Briliáns IX.

Úgy fest, végre szupermodelleink és bizonyos emberbarát zsenijeink is hajlandóak voltak betipegni a színre egy abszolút vegyesvágott fejezetért. Kivételesen szinte senki társaságát sem kell nélkülöznünk, azokét se, akikét akarnánk. 

Aki szereti a jégkását és a formabontó lakásdekort, helyben van.

Meg egy kis Rammstein cameo, mert augusztusban koncertre megyek.

IX.

Sulk

– Tony, Happy most hívott, hogy az imént rohantál ki az épületből egy piros mackónadrágban és feszülős, fekete pólóban.

– Kémhálózat állt rám, vagy mi?

– Nem mondanám, de mivel semmiféle magyarázatot nem adtál, plusz állítólag úgy festettél, mint aki az életéért fut, felvetettél benne pár kérdést. És közvetve bennem is. Minden rendben?

– Hogyne, Pep, csak kocogni mentem. Hé, nézz már az orrod elé, paprikajancsi, ez zebra!

– Lámpás zebra volt?

– Ó, igen. Hopszi.

– És pontosan mi vett rá téged erre? Velem kizárólag akkor jöttél el futni, ha megzsaroltalak.

– Csak formába kell jönnöm, a békülésnél pedig nincs jobb motiváció, tudod.

– Tudom, és persze, nem is vénemberesedhetsz el egy huszonéves vadmacska mellett.

– Ez meg a másik. Le is teszem, mert kettőre ott kell lennem érte.

– Aztán óvatosan a zebrákkal…

*

Loki

A TR/ST Sulkja húsz másodpercenként felzúg, majd elhallgat a Tha/Nos székházának színpadtermében, hogy a helyét átvegye Malekith idegbeteg ordibálása. A szokás szerint mészsápadt férfi bosszúsan túr hosszú, ezüstös fényű hajába, jó pár szál a markában is marad, amiket aztán a vezérlőpult billentyűzetére hullat, miközben visszatekeri a dalt az elejére. Dühének oka már vagy húsz perce ugyanaz, mégpedig, hogy Amora sokadjára sem tudott az általa elképzelt kecsességgel átsiklani az egyik fekete bőrű táncosfiú izmos combjai között, hogy aztán aranyfestéktől ragadó karjait hattyúszárnyszerűen széttárja, és hátrahajtsa szőke fejét.

– Az egy dolog, hogy engem azért fizetnek, hogy ebből a káoszból műsort csináljak, de téged miért, kislány? Ehhez nem kellene olyan sokat gondolkodnod, nem te találod ki, te csak azt csinálod, amit mondok!

– Jól van, na. – Amora kacagósan elnyújtja az „a”-hangot a szó végén, mintha flörtölne, de a mosolya legalább olyan mű, mint a testét beborító olvadt arany. Egy próbababa vére lehet ilyen.

Loki a jelenleg kihalt nézőtér legelső sorában ül az egyik kényelmes, fekete plüssszékben, ami egy modern színházban is elférne, arckifejezése aszerint váltakozik derűs és haragvó között, hogy épp Robert átszellemült hangja szól-e, vagy a koreográfus lekezelő akadékoskodása. Szíve szerint torkon ragadná a férfit, és felnyalatná vele a színpadra csöpögött festéket; méltó büntetés volna, és ezzel tenne egy szívességet a takarítóknak is, jóllehet az nem kimondottan célja.

„Moving your hips too literal

Deem him high, he's bound to fall

Heart and soul like I knew you would

When you say "love" it sounds so good”

