnyársalni.

Ez csak valami rémálom lehet, gondolja Tony nehezen működő aggyal, gyötrődve próbálja használatba venni megbénult végtagjait, de csak valami görcsös vonaglásra telik tőle. Loki a szeme láttára alakul át istenített szeretőjéből valami képtelenné. A testére a semmiből olyan ruhadarabok simulnak, amik biztosan nem a földi divat részét képezik; fekete-arany-zöld bőr, ami olyan, mintha ráöntötték volna. Tony kínnal teli pillantást vet Týrre, aki immáron mozdulatlanul, a szemeiben lassacskán kihunyó fénnyel néz le rá, a tekintetében a megdöbbenés egy utolsó szikrájával.

− Mi…

− Mi vagyok? Az nem olyan bonyolult. – Loki megnézi magát a nagyszobában levő tükörben, pont úgy, mint amikor először látogatott fel Tonyhoz. Fél testtel a férfi felé fordul, eközben két ujjával csettint egyet, mire ujjainak végén láng lobban. – Loki vagyok. Ez a nevem, Anthony. Nem felvettem, kaptam. Az igazi Loki. Nem olyan ostoba imposztor, mint ezek – bök az állával Týr felé. – De ez egy nagyon hosszú történet.

Tony csúszva-mászva próbál előrejutni, de fogalma sincs, hová. Ez a pszichopata azt tehet vele, amit akar, ráadásul képtelen hinni a szemének. Arca fintorba torzul, minden izmát megfeszítve küzd a bénulás ellen, eredménytelenül.

− Nyilván tudni akarod, mit keresek itt. – Kezét végighúzza a könyvesszekrényen, ujjai nyomán lángra kapnak a könyvek és a kemény fa. – Szükségem volt rád, Anthony. – Néhány további kecses kézmozdulattal felgyújtja a fiókos szekrényt, Tony tervrajzait, a díjakat tartó polcot. – Megmondtam: vagy felveszel, vagy az Yggdrasilról fogok lelógni. Persze a halandó fejeddel nem dekódolhattad ezt, nem is az volt a cél. – Végre valahára a földön fekvő felé fordul, és a szemébe néz. Smaragdtekintete izzik a lángok fényében. – Én nem vagyok idevalósi. Nem a koszos, aprócska Midgard az otthonom, hanem Asgard. Mindnyájan léteztünk, Bragi, Týr, Freyja, a bátyja, Skaði… De aztán eljött a Hármastél. Nem tudsz sokat erről, így elég annyi, hogy ránk köszöntött a hanyatlás. Elenyészett a világunk. – Finom érintésével lángba borítja a hálószoba ajtaját, a lángok végigfutnak a szőnyegen, és bekebelezik az ágyat. – A jóslat értelmében szörnyű háborút vártunk, erre hirtelen arra eszméltünk, hogy Midgardon vagyunk, nincs erőnk, oda a lényegünk, elvesztettük az identitásunkat. Az istenek csillaga leáldozott, Anthony. Az isteneké, de én nem áz vagyok. – Büszke mosolya tovább terebélyesedik. – Sosem leszek a régi, de varázslómesternek születtem. Az nem áz ajándék. A mágiám tovább él, ha cserébe juttatok valamit. Pontosabban szólva, valaki más, értem, mindegy, hogy mennyire tudatosan. Véráldozat.

Tony alig kap levegőt, a füst marja a légutait, ég a szeme, minden porcikája gyenge és erőtlen.

