Briliáns II.

Meghoztam a második részt, lelkesen, frissen.

Egy a rész tonytlan, de a következőben pótlásra kerül a hiány.

Igen, a történet tele lesz dalszövegrészletekkel. Mert miért is ne? (Azért van céljuk). 

Ez után a bűn rossz felvezető után, mindenkinek jó olvasást - avagy hogyan lett Lokiból az, aki most? 

II.

44 days

Félperces bekukkantó

Avagy a szemünknek higgyünk?

Az ifjú modellcsillag, Loki Laufeyson lehetséges partnereiről nem egy spekuláció látott már napvilágot (csekkold múlt havi szavazásunkat!). Többször is hírbe hozták már kolléganőjével, a sugárzó szépségű Amora Gilfoyjal (jobbra), aki a „Betörhetetlen” becenevet kapta a divatvilág legnevesebb kritikusaitól problémás múltja miatt. Ennek fényében nem is lett volna meglepő, ha a két rosszcsont egymásra talál! De a tegnap este készült szemfüles paparazzifotók immáron biztossá tették, hogy Anthony (Tony) Stark és Loki között bimbózóban van valami, és talán valami KOMOLY. (jobbra, lent).

Amora Gilfoyt hamarosan több felületen is megcsodálhatjuk. A Tha/Nos divatcég rövidesen műsorra kerülő Golden Nights táncshowjában a szőke ciklon vezető szerepet visz, az általa promotált parfüm, a Starblood reklámja pedig a napokban kerül először sugárzásra több nagy tévécsatornán.

(Amora fényképének jogai B. Other fotóművészhez tartoznak; a modell a képen Mr. Thanos saját tervezésű latexruháját viseli, amit előreláthatólag viszontláthatunk Chloë Grace Moretzen a legközelebbi szupermozijában!)

Kommentek száma: 125

HugoBoy írta:

hagyjuk már, sikít, hogy ratyi a csávó

Strawbury21 írta:

Hát ha az is, a kedvéért beöltöznék pasinak :p

Dina írta:

Ahw, Amora *-* példakép

*

Loki

másfél évvel korábban

Loki első komoly megmérettetése a modellszakmában tíz nappal azután esett meg, hogy nemes egyszerűséggel fogta magát, és bemasírozott a Tha/Nos székházának ajtaján, közölvén a pult mögött kényszervigyorgó, egyenszőke hölgyek egyikével, hogy meg akarja mutatni, mit tud. Normál esetben elküldték volna, persze, azzal, hogy jelentkezzen a hivatalos válogatók valamelyikére, lehetőleg már egy kész portfólióval a zsebében, ahhoz viszont pénznek is kellett volna lennie a zsebében, márpedig ott akkor csak egy negyed csomag kölesgolyó, egy használt buszjegy és tizenegy dollár volt, amivel már tartozott valakinek.

Szerencséjére azonban aznap éppen vendég érkezett Mr. Thanoshoz: egy Las Vegas-i divatguru, akinek a legkiválóbb modellcégek igyekeznek a kegyeibe férkőzni, és mellesleg a földkerekség legnagyobb pojácája – milyen is lenne valaki, akit a szakmájában már mindenki csak Nagymesternek szólít?

– Atya-ég! – Az aranyszínű, köntösféle ruhába bújt, ötvenes éveinek közepén járó, sovány férfi összecsapta szoláriumtól barna kezeit, bambusztalpú saruja slattyogó-sziszegő hangot adott ki, ahogy nyomában nagydarab, húsos karjain táskák garmadáját cipelő asszisztensnőjével odasietett a pultokhoz, ahol Loki épp harmadjára mondott nemet a Gabriela Hearst nadrágkosztümös recepciósnő azon kérésére, hogy máskor, máshol próbálkozzon. – Ön is látja ezt, Mr. Thanos? – Nem kért engedélyt, hogy az arcához nyúlhasson, hogy végigsimítson puha, hollószín tincsein; alighanem hozzászokott, hogy a többség eleped azért, hogy ő hozzáérjen értő kezeivel, még inkább, hogy az általa tervezett ruhakölteményekben páváskodhasson, esetleg részvényese lehessen millió dolláros cégének. – Modellkedtél már, te álom? Nem? De szeretnél, ugye? Jaj, de izgalmas! – Ne, Loki, ne röhögd el magad. Ne, ne forgasd a szemed. Engedelmeskedett önmaga parancsainak, arcán nem tűnt fel más, csak sugárzó, elragadóan fondorlatos mosolya, amivel a tökéletességig levette a lábáról az idősebb férfit. – Most mondd, Topaz – affektált a Nagymester kedélytelen asszisztenséhez fordulva. – Ezek az arccsontok! És a tekintete! Menten elpirulok!