Alig egy napja ért haza Phoenixből, ahová a cég reptette egy másik férfimodell társaságában, ugyanakkor egy árva cent kifizetés nélkül, sőt, az asszisztense közölte vele, hogy még örülhet is, amiért a szállodában a szokott all inclusive ellátás keretében élvezhette a chilis garnéla és gyömbéres-narancsos smoothie örömeit, ahelyett, hogy magának kellett volna beszereznie mindent, amit úri ízlése megkíván. Mint kiderült, ez az az elronthatatlan munka, amit Mr. Thanos kilátásba helyezett neki, de ettől nem is fél, hogy zátonyra futhat, elvégre a Nagymesternek köze sincs hozzá. A Harley Davidson rendelt két modellt a legújabb gyártmányuk promóvideójához, a felvételeket pedig a sivatagban tervezik elkészíteni, ám egyelőre még folyamatban a szükséges engedélyek kikérése ahhoz, hogy lezárathassák az adott területet néhány napra. Lokira állítólag a Myra Applegate-féle könyvborító miatt esett választásuk, legalábbis ezt a bennfentes információt szolgáltatta neki a cég egyik bőbeszédű marketingmenedzsere, aki egy légkondicionált irodában, három csésze ihatatlanul keserű cikóriakávé fölött ismertette velük a munkát és annak feltételeit. „A főnök imádja az ilyen fosbetűleves mamipornókat, de ne mondják el senkinek, hogy ezt megosztottam önökkel. Az állásomba is kerülhet. Ki gondolta egy böhöm nagy motorokat gyártó cég egyik fejeséről, hogy eszi az ilyet?”

Gondolatfolyamai árjából fájdalmas hirtelenséggel rántják ki, egyenesen a még a cikóriakávénál is kiábrándítóbb valóságba.

– Arany. – Thanos ellenszenves basszushangja alig karnyújtásnyira zeng fel tőle. Az igazgató csendben, észrevétlenül osont be a félhomályos terembe, amit a színpad fölötti berendezések képtelenek teljesen bevilágítani, a ruháiból márkás férfiparfüm illata árad. – A nemesség színe, 2016 telének kedvenc árnyalata. Épp ezért nagyon fontos, hogy a Golden Nights előadásai perfektül folyjanak le. – Mielőtt Loki bármit is felelhetne, Thanos a színpad elbarikádozott lépcsője felé indul. Úgy lép ki a lámpák fénytavába, mint valamiféle árnyakból táplálkozó szörnyeteg, tagbaszakadt, undok vízidémon, ami a legszebb, legkecsesebb hattyúkra vadászik.

Amora és a táncosok menten kővé dermednek, kiváltképp a nő, akit most sem fed egyéb, csak egy fehérnemű-kollekció, gyakorlatilag ugyanaz, amit az előadásokon is viselnie kell majd.

– Túl merevek a hölgy izmai. – A rémlény mohó éhségének engedve, habozás nélkül megközelíti áldozatát. Amora igyekszik még csak rá sem pillantani a férfira, aki mindenfajta engedélykérést mellőzve rámarkol a modell egyik, Other szerint túl vaskossá vált combjára, és vállszéles terpeszbe kényszeríti. – Így bízzam rád az alkalmazottaimat, Malekith? Nem ügyelsz rá, hogy bemelegítsenek? Pedig azt hittem, alkalmas vagy a feladatodra… – A püffedt, színes ékkövekkel felgyűrűzött ujjak a nő vajszínű bőrébe marnak, mintha Thanos vattacukorként akarná szétszaggatni, és hatalmas állkapcsai közé tömni, behabzsolni a hús-vér élvezeti cikket. – Csupa görcs vagy, Amora. Tapintható. Jobb lesz, ha pihensz kicsit, talán egy kis szalmakrumpli is belefér.

– Jaj, nem, nagyon nem kellene, hogy most egyen – vitatkozik Malekith, akinek nem esik le a Vogue cikkre tett utalás, egyedüliként a teremben. – Ellustul tőle, és csak az órát nézi. Pedig ennek a műsornak ő a sztárja, ha a napsütötte fiúk lomhábbak néha, még túléljük, de a Betörhetetlennek, vagy kinek mindig szárnyalnia kell.

Loki fel akarja emelni a hangját. Üvölteni akar, felkaptatni a színpadra, félrelökni a féleszűekként bámuló táncosokat, akiknek mindig fontosabb lesz az állásuk, mint kiállni egy bántalmazott nőért, majd a saját tervezésű öltönyénél fogva megragadni a főnökét, és addig rugdosni, amíg ép csontja sem marad. De nem teheti, tudja, és tudja Amora is, aki a tortúrát hang-és moccanás nélkül tűrve azt tátogja felé egyre-másra: ne, ne, ne.

