Briliáns III.

Gonosz volt a cliffhanger, tudom, de remélem, a fejezet kárpótol titeket.

Loki megint akkor beszél, amikor nem kéne, de büszke vagyok rá érte.

És megint van Tonynk!

Note: A történet még azelőtt kezdődött, ugye, hogy megismertük volna Thanost, istenigazából. Szóval vegyük úgy, hogy a Briliáns Thanosának csak nyomokban van köze a filmbélihez. 

III.

Space Monkey

Mr. Thanos egyetlen kézintése elég, hogy a lepkelányok sűrű elnézéskérések közepette kislisszoljanak a pacsuli-és levendulaparfümtől illatozó helyiségből, selyempapucsos lépteik halkan suhognak az alulról fűtött, májvörös járólapon, nyomukban visszatekeretlen rúzsok és nyitva felejtett határidőnaplók maradnak.

Amora falfehérre sápadva nyomkodja el cigarettacsutkáját „COCKSUCKER”-matricás hamutartójában; összepiszkolódott, hiányos öltözékében és a fölé magasodó Thanos árnyékában úgy fest, mint egy sarokba szorított kolduslány egy mocskos sikátor mélyén. A férfi magas és széles, mint egy kőszikla, a bőre egészségtelenül vöröses színű, ujjain aranygyűrűk sorakoznak. Arcszőrzete olyan erős, hogy frissen borotváltsága ellenére is jól kivehető roppant állkapcsán a szakáll árnya, szemöldökei vastagok, mint két visszataszító hernyó. Fekete haját olyan rövidre nyíratta, hogy látszik alatta foltos fejbőre.

– Jó napot, Amora – köszön rá a modellre baljós, öblös hangján.

– Jó napot, uram. – A nő lesüti a szemét, és a tükre felé fordul, úgy téve, mintha valami sürgős pakolnivalója lenne az asztalán. – Minden rendben?

Thanos a gurulós szék mögé lép, terjedelmes tenyerével lustán végigsimít a fekete műbőrön, szentesítve a tényt, miszerint mind a bútordarab, mind az abban reszkető nő az ő tulajdona.

– Veled, kedvesem? Hát hogyne. Malekith rendkívül elismerően beszélt a javuló mozgáskultúrádról. – Loki felforduló gyomorral nézi, ahogy az előbb még oly nagyszájú, dévaj Amora megvonagló arccal hagyja, hogy főnökük vaskos mutatóujja köré csavarja egyik aranyló hajtincsét. Tudja, hogy ő is porondra fog kerülni hamarosan, hogy az ő előző esti kimaradása Thanos érkezésének fő oka, ám még az ő megfenyítésénél is előrébbvaló a cégtulajdonos számára, hogy ismét rátelepedjen Amorára, mint egy gusztustalan, vörhenyes baktériumtenyészet.

– Igyekszem. Bár tudja, hogy nem ez a…

– Tudom, hogy nem ez a fő profilod, Amora. – A nő idegességében kapargatni kezdi az egyik matricát az asztalán (FUCKTRUMPET), a körme kis híján az asztallapba törik, amikor az undok ujjak kutakodón végigsimítanak a tarkóján. – De még bőven van időd felkészülni.  

– Mi lenne, ha nem fogdosná, uram, annak ellenére, hogy egyértelműen nem akarja, hogy hozzányúljon? – veti oda Loki megcsikorduló fogakkal, biztosra véve, hogy a helyzetén már amúgy sem sokat ront a dolog. Persze, amikor tegnap este inkább a Tonyval közös randevú mellett döntött, tudta, hogy ennek meglesznek a következményei, de neki akkor sem dirigálhat senki, pláne nem döntheti el helyette, hogy kinek engedje, hogy hozzáérjen. Volt már alkalma megtanulni, mi az elég, hogy mi az, amit nem ér meg egy jó pont sem a fejeseknél, és főleg nem egy köteg húszdolláros.

Thanos még arra sem méltatja, hogy rápillantson, ám ajkai szokatlanul nagy fogait felfedő, alattomos vigyorra húzódnak. Loki Amora tükrébe nézve látja, hogy a széles rémvigyor fölött maszkréssé szűkülnek a férfi mocsárszínű szemei.

– Á, Laufeyson – hümmög, ujjaival továbbra is a nő hajában matatva. – Milyen öröm, hogy itt vagy. Így elárulhatod, hogy mégis mi a fenét képzelsz magadról?