– Hát jobb, mint a Pondró – morogta a nő minden lelkesedést mellőzve.

A Nagymester dorgálón cuppantott egy csíkban kékre pingált ajkaival, zselével eligazgatott, göndörkés tincsei ámbraillatot árasztottak.

– Egek, Topaz, szállj le Valkűrről, igazi tehetség! És bizonyára a fiatalember is az, mi is a neved, te tünemény? Loki? Igazán egyedi, iiiimádom!

Ez az „iiiimádom” jelentette a startpisztoly eldördülését a karrierjében. Thanos azért adott esélyt neki ott és akkor, mert bolond lett volna elzavarni egy olyan wannabe modellt, akit maga a Nagymester nevezett „tüneménynek”, sőt, a mesterséges pirosítója alatt még rózsássá is vált tőle az arca. Mivel az első fotósorozat példátlanul jól sikerült, mi több, a Swarovski marketingfőnöke közel padlót fogott a gyönyörtől, amikor megszemlélte a legújabb reklámkampányukra rendelt anyagot, Thanos minden további körülményeskedés nélkül felültette Lokit az ügynökség egyik magángépére, és Sanghajba repítette, hogy képviselje két nívós divattervező tavaszi kollekcióját is az ott esedékes, rendkívüli horderejű divatbemutatón. A Tha/Nos termékeit természetesen akkor még nem ölthette magára – ahhoz még Thanos orrának túlságosan bűzlött az utca mocskától, és nem is ismerte eléggé.

Loki Laufeyson kevesebb, mint tíz nap alatt egy csótányos albérletből és a napi energia-bevitelét fél zacskónyi kölesgolyóból való fedezésből pezsgőszínű business-repülőgépülésekbe és egy sanghaji luxusszálloda hatvannegyedik emeleti rendezvénytermébe került. Maga is tudja, hogy erre nem sokan lettek volna képesek rajta kívül, de ez volt a minimum elvárása önmaga, a világ irányába. Térdre, halandók, egyes kritikák szerint ezt tükrözte ragyogó tekintete akkor, amikor mindenfajta előképzettség nélkül végighaladt a kifutón, hol gyapjúban, hol szőrmeszegélyes kasmírban és hipnotikus magabiztosságban. Lépéseinek ritmusát egy számára ismeretlen dallam adta, szintetizátor és gépzaj, kellemes és könnyed, s bár énekhang nem volt, ám úgy vélte, ha lenne, sem szólna semmiről.

Az afterparti némiképp szürreális élmény volt számára, de nem azért, amiért másoknak lett volna. Szó sem volt arról, hogy ne látott volna már ilyesfajta fényűzést – csupáncsak régen, gyakorlatilag egy előző életben, egy réges-rég megesett lázálomban, amire nem akar gondolni, nem akarja, hogy eszébe jusson sem az Odin tömzsi ujjai között párától gyöngyöző pezsgőspohár, sem a Thor férfias derekát körülölelő, sötétvörös övsál. Mindazonáltal, nem esett nehezére belesimulni a rongyrázásba, egymás után kortyolta a tűsarkúban egyensúlyozó, kerek kontyba kötött hajú, kínai felszolgálólányok által körbehordott koktélokat, cseverészett újdonsült csodálóival, többek közt a Nagymesterrel, aki természetesen nem maradhatott le az év eme nagyszabású divateseményéről, és aki aznap püspöklila, a vállainál bolyhos tunikában és a szemei körül naparany festéssel illegette magát tömérdek rajongója gyűrűjében, miközben folyamatosan tömte magába a svédasztalra halmozott tavaszi tekercseket és chiliszószos torpedórákocskákat. A gigászi termet tucatnyi hatalmas, sárkány alakú lámpa világította be, melyek a falak mentén sorakoztak, hangulatos, sárgás fényük aranyos tündökléssel bélelte ki a százféle illattól és bujaságtól fülledt levegőjű teret.