A nyelvén undorító epekeserűséggel felpattan, és kiviharzik a helyiségből. A megbotránkozás mellett a tehetetlenség is borzalmasan dühíti, hogy világos számára, nem vehet revánsot, mert egy vesén öklözésnél talán még számtalanszor rosszabb várna rá és Amorára is, ha csak egyetlen elmarasztaló megjegyzést is tenne Thanosra mások jelenlétében. A bátyja persze nekirontana a kéjenc disznónak, szemtől-szembe, tudomást sem véve az erőviszonyokról, ahogy egész életében tette, de Loki mindig is lenézte őt ezért, és a világért sem fog az ő hibájába esni. Semmit sem ér azzal, ha vásárra viszi a bőrét, félholtra püfölteti magát Otherrel vagy Thanos alvilági cimboráival, azután pedig, mintha semmi sem történt volna, udvaron tartott ebként folytatná a szerződésbe még véletlenül sem belefoglalt, zsíros összegeket behozó parancsok teljesítését.

Kimasírozik a Tha/Nos székházából, olyan svunggal, mint egy SS tiszt egy berlini pogrom kellős közepén. A parkolóban már ott várja Anthony, kobaltsárga kabriójának vezetőülésében terpeszkedve.

– Hamarabb jöttél – jegyzi meg milliárdos, napszemüvegét szélfútta, mogyorószín hajának sűrűjébe tolva. Loki zokszó nélkül bevágódik mellé, feszültsége pillanatok alatt beszivárog Tony bőre alá is. – No, mi van?

– Rossz napom, Anthony. Indulhatnánk? Ha rabolod az időmet, kiszállok. – És már nyúl is az ajtókilincsért.

– Senki sem készített fel egy hatos erősségű, európai módi hisztirohamra. – Tony az egyes számú párkapcsolat-kezelési módszerét veti be, miszerint arcán hatalmas mosollyal egyszerűen odahajol kedveséhez, és puhán megcsókolja, talán ilyen finomkodó csókot még egyszer sem váltottak, és ami azt illeti, Loki nem is igen akar hozzászokni. Két kézzel tép a milliárdos hajába, és az ajkába harap, még épp, hogy nem fakaszt vért, de kevés hiányzik hozzá. – Őrült egy alak vagy – kuncog a milliárdos, és benyom egy gombot, mire a biztonsági öv automatikusan körülöleli drágalátos modelljét.

– Mintha ez rólad nem volna elmondható…

– Pontosan miért is van ilyen szar kedved? Süt a nap, itt vagyok én is, és miénk az egész délután, ja, és elkészült a legújabb energetikai vívmányom, aminek pár szolgáltató és részvényes egyáltalán nem fog örülni, kivéve a mi részvényeseinket.

– Elismerésem. – Loki kényelmetlenül ficereg az öv alatt, mindig is zavarta, ha megfosztották az autonómiájától. Mindazonáltal értékeli a gesztust, ugyanis Anthony úgy vezet az esetek többségében, mint egy speedes Räikkönen. – De bármilyen kitűnő eredmény is ez, a mi gondunkon nem segít.

Tonynak nem kell zseninek lennie ahhoz (még ha az is), hogy összekapcsolja mindazt, amit a múltban hallott vagy látott a jelenlegi helyzettel.

– Szóval Thanos, megint. A „mi” alatt meg nyilván magadat és a szöszke barátnődet érted. Most komolyan, Loks, csak akkor fogod végre elmagyarázni, mi a fészkes franc folyik itt, amikor már félhülye, trottyos öregember leszek, aki max a legszebb álmaiban tud kielégíteni téged?

– Először is – vet rá a modell egy hervasztó pillantást –, ne hívj így. Másodszor, meg tudom oldani a gondjaimat magam is. Mit érek el, ha most elsírom neked, hogy a főnökömet csak a haszon érdekli, és előbb veret agyon, minthogy elfogadja tőlem a nemet? Vagy azt, hogy mindennek a tetejébe folyamatosan zaklatja a legjobb barátomat, aki még csak nem is mer felszólalni magáért? Hm?