Loki a szeme sarkából Otherre pillant, aki ráérősen megindul felé. A fotós és egyben verőember menet közben kiveszi a rágóját a szájából, és az egyik modell sminkkészletére ragasztja, nyálas nyomot hagyva az ezüstcsillámos, márkás felületen.

– Azt, hogy jogom van eldönteni, milyen munkát vállalok el, és milyet nem – feleli nyakasan.

– Ó, a jogaid… – dörmögi Thanos. A következő pillanatban Other ökle Loki veséjébe vágódik, majd bamm!, egy óriási rúgás a mellkasába, amitől összelapul a tüdeje. Térdre csuklik Amora asztala mellett, bennszoruló levegője, mintha benzingőz lenne, lángra kap, feketével kihúzott szemei könnybe lábadnak a fájdalomtól. Barátnője a szájába tömi az öklét, hogy ne sikítson fel hangosan. – Köszönöm, O. – A féreg érti a dolgát, fut át Loki agyán, miközben levegőért kapkodva megkísérel felegyenesedni. Nem az arcomat üti, így nem kell magyarázkodniuk. – Szóval, Laufeyson, neked jogaid vannak. Mi vagy te, tán valami kiskirály, hm? Odin Búrsson fiacskájaként nevelkedtél, tudom, hogy megvolt szemed-szád ingere, csak hát neked semmi sem elég jó, semmi sem elég exkluzív. – Thanos végre elengedi Amora haját, és a kezeit zsebre téve a földön térdeplőhöz fordul. – Itt viszont egy senki vagy. Úgyhogy jobban teszed, ha összeszeded magad, és azt csinálod, amire utasítást adok. Ha milliárdosokkal akarsz etyepetyézni, felőlem megteheted, de ne munkaidőben, világos? – E végszóval sarkon fordul, és zakóját lesimítva az ajtó felé veszi az irányt. Other slattyogó léptekkel követi.

– Úristen, te hülye! – kiált fel Amora, hangja hisztérikus magasságokba kúszik. Féltérdre roskad a férfi mellett, karjait a nyaka köré kulcsolja, és a vállgödrébe fúrja a fejét. – Te hülye, hülye, hülye, te…

Tony

Tony sokadjára is eltökéli, hogy okvetlenül sötétítőfüggönyöket fog szereltetni az irodája embermagasságú üvegablakai elé. Magához az elhatározásig már jó néhány alkalommal eljutott, de mivel csak a legkivételesebb esetekben szivárog fel ide az állandó forrasztástól és hegesztéstől csípős levegőjű szentélyéből, még nem került megvalósításra a dolog. A kora őszi, még a nyár hevével kacérkodó napfény csaknem lenyüvi az arcát profilból, miközben aláír egy raklapnyi meghatalmazást, szerződést és elismervényt, amiket Pepper, szeretett mindenese zsúfolt az asztalára. Említett nő egy elegáns, rövid ujjú, olasz selyemblúzban és krémszínű ceruzaszoknyában ül a pácolt fából ácsolt íróasztal szélén, topázvörös haja tökéletesen hullámtalan, sehol egy töredezett hajszál, vagy elaludt fürt. Belátó mosollyal felbont egy zacskó gumicukrot, amit a munkája elvégzésének kikerülhetetlensége fölött agonizáló Tony feldobása érdekében vásárolt, és akkurátusan egy kristályedénykébe adagolja az édességet.

– Pep – dünnyögi a férfi, lecsapva egy élénkpiros gumimedvére. – Imádlak.

– Helyes. Rászolgáltam.

– Az tuti. – Félrerakja a tollát, és nyögve hátradől az irodaszékében. – Ó, szentséges faszom!

Pepper zavartalanul felmarkolja a frissen szignózott nyomtatványokat, vonásai éppoly simák, mint a tincsei.

– Ahhoz már semmi közöm.

Tony horkantva felnevet. Végtelen örömére szolgál, hogy szakításuk nem vert éket közös munkájuk hatékonyságába, és sikerült fenntartaniuk egy barátias, joviális kapcsolatot, melynek keretei között ő lehet ugyanolyan felelőtlen és eszement, mint bármikor.

– Ne félj, Pep, azért feltalálom magam.

– Ki mondta, hogy félek? – rántja meg a vállát a nő. – Tele van a net veletek, én pedig nem egy barlangban lakom. Tényleg vonzó fiú. Csak egy kicsit fiatal. 