− Erre kellettél te. Olyasvalaki kellett, aki magányos, megkeseredett. Aki izgalmat keres a sivár kis világában. Tudtam, hogy a te társadalmi rétegedben kell majd keresgélnem, mert a vagyonosok a leginkább kiüresedettek. A mértéktelenségük miatt nincs érkezésük magukat szeretetreméltó emberekkel körülvenni, de igényük lenne rá. – Kézfején kihuny a láng, ő maga pedig békésen leteszi magát Tony irodaszékébe, ami a már üszkösödő íróasztal mellett áll, érintetlenül. A tűz minden helyiségre átterjed, irreális sebességgel, a lángok már a plafont nyaldossák Tony feje fölött. – Te voltál a tökéletes alany. El kellett érnem, hogy a megszállottam légy, és megtörtént. Persze némi varázs is volt a dologban… - Elgondolkozva néz összekulcsolt kezeire, mintha a mágiája nyilvánvaló dolog lenne. – Sosem vész el nyomtalanul, csak éppen én nem érem be bugyuta trükkökkel, a semmiből előhúzott késekkel, a gravitáció meghazudtolásával ételcipelés közben, meg néhány kacér női mosollyal. Nem várom el, hogy megértsd, milyen fontos ez nekem. – Hátradől, a lábait keresztbe veti. Tony magzatpózba gömbölyödve, ajkait gyűlölettel összeszorítva mered rá. – A varázserőhöz véráldozat kell. Az nem jó, ha én áldozok magamnak, az áldozásnak értem kell történnie. Thorral nem próbálkozhattam, hiszen… ó, igen, persze, ő sem az, akinek gondolod. Ő Thor. Rajtam kívül az egyetlen, aki életben maradt. A többiek nem bírták elviselni a midgardi létet, belepusztultak a megalázottságba és az erőtlenségbe. Mennyi kárba veszett élet… na nem mintha nem lettek volna förtelmesen élhetetlenek. – A mosolya kissé elerőtlenedik. – Én és Thor más módon éltük túl a Ragnarököt: ő a szitaszerű memóriájával és a remek lemondó-készségével beilleszkedett, kerített magának valami nőt, és folytatta az életét. Én pedig megőriztem a jellegemet. Loki maradtam.

− Tehát ami Thort illeti, ő azonnal tudta volna, mire megy ki a játék, még ha képes is lett volna gyilkolni értem. Te beleillettél a képbe, Anthony. Két lehetőségem volt: vagy te, vagy atyám módszere, ami mindössze egyszer működött, másodjára belehalt. Ő feláldozta magát saját magának, egy kőrisfára kötözte magát és átszúrta a testét. Képes lettem volna megtenni a siker reményében, de valószínűbb volt, hogy elpatkolok, semhogy sikerrel járok. Nem szeretem a hazárdjátékokat, én mindig tervezek. Te voltál a tervem. – Loki szemei furcsán megvillannak, mikor észreveszi, hogy Tony arcán végiggördül egy könnycsepp. – Ne légy érzelgős. Három semmirekellőt fosztottál meg az életétől, egy sokkal nemesebb cél érdekében. Persze a kilenc lett volna a legideálisabb szám, de az már kivitelezhetetlen lett volna. – Elégedett mosollyal végignéz az egyre magasabbra csapó lángoszlopokon. – Tudod, Anthony, az áldozat akkor az igazi, ha elég.

Tonyt kirázza a hideg, még ha a helyiségben negyvenhárom fokos forróság is honol. Lábfeje a halott Týr térdének ütközik, amitől elemi erővel tör rá az iszonyat, ujjai a szőnyeg anyagába fúródnak.

− Ez volt a sorsuk – folytatja Loki. Felemelkedik az ülőhelyéről, ezt követően azt is tépni kezdik a lángagyarak. – Magukra vállalták a halált azzal, hogy felvették a halott istenek nevét. Szentségtörés ilyesmit tenni, de ők nem tudtak erről. És mivel én voltam az ötletgazda, nem szóltam nekik. – Tony iszonyodó nyögésére is csak mosolyogni tud. – A többieket is majd utoléri a végzet, valószínűleg rajtuk üt a rendőrség, többrendbeli garázdaság, drogterítés és birtoklás, gyújtogatás miatt… az egyedüli, akinek van esélye, az Siggy. Okos leányzó, ugye felhívta a figyelmed arra, hogy ne nevezd Sigynnek? Ő mindig is sejtette. Okos. Nagyon okos. Már akkor gyanakodott, amikor a Baldur-alteregó meghalt miattam. Sorsszerű volt... Tudod, a név átkot hordoz. Örökséget.

Ez az utolsó szó, amit Tony Loki szájából hall, mielőtt elveszti az eszméletét.

~~

Az étteremből és Tony lakásából nem maradt több egy halom törmeléknél és üszkös cölöpnél. A magnóliafa virágai elsorvadtak a hőtől, elvesztették a színüket, a szirmok fonnyadtan csüngnek alá a virágszárról. Tony a tér túlsó végében álló padon ülve kínozza magát azzal, hogy művének maradványait szemléli, miközben Thor, sötétkék kezeslábasban és bakancsban üldögél mellette, arcán gyászos kifejezéssel.