Loki váratlan nyíltsága néhány másodpercre belefojtja a szót a másikba, pedig már voltak ötletei, mit válaszoljon, ezek után viszont mind ormótlanul, oda nem illően hangozna. Hirtelen érte ez, mikor nemrég még a legösszetettebb gondolata az volt, milyen csúcs, hogy a nem létező Jóisten kiutalt nekik egy tavaszi napot a tél küszöbén.

– Nem tudtam, mi a helyzet – mondja végül némileg meghunyászkodva, bár ő ezt sose nevezné így. – És miért nem? Mert te nem mondtál nekem semmi használhatót. – Felteszi a kezét, amikor a másik ingerülten riposztozni akar. – Nem, nem okollak, meg semmi, csak erről szokjunk le, jó? Tudni akarok az ilyenekről!

– Cseppet sem érdekel, mit akarsz, Anthony – feleli Loki, miközben szemügyre veszi az arcát az anyósülés felöli visszapillantóban, és az ujja hegyével igazít kicsit a szeme körüli füstös sminket. – Elindulunk még ma, vagy tényleg csak az időmet rabolod?

A milliárdos megcsóválja a fejét, és a bajsza alatt olyasmiket mormolva, hogy „bár ne lennél ilyen romantikus” és „nem könnyíted meg az ember dolgát”, gyújtást ad. A hatalmas erővel felbőgő motor többek figyelmét is rájuk vonja, többek közt a bejáratnál cigarettázó Nebuláét és Amoráét, aki épp akkor lép ki az üvegezett ajtón, egyszerű leggingsben és bő Rammstein pulóverben, a szél felborzolja kiengedve hagyott haját.

– Ő az, ugye? A „mi” másik fele – kérdezi Tony, a nő felé bökve az állával. Loki bólint. – Akkor hívd ide, felőlem velünk jöhet.

Szíve európaija egy pillanatig úgy néz rá, mintha a táplálékláncban is csak alig lenne képes elhelyezni. Hogy ez jó dolog-e az esetében, vagy sem, az idősebb képtelen lenne meghatározni, mint ahogy annyi minden mást illetően sem a rejtélyes kis skandináv szépséggel kapcsolatban. Végül aztán a fekete hajú riasztóan rideg, noha kétségkívül nem neki szánt arckifejezése felenged, és a kocsiból kihajolva odainteget a telefonjával babráló Amorának.

– Helló, bébik – köszön a nő látszólagos fesztelenséggel, de Loki kihallja a hangjából az előbbi megrázkódtatás okozta görcsösséget, mintha korrodáltak volna azok a szépen szóló csengettyűk. – Szóval maga az! Persze, kábé hatszázszor láttam már mindenféle lapokban, de azért élőben mégiscsak más. Jól mutattok. Ha nem lennétek tök homik, lennék husi ebben a szendvicsben.

– Nem vagy politikailag korrekt – hunyorog rá Loki színlelt nehezteléssel, és a hátsó ülés felé int. – Ülj be, Cherry, Anthony szeretné, hogy te is rájöjj, milyen fantasztikusan elmebeteg.

– Ó, micsoda megtiszteltetés! – sipítja Amora, táskáját minden további kérdezősködés nélkül behajítja hátulra, majd egyszerűen átszökken az ajtó fölött. – És nem leszek politikailag korrekt, tekintve, hogy soha életemben nem voltam valami korrekt.

Tony széles ívben kikanyarodik a modellügynökség parkolójából, a kocsi hangszóróiból dobhártyaszaggató hangerővel dübörög fel a Black Sabbath, ami Lokiból látványos fintorokat csal ki.

– Hát az biztos, hogy nem vagy korrekt – kiált hátra a válla fölött. – Én kérem, biszexuális vagyok, és ha nem élvezném a monogámia csodáit ezzel a kis ripaccsal itt mellettem, tiéd lenne testem-lelkem.