– Jaj, ne kezdd már te is! Az ártatlanságot hírből sem ismeri a szentem, erről már volt alkalmam megbizonyosodni.

Pepper eltűnődve a melléhez szorított papírok közé lapoz, a fülbevalóiba foglalt rózsakvarcokon szikrákra pattan a beáramló, forró fény.

– Nos, erről is hallottam már egy s mást.

Tony csettint egyet a nő arca mellett, mire az összerezzen.

– Ne vágj már ilyen gyászos képet, drágám. – Pepper lesújtóan mered rá. – Tudok magamra vigyázni. Ez – bök a mellkasára, amit most egy, az iroda szükségszerű komolyságától erőst elütő Pacman póló takar –, megtanított rá, hogyan csináljam.

– Szoktak még fájdalmaid lenni? – kérdi a nő aggodalmasan. Tony csak lezseren int egyet, mintha az egész nem számítana, ám Pepper látja a csokoládébarna szemekben átillanó szorongás árnyát.

Örökké bánni fogja, hogy fegyvergyártáshoz adta a nevét és szakértelmét, ez kétségtelen. Nem mintha nem itta volna meg a levét. Amikor a fehér maszkok mögé rejtőzött orvosok, kesztyűs kezükben gyilkos fegyvereknek tűnő eszközeikkel nekiláttak a golyók eltávolításának, és ő elképesztően magas adrenalinszintje miatt felriadt, egy másodperc erejéig úgy vélte, ez már a tulajdon boncolása, és neki mindörökre vége, ennyi volt a földi pályafutása, ennyi volt a ragyogása.

Megtanulta a leckét.

– Remélem, rendben leszel Lokival – töri meg a beállt csöndet Pepper, lecsusszanva az asztalról. Földet érését tűsarkainak csendes koppanása jelzi. – Talán még előnyt is kovácsolhatunk a dologból.

Tony kutyamód megrázza a fejét, mintha ezzel kipenderíthetné a nyomasztó gondolatokat az elméjéből.

– No lám, modellkedni akarsz másodállásban?

– Nem.

– De kár.

– Tony, figyelj! Wandáról van szó.

A férfi úgy fél percig értetlenül pislog, majd megvilágosodva összecsapja egy-két helyütt heges tenyereit.

– Ó, persze, a patronáltad. Csak nem egy modell kellene neki?

– De, pontosan az – válaszolja Pepper reményteljesen megcsillanó szemekkel. – Annyira tehetséges lány! De addig nincs esélye betörni a magasabb körökbe, amíg az embereknek nincs motivációja végiglapozni a munkáit.

A férfi összeráncolt homlokkal a kezébe söpör, és a szájába töm egy marékra való gumicukrot.

– Zsóval fűssem meg Lovkit hogy álljon nevki modellt? Mer’ amvmúgy nem lenne govnd csak nemtom’ mi áll a servődésében a Tha/Nosszal…

– Igazán leköteleznél, ha megpróbálnád. – Pepper feltűnően igyekszik nem kiakadni exe totális érdektelenségén azt illetően, hogy mennyire illendő színes gumimaci-cafatokkal teli szájjal kommunikálni.

– Okés, felhívom – egyezik bele Tony minden további nélkül, és előrenyújtja a kezét, hogy a nőt magához invitálva puszit nyomhasson annak örömtől felviruló arcára.

Loki

Az Our Scandal körül kirobbant botrány abszolút Loki kedvére való módon alakult. Leplezetlenül őszinte tweetje hatására felhívta nyolc újság, három tévériporter, a kiadó igazgatója és maga az írónő is, hogy felháborodottan kikérjék maguknak a véleményét. Természetesen az internet is felrobbant; érkeztek gyalázkodások és vitriolos kommentárok, ahogy mindig, de ugyanakkor soha nem látott mennyiségű szerelmi vallomás és szexuális ajánlat is (nőktől és férfiaktól vegyesen), akiket szőröstül-bőröstül megvett a pimaszságával. „Velem is csinálhatnál botrányos dolgokat… :*”/„Hogy lehet valaki egyszerre okos és ilyen angyali szépség???”/„szia cica F/29 187 cm/90 kg barna haj barna szem, aktív, NYC, küldjek képet a farkamról?”