Az arctalan pincérlányok által körbehordott és a bárpultnál felszolgált töménytelen mennyiségű ital hatására a kifinomult, divatdiktátorokból, menedzserekből, cégvezetőkből, filmsztárokból és szupermodellekből álló vendégsereg hajnal egyre már merevrészeg volt, középiskolás szalagavatozókként rúgták le a cipőiket és táncoltak valamire, aminek nem sok köze volt ahhoz, ami szólt. Némely gondosan belőtt hajú fiatalember ledobta filmesen fénylő Zegna zakóját, és visszahallucinálva magukat a kilencvenes évekbe breaktáncolni kezdtek a padlón, amit a tömegbe vegyülő, felmosórudas személyzet diszkréten feltörölt minden alkalommal, amikor valami kilötyögött, vagy netán felöklendeződött. A modellek persze kiemelt figyelmet élveztek, kézről-kézre jártak az ázsiai, európai és amerikai nagyhalak között, mint holmi különösen vágyott, ám a divatból gyorsan kimenő játékszerek. Loki, noha a Tha/Nos hivatalosan le sem szerződtette még, már egy volt közülük, és az egyetlen ok, amiért egy adott pillanatban alkalma nyílt kisurranni a rendezvényterem város-feletti-félsziget erkélyére, az orosz modellcsillag, Natasha Romanoff feltűnése volt, akit azonnal megrohant a mámoros társaság, amint belépett a terembe fekete-vörös, ravaszul csipkézett, uszályos szettjében.

Odakint csípős volt a levegő, de a benti hőség után ennek inkább örült, főleg, hogy mindig is a hideget preferálta. Könyökével lustán a korlátra támaszkodott, úgy csodálta az elé táruló, reklámmonitoroktól színpompás épületrengeteget, hallgatta a lent közlekedő, de onnan, az égi szférából csupán hangyáknak tűnő autók tülkölését, de mindenekelőtt saját magát nézegette, a szemközti épületre kihelyezett óriásplakáton, sokezerszeres nagyításban. Elégedett kis vigyor kúszott az ajkára a róla készült kép láttán, melyen egy, a stylist szerint csontfehér (bár Loki ebben immáron inkább a menedzserek orrára tapadt kokain színét látta) öltönyben gyönyörködött büszke félmosollyal a Swarovski mandzsettagombjában, mintha az a kis fémdarab emelte volna oda, ahová, egy felhőkarcoló, az élet, a világ csúcsára. Hipertrendi nárcizmus. Ezt kellett sugallnia. Ez volt a…

– … Príma marketing! – Csengettyűs női hang szólította meg. Csupán fél testtel fordult a szőke, a kontyából félig kibomlott hajú, filigrán nő felé, aki semmivel sem lehetett sem öregebb, sem fiatalabb nála, smaragdzöld szaténruhájának egyik pántja félrecsúszott, ernyedten lógott csontos felkarján. – Veszem az adást a szupersikerről meg a maszkulin eleganciáról. Az én képeimet biztos még mindig retusálják. – Kicsiny táskájába túrva előhalászott egy doboz cseresznyés cigit, amiből egyszerre két szálat vett elő, és dugott fuksziaszínűre rúzsozott ajkai közé. „Lazy bitch” feliratú öngyújtójával megperzselte a dohányrudakat, majd az egyiket Loki felé nyújtotta. – Régóta csinálod? Ne sértődj meg, nyilván tudnom kellene, de az első fotózásom két hete volt, most pedig itt vagyok, és igazság szerint azt sem tudom, lukam van-e, vagy pöcsöm. Bár ezt odabent, azt hiszem, már helyettem is tudják.

Loki elfogadta a cigarettát, jóllehet utoljára tizenöt éves korában bagózott. Rúzs édeskés ízét érezte a dohány és a cseresznye aromájába vegyülve, úgy terjedt szét a nyelvén az ízük, mint egy rosszul időzített, részeg kábaságban elcsattant első csóké.

– Én sem csinálom régóta. – Szándékosan nem nevezte magát újnak vagy kezdőnek. Ahhoz túl meggyőzőnek találta a saját teljesítményét. – Megtudhatom a nevedet?

– Máris bizalmaskodunk, hm?

A férfi felkuncogott, és újabbat slukkolt a cigijéből.

– Nem én kínáltam fel neked valamit, ami előtte a számban járt.