– Hogy minek neveztél, Anthony?

A két férfi félórányi tömény szórakozást biztosít Amorának kialakuló szócsatájuk által, ami, bár nem vezet egyikük győzelméhez sem, hosszadalmas és szégyentelen csókolózással végződik (és ezáltal majdnem egy forgalmi katasztrófával). Útjuk egy – Tony legnagyobb örömére abszolút amerikai – étterembe vezet, majd onnan a Central Parkba. Noha a fák kopaszok és csípős a levegő, az ég metszően kék a toronyházak fölött, makulátlanságát csak egypár tapintatlan kondenzcsík rombolja. Egy-egy pohár jégkásával gazdagabban (szerencséjükre akad olyan árus, aki üzletpolitikájának kialakításakor figyelembe vette a globális felmelegedést) csellengnek a park sétányain, ahol szerencsére mindenki túlságosan siet a közeli buszmegállók felé, vagy fékezhetetlen gyerekeik után ahhoz, hogy megbámulják őket. Egy épületes vitát követően, mely során azt tárgyalják meg, kihez mennyire illik a jégkásája színe (Tony: eper, Loki: kiwi, Amora: áfonya) készítenek vagy fél tucat szelfit, melyeknek jelentős részén Loki egy alulfizetett bérszámfejtő unottságával néz a kamerába, vagy valahová a távolba. Ez alól egyetlen kivétel akad, az, ami később számtalan pletykalap címoldalán is visszaköszön, miután Amora megosztja Instagramon.

– Ezt nem szabadna hagynunk – szólal meg Tony, amikor a gyaloglást megunva leülnek az egyik festékfoltos, elázott és málladozó nyírfaterméssel bőségesen megszórt padra. Loki természetesen a föléjük boruló örökzöldcserje árnyékába húzódik, a milliárdos „csak a pasid vagyok”-szolidaritásból vele tart, míg Amora cseresznyés cigijével füstölve a pad napos oldalán helyezkedik el, hajára irizáló fátyolt borít a fáradt napfény.

– Mármint? – pillant rá Loki, ujjai szélsebesen járnak okostelefonja kijelzőjén; nem bír nem odakommentelni a zöldek Twitter bejegyzései alá, melyekben azok gyilkos hevülettel tiltakoznak az arizonai sivatagba tervezett Harley-bőgetés ellen.

– Nem szaladt ám ki a másik fülemen, amit Thanosról és a cégről mondtál. Vagy mégis mit gondoltál, hogy lesz ez? Végre-valahára beavatsz, aztán minden megy úgy, ahogy eddig?

– Voltaképp, igen.

– Voltaképp, becsók…

– Tony – szól közbe Amora félig lefolyva a padról, de a fejét feléjük fordítja, ajkát olvadozó cukor és mélylila ételfesték színezi el, akárcsak a cigarettacsutka végét. – Remélem, nem miattam aggodalmaskodsz. Bébikéért viszont van miért, hisz rám csak egyvalaki feni a fogát, de őt bárkinek odadobnák.

Loki jelzésértékűen barátnője ölébe dobja üres poharát.

– Rád Thanos feni a fogát.

– Ő akkor is csak egy ember – erősködik a nő.

– Ti most komolyan azon vitatkoztok, hogy a szexuális kiszolgáltatottság mely verziója az elviselhetőbb? Azért a lófasznak is van vége, a hülyeségnek meg határa, szépségeim.