Fantasztikusan jól szórakozna most ezen, ha a háta és a mellkasa nem sajogna fájóan, emlékeztetve őt a délután rémálomszerű eseményeire. Maradandó károsodást nem szenvedett, az biztos, a mellén nem is látszik semmi, amint megszemléli mezítelen felsőtestét tetőtéri lakása mézsárga csempével kirakott, tágas fürdőszobájának tükrében. A tükröt két oldalról sötétzöld, dekorációs célokat szolgáló függönyök keretezik, melyeknek terebélyesebb testvére a kádat takarja. A halk fényt egy sárkány alakú állólámpa szolgáltatja, amit egyenesen Sanghajból hozatott el, minekutána rettentően megtetszett neki ez a modell az emlékezetes afterpartin. A kád szélén felsorakoztatott szappanok egzotikus virágok és keleti fűszerek illateszenciáját csempészik a levegőbe.

– Te utolsó szemét – köpi a szavakat a hátán csúfolkodó zúzódásokat mustrálva. – És te is – néz megrezzenő telefonjára, ami villogva újságolja, hogy Odin megint kereste. Meg persze a lassú felfogású bátyja is. Mikor értik már meg végre, hogy semmi közöm hozzájuk?

Megnyitja a vízcsapot, és az alázubogó, langyos vízfolyam alá tartja hosszú ujjait. Lassan végigsimít magas homlokán, jellegzetes metszésű orrán és ajkain, majd keze letéved az Anthonytól kapott templomos-keresztre. Hogy is hihette el egy percig is, hogy az Odinsson család része? Ők mind a nyár színeiben tündököltek, míg ő a tél fia volt, egy hűvös és mégis törékeny lelkű különc, aki egész életében a szépséget kereste, apróságokban, amiket Thor és Odin észre sem vettek: a hajnalhasadásban, amit a tiltások ellenére is kivárt gyermekkorában, a lámpaoszlopokra fagyó hóban, a gyorsan haló szivárványban. Más volt, ahogy most is az.

És briliáns. Ez talán a legigazabb dolog, amit az a Lush nevű szennylap valaha megírt.

Egyszeriben felcsendül a csengőhangja, a Placebo Space Monkeya. Óriási örömére ezúttal nem valamelyik feledésre ítélt családtagja keresi, hanem Anthony, aki tagadhatatlanul megragadta a fantáziáját. Csak egy évődő kis flörtnek indult számára a történet, de a legutóbbi találkozójukon kimondottan megejtőnek találta a férfi személyiségét és stílusát, nem pusztán attraktívnak a külsejét és mulatságosnak a megjegyzéseit.

Mindenesetre nem veszi fel azonnal – afféle szenvedélyévé vált megdolgoztatni a milliárdost, és úgy gondolja, ennyi bőven ki is jár neki, ha Tony azt akarja, hogy egy nap őt dolgozhassa meg.

„Space monkey in the place to be
A mass of contradictions in a golden frame
Raising the roof in a calamity way
Completely meretricious of a poke in the eye.”

A refrén másodszori felcsendülésénél adja csak meg magát, végtelen kegyességgel.

– Mást sosem csörgetek ilyen hosszan. – Valamilyen érthetetlen oknál kifolyólag Anthony a vonal túlsó végén felzendülő, karcos hangja egy csapásra elfeledteti vele a zúzódásai sajgását, és édes borzongást idéz a gerince mentén. – Úgy vagyok vele: ha nektek nem sürgős, oké, majd visszahívtok, én meg talán felveszem, de te, Bimbógyilkoskám, felrúgod a sémát.

– Téged is felrúglak, ha még egyszer elfelejtesz köszönni nekem – vágja rá Loki, tökéletesen leplezve a rajta végigrohanó érzéseket. Vagyis, ő biztos benne, hogy nyoma sincs rajta a vágynak, hogy duzzadtra harapdálja azokat a nagydumás milliárdosajkakat.

– Ez az, nyuszi, mondj még ilyen szépeket.

Loki felhorkan.

– Nem állunk még azon a szinten, hogy nyuszinak nevezz. Soha nem is fogunk. Senkivel sem fogok. Mit akarsz, Anthony? 