A nő szabad kezével kissé zilált hajába túrt; a nagy magasságok makrancos szele az idomaira simította vékony ruháját, Loki azonban nem mustrálta végig, és ezzel némiképp meg is lepte beszélgetőpartnerét.

– Szent igaz. Amora Gilfoy vagyok – nyújtott kezet. Loki tenyerére egy szőke, finoman hullámos hajszál tapadt kézrázásuk nyomán. – A Tha/Nosnál modellkedem kábé úgy mostantól. Amúgy a New York-i gettóból jöttem, és ha nem figyelsz, lenyúlom a flancos, túlárazott telefonod.

Loki hirtelen nem tudta eldönteni, tréfál-e a nő, aztán amikor rádöbbent, hogy nem, arra a megállapításra jutott, hogy ez kimondottan rokonszenves neki.

– Akkor majd rajtad tartom a szemem – felelte széles mosollyal, hangja könnyed volt, behízelgő, és talán még a világ legprűdebbje is flörtöt szimatolt volna benne. Ez része a vonzerejének, a vonzereje pedig egyenlő a sikerrel.

Amora cigarettájának vége skarlátos lidércfényként ragyogott az estben, ahogy heherészve beleszippantott.

– Oké, hadd legyek egyenes: Loki, szándékodban áll megdugni engem?

A férfi meghökkenését csak magasra felszökkenő, fekete szemöldökei jelezték.

– Kétségkívül szándékomban állna, ha… – Nem fejezte be a mondatot, helyette szórakozott, hetyke kis kacajjal elnyomkodta a csikkét a kihelyezett hamutartóban.

– Ó – kapcsolt a nő, még mielőtt találhatott volna egy kellően cirkalmas módot arra, hogy kifejezze a szexuális irányultságát. – Értem én. Ennek örülök is, meg nem is, mert amúgy jó pasi vagy, viszont ez azt jelenti, hogy nem azért vagy jófej velem, mint a legtöbb csávó. – Loki valahol itt kezdett biztos lenni abban, hogy ő és Amora jól ki fognak jönni egymással. Kedvére volt, hogy amíg a nő a mesterkéletlenségével és valamiféle módon megejtő prosztóságával csúfolta meg a nők felé felállított társadalmi elvárásokat, addig ő sikamlós, kissé teátrális kényességével a vonzó férfi sztereotípiájával tette ugyanezt. – Tetszett a zene?

– Mármint…?

– Amire a Blokeworth-kollekciókban vonultál, amik mellesleg picsarondák. Mármint, nem rajtad, de mondjuk, ha a volt faszimon látnám valamelyiket, elbőgném magam. – Nemtörődöm mozdulattal helyreigazította a ruhája pántját, minden rezzenése csaknem üvöltve hirdette, hogy igazat mondott a gettókról, és hogy amellett, hogy teljesen új számára a helyzet, lövése sincs, hogy kell egy ilyen ruhát viselni.

– Azt te zenének neveznéd? – kérdezett vissza Loki.

– Csak azért mondod ezt, mert a hülyék lekeverték az éneket benne, hogy csak az alapot halld. Amúgy egy Mr. Kitty szám volt. Ne, ne röhögj, nagy kedvencem a fazon! Mit tippelsz, miért szedték ki az éneket belőle?

– Trágár a szöveg? – találgatott.

Amora nemlegesen ingatta a mutatóujját, amiről Loki arról még nem tudta, hogy állandó szokása.

– A dal Junko Furutának, egy japán lánynak állít emléket – mondta. – A szülinapi bulijáról tartott hazafelé, amikor négy férfi elrabolta, és negyvennégy napig kínozta, erőszakolta egyfolytában, többek közt bokszzsáknak használták, gyúlékony anyagot locsoltak a bőrére, és kis időre felgyújtották, meg hasonlók. „Forty-four days I have been held there/I will never see the light of day/Please save me from reckless, violent hearts/Bodies rest in graves of cold concrete.” – Csak szavalta a dalt, nem énekelte, a szöveg mégis tele volt erővel, gyásszal, empátiával. – Igen, a végén megölték, és betonba öntötték. De egy ilyen dalt nem fognak lejátszani egy ilyen eseményen. – Nem vesződött azzal, hogy eloltsa a csikket, csak lepöckölte a mélybe, és fázósan megdörzsölte libabőrös karjait. – Itt mindenkit csak a szexi lányok érdekelnek. A halottakkal nem foglalkozik senki.