– Nem, inkább azon vitatkozunk, melyikünknek jogosabb semmit se tenni ellene. – Loki, bár sosem látná be, szemmel láthatóan szintúgy érzi, hogy erről van szó. Legalábbis, nem tiltakozik Amora kijelentése ellen, csak nyomkodja a telefonját, olyan agresszióval, mint a világmindenség legelszántabb troll-kommentelője, aki megosztó politikai cikkek és meleg párok fotói alatt éli ki magát. – Már túlvagyunk egy hasonló gondolatcserén – teszi hozzá, közben elnyomkodja a cigijét a pad lábán, és a lehullott levelek közé veti a csikket. – Sajnos nem te vagy az első, akinek feltűnt, hogy vannak… árnyoldalai ennek a biznisznek. – Egyszeriben feláll, piciny kezeit pulóvere elülső zsebeibe süllyeszti, felragyogó mosolya egyértelművé teszi Tony előtt, hogy a komoly társalgást hivatalosan is berekesztettnek tekinti. A zseni kénytelen arra a megállapításra jutni, hogy Loki és Amora szoros barátságának igen stabil alapját hasonló személyiségjegyeik adják, de ezek sajnos nem merülnek ki pusztán a szabályok ignorálásában, pimaszságban és világbajnok popsiban, ott van még a kérlelhetetlen makacsságuk is, amivel furcsamód még egymást is idegesítik. – Figyu, koronázzuk meg ezt a délutánt azzal, hogy hazavisztek, és felugrotok egy italra.

Loki és Tony nem gondolkoznak, nem is igazán van min. Jóllehet a találkájukat nem pont így tervezték, ezzel sincs semmi kivetnivalójuk. Övék lehet még az egész éjszaka és a hétvége, de Amorának a történtek után mindenképp elkél a jelenlétük, még ha a vendéglátási készségeknek abszolút híján is van a nő.

– Nem mutatom meg, hol a konyha, mert már innen is látszik – mondja, mikor kinyitja a lakása ajtaját, és a két férfi, akiknek a gyertyát tartotta a délután, beballag mögötte. Lerúgja a cipőjét, és ringó csípővel begaloppozik a nappalijába, ami némileg kisebb, mint Lokié, de nem sokkal. Puha, krémszínű kanapéja ugyanabból a drága garnitúrából való, mint a rusztikus stílusú ablak alatt sorakozó foteljei, közvetlenül mellette egyedi állólámpa magasodik, tartóját álaranyból öntött delfinek dekorálják. Loki otthonosan mozog Amora lakásában, fesztelenül veszi le ő is a cipőit, majd befordul a nyitott terű konyhába, melynek padlóját több száz, vagy talán ezer egypennys alkotja, átlátszó műanyaggal beborítva.

– Ezt úgy érted, szolgáljuk ki magunkat? – kérdezi Tony, aki egyelőre zsebre dugott kézzel forgolódik a ruhafogasnál, mint egy zavarban levő kisgyerek, akit a szülei elrángattak a munkatársuk házibulijára.

– Aha. Ne fogd vissza magad, a pasid sem szokta soha – kuncog Amora, fél lábát feldobja a kanapé karfájára, úgy dől hátra a százötven colos plazmatévé előtt, ahol éppen egy Nespresso reklám fut. – Ú, bébi! Itt van Betty! Múltkor már eldicsekedett nekem azzal, hogy a következő kávéreklámban ő lesz a csajszi, akire George Clooney rákacsint. Hát, nem hazudott.

Loki kidugja a fejét a konyhából, egyik kezében egy üveg Sauvignon Blanc-nal, a másikban egy dugóhúzóval, amit már félig a parafába passzírozott.

– Te jó ég, ki gondolta úgy, hogy az a lópokrócszínű harangszoknya jól fog állni neki? Úgy néz ki, mint egy fenyőtoboz. Jóindulattal. – Egy könnyed mozdulattal kihúzza a dugót, majd tölt mindhármuknak az italból egy-egy elegáns, nagy űrtartalmú borospohárba. – Most ne is próbálj kommunikálni vele, kezdődik az imádott sorozata – fordul oda Tonyhoz, odanyújtva neki a félig teli poharat. – Igazából, felőlem haza is mehetsz.

– Nekem semmi bajom a kishölggyel. Sem azzal, hogy támogatni akarod érzelmileg, még ha ez kicsit olyan vak vezet világtalant dolog is…

A modell nem értékeli a humorát, erről tanúskodik az is, hogy finom, de most mégis betonkeménynek ható ujjaival durván a milliomos bordái közé döf.