– Ah, kedves, mint mindig – folytatja a tréfálkozást Tony, a háttérben egy üvegtárgy, jó eséllyel egy italos pohár koppan valamilyen kemény felületen. – El akartam mesélni, mivel töltöm épp az időmet. Találtam úgynevezett „real person fanficeket” rólunk. Az egyikből szedtem a „nyuszi” megszólítást, ott valamiért szeretted, ha így hívlak. Ami épp előttem van, a Vanilla Daddy címet viseli, és épp vaníliafagyit nyalogatok le benne a farkadról. – Rekedt kis kuncogással nyugtázza a másik elhűlt csendjét. – Hát, öhm… fúj.

– Anthony – feledi el azonnal a döbbenetet, hogy felváltsa sértettsége, az orrát felhúzza. – Ezzel aztán nem imponálsz.

– Nem a nyalakodás részre vonatkozott a fújolásom. A vaníliafagyira. Ha valaha ilyesmibe bonyolódnánk, egyezzünk ki epresben.

Loki tükörképének arcáról azonnal tovatűnik a bosszús kifejezés, helyét hitetlenkedő, de széles vigyor veszi át. Ismét csak felteszi magának a kérdést, hogy vajon tényleg ő vonzza-e az idiótákat, vagy benne barmolódott-e el valami annyira, hogy az ilyen futóbolondok társaságát keresse.

– Ez aztán hasznos időtöltés. Csak ki ne derüljön, hogy te írtad mindet.

– Lebuktam – sóhajt fel Tony. – Titokban PixieMaxie néven alkotok, és holnapra ígértem frissítést a Loki’s perfect s(ass)* című művemhez. Igen, ez a két dolog többek közt tényleg elég megkapó téged illetően. – Jókedvűen folytatja, mielőtt a fekete hajú hozzáfűzhetne valamit az épületes témához. – A segítségedet szeretnénk kérni valamiben a cégem igazgatójával.

 Anthony a következő percekben többé-kevésbé koherensen felvázolt kérése gondolkodóba ejti a modellt. Nem tehetné meg, tudja. Senkivel sem vállalhat fotózást, akire Mr. Thanos nem adta áldását, ezt mondja a szerződés. A bőrébe ivódott, lilává sötétedett ökölfoltok és Amora iszonytól megránduló testének emléke azonban mindennél nyomósabb érveknek bizonyulnak, amikor megkérdezi magától, érdekli-e mindez.

– Hétfő reggel odamegyek a tornyodhoz – jelenti ki érzelemmentesen, miközben átvonul a nappalijába, melynek kívülről átlátszatlan ablakain át pazar kilátás nyílik a fényárban úszó, nyüzsgő, eszeveszetten pazarló New York Cityre. – Tízkor. Addigra legyen ott a lány. Ha időben megérkezik, rendben van, ha nem, felejtsen el. – Minden teketória nélkül lezárja a beszélgetést, félreteszi a telefonját, és a kanapéra heveredve az ölébe húzza a már majdnem végigolvasott Feljegyzések az egérlyukbólt. Ez az utolsó Dosztojevszkij könyv, amit még be kell fejeznie. A szerző életművéből épp egy héttel ezelőtt vert tönkre egy nagyszájú okoskodót egy online tudásmérőn, aki azt állította rendkívül mély meggyőződéssel, hogy a modellek mind ostobák és tanulatlanok. A „Vigyázz a szádra” kísérőszöveggel megosztott screenshotra közel félmillió lájkot kapott.

*

Amora Gilfoy olyan a Starblood reklámjában, akár egy éteri lény, egy Vénuszról szökött, csábító dzsinn-nő; suttogásokkal kevert elektronikus zene szól, mialatt lassan, ámde magabiztosan fellépdel egy csillámló lépcsősoron ezüstszínű szaténcipőiben, garbó-nyakú, rakott szoknyában végződő, burgundi vörös ruhájának ujjai fodrokká dagadnak a kézfejénél. A lépcső tetejére érve mintha magába a végtelen, vörös és fekete ködörvényekből összefércelt éggömbbe hatolt volna: csillagok százai ragyognak körülötte, melyek közül, mintha csupán érett gyümölcsöt szüretelne, leszakít egyet. A csillag sziporkázó fehérből bíborpirosra sötétül a kezében, egy parfümös üveg alakját öltve közben, és amikor a nő átszellemült arccal magára permetez egy adagot az illatszerből, az egyszeri néző már-már azt várja, vérszín folyadék fog hibátlanra szerkesztett bőrére fröccsenni.

4. rész >>
________________________________________

* szójáték, sass - szarkazmus, pimaszság szlengesen, ass - fenék :D