*

Loki

jelen

Amora aranyszín festéktől csöpögve dübörög le az egyelőre még kivilágítatlan színpad hátsó lépcsőjén, minden öltözéke egy testszínű franciabugyi és push-up melltartó. A két ébenfekete bőrű fiú egyike, akikkel ezt az aranyban ázós röhejt kell majd előadniuk, „ízléses erotika és modern táncművészet” címen, odanyújt neki egy ibolyakék köntöst, amit egy hálás biccentés kíséretében magára kap. A koreográfus, az a vízihulla-replika Malekith még utána ordibál valamit, de teljességgel hidegen hagyja. Lokihoz igyekszik, akit éppen Nebula, Mr. Thanos világéletében elhanyagolt lánya fényképez, akinek a fotózási tehetségét leginkább úgy lehetne körülírni: van rosszabb is. Meg jobb is.

– Béééébi! – Amora színpadiasan széttárja a karját, amikor Loki végre kilép a professzionálisan felszerelt stúdiótermek egyikéből, egy igencsak sikkes öltönyben. – Hm, na, ez már valami. Tha/Nos öltönyt hordani hamarosan coolabb lesz, mint Guccit.

– Talán. – Loki körülményesen eligazgatja a matt, fekete zakó ujját a könyökénél. – Csak gémszürkét ne gyártsanak belőle.

– Ördög és pokol, kin láttál te olyat?!

– Anthonyn – csóválja meg a fejét a férfi egy huncut félmosollyal. Barátnője ezt hallva kajánul ráharap a saját kiöltött nyelvére, csintalan gesztusa kiemeli arcának alapvetően is manószerű vonásait.

– Na és lekerült róla?

– Ó, tudod, hogy nem olyan fiú vagyok.

Amora válaszul csak legyint egyet, majd a mozdulatot meghosszabbítva kiragad egy törölközőt a mellette elszelelő asszisztens kezében púposodó halomból (a többi törölköző a földre potyog, ők pedig lelkiismeretesen kiröhögik a bosszankodó fiatalembert), és elkezdi letörölgetni magáról az aranyfestéket.

– Mindketten tudjuk, hogy pontosan olyan fiú vagy.

– Igazán, Cherry?

A nő szeretetteljesen hozzávágja a pacás törölközőt. Fej-fej mellett suhannak be az öltözőbe, ahová férfiaknak elviekben nem lenne szabad belépnie, de egyik modell-lánynak sincsen kifogása Loki jelenlétével szemben. Amora kényelmesen ledobja magát a saját asztalához, amit számtalan trágár feliratot mintázó matricával szabott testre, és sportos válltáskájába kotorva előkeresi ízesített bagóját. Az öltöző fölött mostanra már kikapcsolták a füstjelzőket, tekintve, hogy szinte minden lány itt gyújt rá.

– Szóval ez azt jelenti – motyogja a nő jobbra-balra hintáztatva magát a gurulós székben, ajkai közt a komótosan füstölgő cigarettával –, hogy tényleg kihagytad a Chitauri-nyanya estélyét? – A hangját óhatatlanul is elszínezi az aggodalom, akár a lassanként megszáradó, csillogó festék köntösének kényes anyagát.

Loki némasága bőven elegendő válasz.

Perceken áthallgatnak, komoran és gondterhelten, mialatt a tolakodó, éles műfénnyel megvilágított, fogasokkal és nejlonbábba csomagolt ruhakölteményekkel telezsúfolt helyiségben trópusi pillangókként szállingóznak fel-alá azon szerencsés lánytrió tagjai, akik abban a megtiszteltetésben részesülhetnek, hogy egy újfajta arcszesz reklámplakátjain Brad Pitt lábai előtt heverhetnek. Vidám csivitelésük csak akkor fúl beléjük, amikor kitárul az öltöző ajtaja, és egy tagbaszakadt, hajszálcsíkos, mélylila, már-már fekete öltönybe bújt férfi sétál be rajta, mögötte Otherrel, aki kedvetlenül csámcsog egy mentolos rágógumin.

– Üdvözlöm, Mr. Thanos – leheli Nadine, egy kreol bőrű, egzotikus szépség, Amora kék szemei pedig ezzel egy időben kerekre nyílnak a rémülettől. 


3. rész >>
-------------------
Mr. Kitty - 44 days; Junko Furuta esete sajnos valóban megtörtént, itt olvashattok róla többet.