– Egy barom vagy, Anthony. De meg kell hagyni, nagyon imponált az, hogy elhívtad őt is. – A nappali felé pillant, ahol barátnője kacagva oktatja épp ki a brazil szappanopera egyik szereplőjét, valami Miguelitót, mivelhogy „szexista, és még a pöcse is kicsi, látnia se kell hozzá, hogy tudja.” – Azt viszont szívleld meg, amit mondtam. Nem akarom, hogy a problémáinkkal foglalkozz, neked is megvannak a magadéi. – A borba kortyol, és ezalatt szabad kezét Tony mellkasára simítja, közvetlenül a sebhelyei fölé. – Ne mérgezz ezzel minket. A kettőnk ügyét.

– De magatoktól sohasem oldjátok meg – kardoskodik, tekintetét egyenesen a fölé magasodó férfiéba fúrva. – Ha rajtad múlik, meg sem tudom.

– Ennek talán oka van.

– Igen, van, az, hogy hülye vagy, és nehezedre esik bárkitől is segítséget kérni. De félreértés ne essék, azért bejön a zakkantságod. – Lábujjhegyre állva (na jó, ezt még nagyon is szoknia kell, micsoda kitolás ez az élettől!) csókot nyom a modell vékony ajkaira, majd, mintha meg sem hallotta volna Loki azon felajánlását, hogy hazavonulhat, besétál a nappaliba, és fél fenékkel felül a kanapé másik karfájára, poharában úgy lötyögteti ide-oda a nemes italt, mint valami borguru. – Kérlek, mondd, Doktor Szöszi, hogy csak azért nézed ezt a pusztulatot, hogy röhögj rajta!

Amora ránevet, édesen és őszintén, nejlonzoknis lábával barátságosan megrugdalja Tony combját.

– Miért mennek az emberek Csernobilbe, meg ilyen helyekre? Katasztrófaturizmus. Ez pont ilyen nekem, csak olcsóbb, kényelmesebb és viccesebb. Száműzött angyal, negyedik évad!

Loki az ajtóból figyeli őket, ahogy teljes egyetértésben röhögcsélnek, kritizálják és utánozzák a sorozat bárgyú szereplőit, és talán a bor teszi, de valami meleget érez a mellkasában. Furcsa, pláne, hogy Anthony mosolygó arca láttán még meg is lódul egy kicsit a szívverése, és eszébe jutnak olyasmik, hogy talán nem váratja tovább; hogy amint a toronyba érnek, az ágyra teperi, és olyat mutat neki, ami még a széleskörű tapasztalatai tükrében is letaglózza.

– Engedj oda. – Leül kettejük közé, a lábait keresztbe veti. Kellemesen közel van mindkettejükhöz, és egy pillanatra úgy tűnik, biztonságban vannak, itt, Amora SoHo-i lakásában. Mintha egyszerűen csak magukra zárhatnák az ajtókat, elcsitíthatnák a fényeket, és kreálhatnának maguknak egy, a mostanitól teljesen eltérő, önálló univerzumot, ahová Thanosnak és a hozzá hasonlóknak nincs belépési jogosultsága.

Mindenesetre, tudja, ha létezne is ilyen, sem ő, sem Amora nem maradnának benne túl sokáig. Az ő világuk ez, már nincs visszaút a kényszerből, hogy megmutassák magukat, hogy magasra törjenek, hogy éljenezzék őket, hogy befolyásolhassanak olyan dolgokat, amik sokaknak semmiségek, másoknak az egész létük. Trickstergod ebben a világban isten, és itt áldoznak neki. Órákat, könnyeket, gigákat.
Ez persze részben puszta hagymáz, tudja, ingatag szappanbuborék-dimenzió. Ettől tart Anthony is, látja a szemeiben, azokban a mély és meleg csokoládébarna örvényekben, amikben görcsösen próbál nem elmerülni. Világos előtte, mi aggasztja párját, még ha egy arcrezdülésével sem mutatja ki; az, hogy ő is jól tudja, nem csak istenek, félelmetes titánok is belakják ezt a világot, amik árnyakból táplálkoznak, hattyúkra vadásznak, és pontosan tudják, hogyan kell istent ölni.