Tony kérte a találkozót, Thor pedig kérdés nélkül belement, miután értesült a történtekről. Csak ők ketten tudják, mi az igazság. Érthető módon Tony nem kezdte el azt mondogatni a mentősöknek és a tűzoltóknak (akik elmondásuk szerint eszméletlenül találtak rá a magnólia alatt) hogy egy viking isten okozta a tüzet, és a bent porrá égő négy ember halálát. A hivatalos verzió szerint négy Légió-tag rituális célzatból betört a házába, őt leütötték és kirakták, majd valami bizarr szertartás keretében, akaratukon kívül felgyújtották a házat, de nem tudtak kimenekülni, mert nem voltak maguknál a hallucinogén drogoktól.

− Megöltem őket – préseli ki magából jó tíz perc után, az állkapcsa remeg, egyszerre dolgozik benne iszonyatos bűntudat, keserűség, fájdalom, a lelkében betölthetetlen űr. Csak félig-meddig képes felfogni, hogy az, akiről azt hitte, hogy fontos neki, gátlástalanul átverte, hogy a jónak hitt Loki valójában egy öncélú, manipulatív rohadék, aki a halálba terelte az ő furulyaszavát követő nyájat.

− Nem te ölted meg őket, hanem Loki – tiltakozik Thor csendesen.

− Te tudtad?

− Ha tudtam volna, nem nyugodtam volna addig, ameddig meg nem állítom. – Thor kék szeme fátyolos a szánakozástól és az önvádtól, kukoricaszínű haja meglebben a szélben. Az étterem romjai felől kormos szag lebeg feléjük. – Egy pillanatra elhittem, hogy tényleg akar téged.

− Hogy tényleg akar – ismétli keserűen Tony. – Kihasznált. Jól tudta, hogy mik a félelmeim, a gyengeségeim… kiszagolta…

− Ehhez van tehetsége – leheli Thor. Borzalmasan tehetetlennek érzi magát.

− Miért nem szóltál?

− Elhitted volna, hogy mennydörgésisten voltam?

− Nem – rázza meg a fejét Tony megsemmisülten.

Thor felé fordul, széles tenyere a vállára nehezedik, és nagy nehézségek árán eléri, hogy a másik a szemébe nézzen. Bár nem állnak közeli viszonyban, szörnyű érzés a keserves űrt látni Tony barna tekintetében.  

− Többé nem fogod látni. Ha megpróbálna kapcsolatba lépni veled valamiért, ígérem, távol tartom tőled.

− Thor…

− Őszintén sajnálom. Nem te vagy az első. Mindig is megátalkodott volt, de…

− Thor. – Tony olyan vad nyomatékkal ejti ki a férfi nevét, hogy abba belefúl a szó. – Ha kapcsolatba akarna lépni velem, hát tegye. – Nem törődik a másik meghökkent, értetlenkedő arckifejezésével. A tekintetét visszafordítja az étteremre, közben nadrágzsebébe nyúlva előhúzza az ott lapuló anyagdarabot.

Aznap éjszaka ezzel a nyakában találtak rá. Egy ezüstszínű nyakkendő, kék csillagokkal díszítve. Kitáguló orrcimpákkal, mereven bámulja, két érthetetlen érzés viaskodik benne, nem tudnak zöldágra vergődni, mert két merőben ellentétes dologról van szó, de egyik őrültebb a másiknál.

Egy része gyűlöli Lokit, a halálát kívánja, azt akarja, hogy maga roppanthassa el a torkát, hogy ugyanazt a sorsot kapja, mint amit az öröksége Skaðira, Freyre, Týrre és a kölyök Bragira mért. A másik része viszont újra látni akarja. A szemébe akar nézni, és válaszokat akar kapni, hogy vajon volt-e kettejüknek csak egyetlen őszinte pillanatuk, csak egyetlen őszinte bók, mosoly, vagy érzéki suttogás.

Bizonytalan kézzel az arcához emeli az anyagot, és tétovázva beleszagol.

Füsttel keveredett whiskyillatot érez.